Az analóg órára pillantva gyakran az a benyomásunk, hogy a másodpercmutató egy pillanatig egy helyben áll, majd a szokásos ritmusban mozog tovább. A Nature tudományos folyóiratban brit kutatók kísérleteik alapján magyarázatot adnak a "nyugvó óra" jelenségére. Eszerint az agy a szemmozgás alatt eltelt időt hozzászámolja az álló objektumra pillantáshoz.
Az agy minden alkalommal elvégzi ezt az időbeli nyújtást, amikor valamire rápillantunk - írja cikkében a Kielan Yarrow vezette kutatócsoport. A szemlélőben nem tudatosul ez az optikai csalódás, kivéve ha arra egy külső időbeli referencia - a fenti példában a másodpercmutató - figyelmezteti.
A jelenség okát Yarrow és kollégái a szem gyors mozgása idején fellépő elmosódott és zavaró látásképben sejtik. Hogy elkerülje ezt az állapotot, az agy az észlelt jelenség alaphelyzetére támaszkodik, és a különben kieső időt a rápillantás megnyújtásával tölti ki.
Kiküszöböli az elmosódott képet
|
De ez csak akkor sikerül, ha stacionárius tárgyakról van szó. Így a brit kutatók kísérleteikben ki tudták mutatni, hogy azoknál a tárgyaknál, melyek a szem mozgása idején maguk is mozognak, elmarad az észlelés időbeli megnyújtása, vagyis a "nyugvó óra" illúziója sem következik be.
Tudatos korrekció
A kísérletsorozat során nyert adatok a kutatók szerint összevethetők az észlelések és a figyelem összhangjáról, illetve az emlékek rekonstrukciójáról szóló szakirodalommal. Az amerikai Benjamin Libet már a múlt század hetvenes és nyolcvanas éveiben bebizonyította, hogy eltérés van a ténylegesen fellépő külső behatások és azok tudatosult észlelése között.
Nincs központi én?
Mialatt az agykutatásban az ilyen kísérletek jeletéséről még heves viták folynak, a filozófusok és észleléskutatók számára a tudatos észleléseket összefogó klasszikus "központi én" elméletének feladását jeletik.
Daniel Dennett viselkedéskutató ezzel a képpel a saját - szintén vitatott - "többszörös minta" elméletét állítja szembe. Ez utóbbi szerint az emberek tudatállapotai pusztán olyan kulturális alapokon létrejött és egymással konkuráló értelmezési folyamatok eredményei, melyek megkísérlik feldolgozni az agyba jutó információkat. Ami végső soron azt jelenti, hogy egyátalán nincs észlelő én, melyet egy illúzióval be lehetne csapni, vagy meg lehetne zavarni.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
