Megfejtik a pókselyem titkát
A pókháló anyaga ötször erősebb az acélnál, és háromszor rugalmasabb a kevlárnál. Pontosan ismerjük az alkotóelemeit, az egyes fehérjék szerkezetét, és a pókselyem struktúráját. Tudjuk, hogy a pókok hétféle selymet termelnek, mindegyikben másképp kapcsolódnak össze a fehérjemolekulák, ezért mindegyiknek más mechanikai tulajdonságai lesznek, és a pókhálóban is más-más speciális feladatot kapnak. És mindezek ellenére nem tudjuk mesterségesen előállítani a pókselymet.
Az Isis 2-nél dolgozó kutatócsoport vezetője, Dr. Chris Holland szerint a trükk abban a folyamatban van, amikor a pók selyemtermelő mirigyében még folyékony állapotú fonal a levegővel érintkezve megszilárdul. Az Isis 2 mikroszkópjával lehetőség nyílik arra, hogy a pókselyem anyagát atomi szinten vizsgálják meg, miközben szilárd halmazállapotot vesz fel. Az eddigi szupermikroszkópok vagy csak pillanatképeket voltak képesek rögzíteni, vagy csak az anyag felületét látták, az Isis 2 technológiája azonban az anyag belső szerkezetét is megmutatja, és valós időben képes követni annak változását. Összehasonlításképpen a selyemhernyó által termelt fonalat is megvizsgálják, aminek ugyan teljesen más az összetétele, de a megszilárdulási folyamat hasonló.
Ha sikerül megfejteni a pókháló titkát, a mesterségesen előállított, szupererős, könnyű és rugalmas pókselyem a hadiipartól (testpáncélok) az orvostudományig (implantátumok) egy sor iparágat forradalmasíthat.