Ötmillió éves bálnát találtak
Japán kutatók azt állítják, hogy egy legalább ötmillió éves bálna maradványaira bukkantak. Ez az eddig megtalált legkorábbi lelete a tengeri emlősnek.
A Nagano államban dolgozó kutatók a simabálna (Eubalaena glacialis) koponyáját és állkapcsát is bemutatták a Shinshushinmachi Fossil Museumban. Az intézmény kurátora, Ken Narita szerint a foszilia legalább ötmillió, de akár hatmillió éves is lehet. Az eddig megtalált legkorábbi simabálna négymillió évvel ezelőtt élt, és Olaszország partjainál pusztult el, mondta el a szakember az AP hírügynökségnek.
Ezt is kiássák ötmillió év múlva?
A hírügynökség beszámol arról, hogy a bálna maradványaira 1938-ban bukkantak rá először, akkor azonban nem folytatták az ásatásokat, mert közbejött a második világháború. A kutatóknak csak 1967-ben sikerült visszatérniük a munkához, de a bálna feltárt részei addigra már eltűntek vagy erősen sérültek. Csak a koponya és az állkapocs maradt meg, de a közelmúltig a múzeumnak nem nyílt lehetősége begyűjtenie és elemeznie ezeket.
Bár a mostani lelet is egy simabálna, szakértők szerint némileg eltér azoktól az állatoktól, amiknek a fosziliáit eddig sikerült megtalálni. Az eddigi simabálna-csontvázakra ugyan többnyire Európában akadtak rá, a naganói lelet alapján elképzelhető, hogy a Csendes-óceán északi részéről származik az állat, mondta el a kurátor.
A simabálna mára veszélyeztetett fajnak számít, és vadászata tiltott. Egy amerikai felmérés szerint az Atlanti óceán északi vidékén élő tengeri emlősökből csak 350 maradt.