
További Környezet cikkek
A hetvenes években rögzítették az első európai esetet, akkor találták meg a kontinensen a nulladik kolóniát, méghozzá Budapesten, írta meg a BBC. A Lasius neglectus, azaz az invázív kerti hangya eredeti származási helyét valahová Nyugat-Ázsiába teszik, pontos területet azonban a mai napig nem sikerült megnevezni. A fajra jellemző, hogy óriási kolóniákban él, ha elfoglalnak egy kertet, akkor tízszer, százszor annyi egyed lesz rövid időn belül azon a területen, mint az az európai fajoknál egyébként megszokott.
Hangyametropolisz
„Amikor először láttam ezt a hangyát, egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy ennyi egyed képes létezni ilyen kis területen” – mondta el Jacobus Boomsma, a Koppenhágai Egyetem professzora.
Bár a faj képviselői külsőre hasonlítanak az őshonos hangyafajokhoz, az invázív hangyák viselkedése és társadalma egészen eltérő. A tudósok ezzel magyarázzák rendkívül sikeres hódítóhadjáratukat, mely most már egész Európán átível.

Az első, budapesti kolónia után a Lasius neglectus felbukkant Franciaországban, Németországban, Lengyelországban, Belgiumban, és a BBC szerint most Nagy-Britannia kapuján kopogtatnak a rovarok.
A hódítás pontos okait még keresik a tudósok, de sokak szerint a királynő viselkedése a kulcs a megoldáshoz. A Lasius neglectus királynői ugyanis nem hagyják el a fészket, hogy új kolóniát alapítsanak, hanem helyben maradnak, így utódaikkal a meglévő állományt növelik. Az ilyen viselkedésnek ugyan hosszútávon áldozatul eshet a genetikai sokszínűség, a tapasztalatok szerint azonban harminc évet vizsgálva alapot adhat a sikeres terjeszkedéshez.
A kirepülő királynő ugyanis nem feltétlenül talál hímet a párzáshoz, a kolóniában maradó egyednek azonban nem lehet ilyen problémája. Ráadásul egyre több királynő születik, így egyre több járat alakul ki, rövid időn belül meg létrejön a hangyametropolisz, amit a tudósok szuperkolóniának hívnak.
Agresszív faj, de nem úgy
A téma egyik szakértője szerint elsősorban az ember tehető felelőssé a Lasius neglectus elterjedéséért. Dr. Tartally András a Debreceni Egyetemen ebből a fajból írta diplomamunkáját, jelenleg a Szent István Egyetemen tanít, és továbbra is az invázív hangyákat kutatja.
Mint az Indexnek elmondta, sajátságos társadalma miatt ez a faj magától nem terjedne el nagy távolságokra, hiszen éppen attól nőnek óriásira a kolóniák, hogy helyben maradnak a királynők. Az európai térnyerés főként az embernek köszönhető, a faj gyeptéglákon, földlabdákon, faiskolák közreműködésével terjed, sőt, kialakulásának is köze lehet az emberi ténykedéshez.
Tartally szerint agresszív fajról van szó, de nem abban az értelemben, hogy gyakran kerül összetűzésbe más rovarokkal, a kifejezés a terjeszkedésre vonatkozik. Ahol ugyanis a Lasius neglectus megjelenik, ott esélytelenné válnak a rivális hangyafajok, így például a Magyarországon őshonos közösségekre is drasztikus hatással volt az invázív faj megjelenése.
A hagyományos kolóniák ugyanis nagyobb távolságokra élnek egymástól, köztük rendszerint a senki földje húzódik, ahol ha találkoznak a hangyák, megküzdenek, de alapvetően egymástól függetlenül élnek. Egy szuperkolónia azonban az adott terület összes táplálékát felhasználja, a kisebb kolóniákban élő fajoknak így nem marad élelem, és megküzdeni sem tudnak a túlerővel. Jól mutatja az alábbi ábra, hogy a kékkel jelölt Lasius neglectus hogyan foglalta el a területet, hogyan szorította ki rövid idő alatt a zölddel jelölt Tetramorium caespitumot és a pirossal jelölt Lasius nigert:
Tartally szerint a Lasius neglectus térnyerése előbb-utóbb az emberekre is hatással lehet, hiszen ha a ház mellett tízszeres-százszoros számban jelennek meg a hangyák, az előbb-utóbb több lesz egyszerű kellemetlenségnél.
Európára azonban nem csak a Magyarországon felfedezett hangyafaj jelent veszélyt: a nyugati partokat egy argentin, szintén szuperkolóniákban élő faj szállta meg. Ez az 1900-as években került a kontinensre, mostanra már megszállta Spanyolország, Dél-Franciaország és Nyugat-Olaszország partjait, Európa többi része csak azért maradt érintetlen, mert az argentin rovar nem bírja a hideget.
Csak idők kérdése, hogy a két invázív faj mikor találkozik egymással, és mivel a Lasius neglectusra nincs hatással a hűvös éghajlat, a tudósok szerint a skandináv államoknak is hozzá kell szokniuk a gondolathoz, hogy ők sincsenek biztonságban.

