Rákmegállapítás légzésteszttel
További Tudomány cikkek
A Menssana Research által kifejlesztett kilégzési teszt a tüdőrák, a pulmonáris tuberkulózis (tüdőgümőkór), az emlőrák korai diagnózisa mellett további betegségek, így például az iszkémiás koszorúér-betegségek felismerését is lehetővé teheti, akár már a közeli jövőben. A légzéselemző mérőmódszer a rendőrségi alkoholszondáknál egymilliárdszor hatékonyabb. Az eljárással a kilélegzett levegőben mintegy kétszáz különféle vegyület határozható meg, például olyan úgynevezett biomarkerek, amelyek a szervezetben jelen lévő daganatra utalnak.
Semmi sugárzás
Sok előnye van az új kilégzési tesztnek a jelenleg használt diagnosztikai módszerekkel szemben: teljesen biztonságos, nem okoz fájdalmat, nem kell a röntgen-sugárzás esetleges káros hatásai miatt aggódni. A vizsgált személynek mindössze 2 percig egy csövön keresztül kell vennie a levegőt. A módszer ráadásul olcsóbb is, mint a mellkasi felvétel, mondta a kutatóintézet elnöke, dr. Michael Phillips.
Eredményességet alátámasztja az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet (National Health Institute) által támogatott vizsgálat. Ennek során 404 hatvan évesnél idősebb dohányost, illetve korábbi dohányost vizsgáltak meg. A kilégzési teszttel szinte ugyanazt a hatékonyságot tudták elérni, mint amelyet a jelenleg legsikeresebbnek tartott mellkasi CT, vagyis a komputer vezérelt rétegvizsgálattal. Amerikai szakemberek véleménye szerint a kilégzési tesztet valószínűleg hamarabb fogják alkalmazni az Európai Unió országaiban, mint a felfedezés hazájában, mert az Egyesült Államokban még várni kell a gyógyszerengedélyezési hatóság, az FDA jóváhagyására. Egy hasonló szerkezetet, a szívkilégzési tesztet - amely szívbeültetés után az esetleges kilökődést vizsgálja - az FDA viszont már engedélyezte.
Megelőzné a bajt
A forradalminak nevezett teszt által biztosított korai diagnózisra óriási a szükség - mondják az amerikai feltalálók, hiszen például a tüdőrák napjainkban 170 ezer embert fenyeget évente az USA-ban, és mindazok, akiknél a tumor más szervekre is áttétet adott, több mint 95 százalékban 5 éven belül életüket vesztik. Azok közül, akiknél a rák felfedezésekor még csak a tüdőre korlátozódik a daganat, csak minden ötödik hal meg 5 éven belül. A tüdőrák a legnagyobb halálozással járó rosszindulatú daganat a fejlett világ országaiban. Többen halnak meg miatta, mint a következő 4 legtöbb halálesetet követelő daganatos megbetegedésben együttvéve.