Krumplikkal a kőolaj ellen

Elektromos autókat azóta készít az emberiség, mióta belsőégésű motorokat. Az első időkben még nem volt egyértelmű, hogy a 20. század végére minden sivatagban olajkutak hajlongnak majd. A száz kilométer per órás sebességrekordot is egy villanyautóval sikerült először elérni, még 1899-ben, Camille Jenatzy járművével, a La Jamais Contente-tal, a szekérre applikált torpedóval.

Új kezdet

Aztán jött közel százévnyi szünet, a benzingőz mindenkinek elvette az eszét, senki nem foglalkozott az elektromos meghajtású autókkal. Olajválságok, emelkedő benzinárak, háborúk kellettek ahhoz, hogy újra a célkeresztbe kerüljenek ezek a járgányok, hogy újra divat legyen a környezetbarát, és főleg, benzinfüggetlen üzemanyag.

A győri Széchenyi István Egyetem meglovagolta a kortünetet, és kiírt egy versenyt, amin kizárólag alternatív hajtású járművek indulhatnak.

Gázfröccsök kíséretében érkezem az egyetem parkolójába, az épp gyülekező nézőközönség úgy néz rám, mintha elütöttem volna egy apácát, aztán visszatolattam volna, még egyszer elütni.

Az egyetem óriási parkolójának középső harmadát elkerítették a versenyzőknek, akik a pálya egyik végén várakoznak. Épp tankolnak, a járművekből drótok állnak ki, töltik az akkumulátorokat. Egyre többen kíváncsiak a versenyre, legalább kétszázan jöttek el. Igazi nyári meleg van, szinte visít a fülemben a nap ragyogása.

Kígyóbőrben csomagolt hulladék

Megnézem a járműveket, könnyű felépítésűek és többnyire három kerekük meg akkumulátoruk van. Tökéletesen megfelel ennek a leírásnak a házigazda egyetem 15 sebességes járműve, amit két darab 250 wattos motor hajt. Az egész állítólag kijött húszezer forintból, elmesélik, sokat sikerült spórolni a bontott alkatrészekkel, a jármű legtöbb elemét szinte a szemétből kotorták ki. Segített az egyetem is, de arról már az egyik építő barátja tehet, hogy olyan lett a burkolat, amilyen. A kígyóbőrmintás műpadló valamiért nem kellett a vásárlóknak, így a barát ingyen odaadta, a srácok meg felhasználták. Furcsa, de ami az előszobában borzasztóan néz ki, az a háromkerekűn egész dögös.

Persze van itt más is, ezt is a helyi egyetem hallgatója készítette. A baj csak az, hogy Károlyi Róbert járműve nem indul, bár az alkotó nem úgy néz ki, mint akit ez nagyon zavar. Tulajdonképpen úgy lesz Robiból pillanatok alatt a verseny sztárja, hogy háromkerekűje egyetlen métert sem képes megtenni, legfeljebb üresen, utas nélkül. A gép egy Camping biciklire épül, és elvileg krumpli-meghajtású, de tegnap sokkot kapott a motor, ma meg csak agonizál.

Robi péntek este kezdte összerakni az izét, de hétvégén nem nagyon dolgozott rajta, úgyhogy összesen vagy három napja ment rá. Ezek után illet is lerohadnia, hiszen a többiek átlag két hónapot dolgoztak a gépeikkel.

Az ezerforintos jármű legdrágább alkatrésze a zsák krumpli volt, ezek – a beléjük dugott réz és cinklemezeknek hála - galvánelemként funkcionálnak, így töltik az akkumulátort. A krumplikkal nincs is semmi gond, úgyhogy este főzelék lesz az üzemanyagból, mondja Róbert.

A hajtómű egyébként egy Lada ablaktörlőjének a motorja volt eredetileg, egy rali-Ladáé, amiből összesen ennyi maradt első versenye után. Ez lett volna a motor második versenye, ráadásul itt már nemcsak az ablaktörlő-lapátokat, hanem Robit is mozgathatta volna.