Az oldalról ajánljuk
- Belföld
Megmentettek egy iskolát a bezárástól, de folytatódnak a tankerületi átszervezések
Egyes intézményekben túl kevés, máshol túl sok a gyerek.
március 22., 08:18
- Belföld
A következő évtizedben is a Volán-járatok végzik az autóbuszos közszolgáltatást
Ráadásul újdonsággal érkeznek áprilistól.
17 perce
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Külföld
Bocsánatot kért a londoni Heathrow repülőtér igazgatója
Elismerte, hogy a tartalék generátorok sosem voltak elég erősek a repülőtér működtetéséhez.
március 22., 09:01
- Belföld
Egy hét alatt már ezren foglaltak nem lakhelyük szerinti szakrendelőbe időpontot
A Belügyminisztérium államtitkára számolt be a hírről.
március 22., 08:44
- Belföld
Több százan tüntettek Sóskúton a tervezett akkugyár ellen
Kifütyülte a tömeg Gulyás Gergelyt.
március 22., 07:42
- Külföld
Az ENSZ-től kaptak felszólítást a magyar hatóságok a gyülekezési jogról szóló törvény módosításának visszavonására
A hivatal kiemelte: a jogszabály diszkriminatív és önkényes.
március 22., 08:59
- Boksz
Meghalt George Foreman, minden idők egyik legnagyobb bokszolója
76 éves volt a legendás bunyós.
március 22., 07:30
- Futball
Piros lapot ért a vétlen fejbe rúgás a dél-amerikai rangadón – videó
A 23 éves argentin bombagóllal feledtette Messiék hiányát.
március 22., 08:52
- Belföld
Mit tehet az örökös, ha ki nem fizetett tartozásokat, nagy összegű adósságot örököl?
Az elhunyt hagyatékához nemcsak a vagyontárgyai tartoznak, hanem az adósságai is.
március 22., 05:49
- Külföld
Indiában a metróhálózat már elérte az ezer kilométert
Ezzel az USA és Kína után Indiában van a leghosszabb metróhálózat a világon.
március 22., 06:51
- Belföld
Reagált a Momentum a bírságra, szerintük orosz típusú rendszer kiépülése zajlik
„Kövér elvtárs gyakorlatilag a saját ízlését viszi bele a döntéseibe” – mondta a párt képviselője.
március 22., 07:22
- Belföld
Valós fájdalomnak élik meg a gyerekek a lelki problémákat
Robotterápia, M3-tréning, éber-hipnózis – úttörő fajdalomcsökkentést alkalmaznak a Bethesdában.
március 22., 09:42
- Tech-Tudomány
Az Nvidia beszáll a kvantumszámítástechnikába
A cég vezére úgy érzi tévedett, amikor januárban leszólta a kvantumszámítógépeket.
március 22., 09:43
- Belföld
„Az Orbán által ígért putyini »nagytakarító« törvények még csak ez után jönnek” – Újabb tüntetést szervez Hadházy Ákos
Március 25-én várja az embereket az Erzsébet híd pesti hídfőjénél.
március 22., 07:11
- Külföld
Vlagyimir Putyinnak nagy tervei vannak, gyökerestül szüntetné meg a konfliktust Ukrajnával
március 22., 05:46
- Úszás
Shane Tusup a nagy motivátor célja, hogy 16 éves tanítványa jobban érezze magát a bőrében
Jackl Vivient „nyers, csiszolatlan” tehetségnek tartja, a szakmát együttműködésre biztatja.
március 22., 09:21
- Külföld
Donald Trump nem viccelt: több mint félmillió embert toloncolnak ki az Egyesült Államokból
Az amerikai elnök több százezer ukrán állampolgárral is hasonlóan járna el.
március 22., 09:19
- Tech-Tudomány
Gyerekei megölésével vádolt egy norvég férfit a ChatGPT
Az OpenAI is megszólalt az ügyben.
március 22., 06:07
- Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre
Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?
március 22., 05:50
- Kosárlabda
Szívet melengető gesztus a rideg profivilágban: először láthatta játszani apját az autista kisfiú
Három év után először kezdett a veterán.
március 22., 06:46
- Tudomány
17 évesen felejtette el az anyanyelvét, és még a szüleit is idegennek hitte
Egy kis érzéstelenítő, és mehetünk is nyelvvizsgázni.
március 22., 06:28
- Forma-1
Először nyert a Ferrari színeiben Lewis Hamilton
A hétszeres világbajnok első alkalommal győzött sprintfutamon.
március 22., 06:30
- Külföld
Több ország nagykövetének kinevezését hagyta jóvá a kormány
A diplomaták Bécsben és Budapesten is végzik a munkájukat.
március 22., 06:50
- Külföld
Elon Musk lánya durván nekiment apjának: amit a kormányban művel, az kib*szottul borzasztó
Szóba került a „náci karlendítés” is.
március 22., 06:13
- Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott
A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.
március 22., 06:03
- FOMO
A magyarok egyik közkedvelt úti célja vezeti a turisták ellen elkövetett átverések rangsorát
Franciaország, az Egyesült Államok és Törökország is élen jár az utazókat érintő csalásokban.
március 22., 05:51