A végtagelváltozásokat 43 amerikai államban és öt kanadai tartományban is regisztrálták - írta az Ananova. Korábban a vegyi szennyezést és a trematodák - parazita laposférgek - által okozott fertőzést egyaránt okolták a kétéltűek mutációjáért. Az újabb kutatások azonban kimutatták, hogy minden bizonnyal a két tényező együttes hatása felelős azért, hogy egyes békáknak nem fejlődtek ki megfelelően a végtagjaik, vagy kettőnél több végtagjuk is nőtt.
A kisebb tavak vannak veszélyben
Joseph Kiesecker, a pennsylvaniai állami egyetem munkatársa élőhelyükön vizsgálta az erdei békák végtagelváltozásait, és laboratóriumi körülmények között is folytatott kísérleteket. Ezek szerint a deformitások leginkább olyan kisebb tavakban jelentkeztek, melyek vize kimutatható mértékben tartalmazott növény- és rovarirtószereket, valamint élősködők lárváit. Azok a békák, melyeket férgektől mentes környezetben tenyésztettek, nem mutattak elváltozásokat, még akkor sem, ha ki voltak téve ezeknek a vegyi anyagoknak.
Gyengül a kétéltűek immunrendszere
Kiesecker a mezőgazdaságban általánosan használt növény- és rovarirtószerek alacsony koncentrációjú oldataival kísérletezett. A kutató feltevése szerint a mezőgazdaságban használt vegyi anyagok meggyengítik a kétéltűek immunrendszerét, amely így nem tud megfelelő védelmet biztosítani a paraziták fertőzései ellen. A kutatási eredményeket, melyek arra mutatnak, hogy a növény- és rovarirtószerek a parazitákkal közösen okozzák a végtagelváltozásokat, a Proceedings of the National Academy of Scientists című folyóiratban tette közzé. A tanulmányban további kutatásokat javasol az emberi tevékenység vízi élőlényekre gyakorolt hatását illetően.
- Budapest, XIII. kerület Madarász Viktor utca 38.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, XI. kerület Medvetalp utca 7.
- Alapterület 187 m2 Szobák 4 db Vételár 136,85 M Ft
Rovataink a Facebookon