Minden egyben

A Széchenyi István Egyetem egy harmadik géppel is indult, amin megtalálható a nyolcvanas évek összes gépjárműjének lenyomata. A kormány egy régi Datsunból érkezett, a kerekek egykor Babettákat gurítottak, a motor egy Wartburg átalakított önindítója, de volt a donorok közt vetőgép és robogó is, hogy az ismeretlen márkájú gyerekülésről már ne is beszéljünk. A gépet egy 800 wattos elektromotor hajtja.

Rajthoz áll az első versenyző, egy gokart. Ahhoz képest, hogy az egész legfeljebb ötven centi magas (és ebből negyven a karosszériából kiálló kormányrúd), meglehetősen súlyos járműről van szó, 150 kilós, amiből 65 kiló az akkumulátor. A hajtásról egy 10 kilowatt teljesítményű elektromotor gondoskodik, ami a jó áttételeknek hála rakétaként lövi ki a gokartot. Legalábbis azt mondják. Állítólag teljes terhelés mellett akár tíz kilométeres útra is elindulhatunk a 4 feltöltött akkumulátorral.

A start előtti pillanatok ezek. A tömeg morajlását felszívja a forró aszfalt. Az izzadságcsepp porrá párolog a homlokunkról. A pilóta megmarkolja a kormányt. A bíró int. A gokart kilő, jobban gyorsul mint a legtöbb benzinmotoros társa, pillanatok alatt eléri az első fordulót, először balra, aztán háromszor jobbra, egy hosszú gyorsítós szakasz következik, majd a célegyenes. A pilóta elképesztő sebességgel száguld el mellettem, a kerék égett gumiszemcséket lő a szemembe. Padlófék, a gokart megáll. A sebességmérőre nézünk: hatvan kilométer óránként. Egy száz-százötven méteres egyenes végén.

Csúnya, de lassú

A második versenyzőtől már nem lehet száguldozásra számítani. A Szent István Egyetem járműve kifejezetten ronda. Ettől még lehetne fürge, de nem az. Egy bontóból visszamentett rakodókocsiról van szó, négy vascső áll ki a karosszériából, ezek egy Trabanttetőt tartanak. A hajtáshoz szükséges elektromosságról négy akkumulátor gondoskodik, közülük az egyiket a rakodórészre felállított napelem tölti.

Rajt után halk kattogás. Meg búgás. Mint a hannoveri villamosok. Csak nem gyorsul olyan jól. Igazából nem is nagyon gyorsul, inkább csak a Föld forog el alatta, de azért eléri az első kanyart, aztán sorban a többit. A célegyenesben elképesztő, 14 kilométer per órás sebességig gyorsul, aztán mintegy 6 centis fékcsíkot hagyva maga mögött megáll. Viszont ugyanezt tudja úgy is, hogy négyen utaznak rajta.

Csalás!

A következő jármű háromkerekű, Czobor Imre készítette. Állítólag egyik budapesti kirándulása alkalmával fiával az araszoló bivalyerős autókat nézegették. Ekkor jutott eszébe, hogy csinálni kéne egy háromkerekű, lengőháromszöges hátsó felfüggesztésű, emberi és villanyerő hajtotta kényelmes járművet.

Imre fia felül a járgányra, beletapos a pedálokba, és, elkezd tekerni. Teker bátran, egyenesben, kanyarokban, gyorsítóban. A többség csalást sejt. Ez a srác csak biciklizik! Persze alternatív energia a humánerőforrás is, de a szervezők nem erre gondoltak! Péter beér a célegyenesbe, minden erejét beleadja, ízi rájder öcsém!, kiáltja a közönség. A csúcssebesség 16 kilométer per óra.

Nem hiszem el, hogy dolgozott a motor, megkérem Imrét, hadd menjek egy kört. Hagyja.

Felülök a triciklire, megkapom a kiképzést. Kiderült, hogy a lengőháromszöges hátsó felfüggesztésnek köszönhetően egy komfortos járműről van szó. Az egyik kereket én hajtom, a másikat a motor. Nem kell gázt adni, egy ügyes megoldásnak hála mindig pont annyira pörög a motor, mint a lábam. A hátam mögött bőrönd, rajta kerti lámpák napelemei. Ezek töltik újra a hosszú állásba lemerülni hajlamos akkumulátorokat. Felengedem a féket, és elkezd magától gurulni a szerkezet. Alig bírom visszafogni, megpróbálom felvenni a tempót, de folyamatosan lassítanom kell, az első kanyarban meg majdnem felborulok. Aztán az összes többiben is. Végül beérkezem a célba, és elismerően nézek Péterre, hogy végigcsinálta a pályát. Veszélyes dolog az elektromosság.

Nagyon alternatív

A Budapesti Műszaki Egyetem is eljött, az ő gépük igazi alternatív megoldás: nem akkumulátorokról táplálják az elektromotort, hanem kondenzátorokról. Ezek kevés elektromosságot képesek tárolni, de azt gyorsan képesek leadni, sőt felvenni is. Így gyors a töltés, meg a jármű is. Szentmiklóssy Balázs, az egyik építő elmondja, hogy a technológiát belvárosi tömegközlekedési eszközökön lehetne hasznosítani, például trolikon. Az akkumulátor ezeken szóba sem jöhet, hiszen túlságosan lassú a töltés, ahhoz meg nem elég a kapacitásuk, hogy egész napon keresztül meg tudják hajtani a többtonnás járművet.

A kondenzátorokkal azonban eljuthat egyik megállóból a másikba a troli, ahol húsz másodperc alatt feltöltődik annyira, hogy beérjen a következő megállóba. Pont annyi idő alatt, amennyi elég az utasoknak a le- és felszálláshoz. Állítólag egy nagy külföldi autógyártó rövidesen beépíti valamelyik típusába a BME fejlesztését, azt azonban még Kádár Lehel tudományos főmunkatársból sem sikerült kiszednem, hogy melyik cégről van szó.

Versenyző a porondon

Félreállok, hogy elrajtolhasson a jármű, de Baumgartner Zsoltba botlok. Elmondja, hogy neki a gokart tetszett a legjobban, meg a Czobor család biciklije, ez egyébként közös kedvenc. Egyetlen Forma-1-es pilótánk szerint már itt az ideje, hogy gondoljunk a jövőnkre is, örül a versenynek.

"Jó dolog az elektromosság, de nem hiányoznak majd a jó kis benzinmotorok, ha elfogy az olaj?" – provokálom Zsoltot

"Az elektromos motorok is tudnak nagyon jók és gyorsak lenni" – tér ki.

"Jó, de a hangjuk sosem lesz olyan, mint egy V8-asnak" – próbálom kizökkenteni a mindig nyugodt versenyzőt

"A közönségnek talán hiányzik majd a hang, ezt meg kell oldani" - zárja le a száguldó magyar a beszélgetést.

Döntés

Közben elstartolt a BME gépe. Őrült tempót diktál, úgy felgyorsul, hogy a kanyarban két kerékre áll tricikli, de a pilóta megfogja, és beviszi a célba. A második legjobb eredmény, 47 kilométer per óra. Ahogy megáll, odarohannak a nézők, úgy nézik a gépet és pilótáját, mintha egy Forma 1-es verseny első helyezettje érkezett volna közéjük.

Elkezd csöpörögni az eső. A nézők szétszélednek, a zsűri visszavonul tanácskozni. Nem a sebesség számít, inkább az eredeti megoldásokat díjazzák, tudom meg a szervezőktől.

Egy óra alatt beérik a döntés. Az első a BME háromkerekűje lett, második a gokart, harmadik a kígyóbőrös. A különdíjat a krumplik kapták.

Győzött az alternatív energia.