Először filmeztek le óriás tintahalat
További Tudomány cikkek
- Kiderült, az állva végzett irodai munka semmivel sem egészségesebb, mint ha ülve dolgozunk
- Horror vagy médiahack az első fejátültetés?
- És ön mennyit káromkodik a munkahelyén?
- Vulkánkitörések alakíthatták a Hold túloldalát
- Ufószkeptikusok, itt a magyarázat, miért nem találkoztunk még a földönkívüliekkel
A felvételeket 2005-ben készítették a Japánhoz tartozó Ogaszavara-szigeteknél, de csak a napokban, a Royal Society Journal című tudományos lapban közölt cikk megjelenésével egy időben tették közzé.
Fényes jelek
A filmrészleteken a Taningia danae nevű nyolckarú, mélytengeri tintahalfaj viselkedését figyelhették meg a kutatók. Az állat többször is meglepte a tudósokat, először a két karján levő, fény kibocsátására alkalmas biolumineszcens foltokkal. Amikor a biológusok leeresztettek egy csalit és egy kicsi, víz alatti fáklyát, a tintahal többször rávillantott a csalira, mielőtt megtámadta volna.
A New Scientistről letölthető videón látható, hogy az állat egyaránt produkált rövid és hosszú villanásokat. A szakemberek úgy vélik, a tintahal ezekkel próbálja megbénítani vagy megzavarni az áldozatát, és az is elképzelhető, hogy a távolság felméréséhez is fényeket használ. Biolumineszcens foltok egyébként több mélytengeri élőlényen is találhatók – a tudósok feltételezése szerint az állatok ezekkel ismerik fel egymást –, de eddig többnyire hasi vagy szem alatti foltok voltak ismertek. Most először fordult elő, hogy egy tintahal karján figyeltek meg ilyesmit.
Egészen máshogy viselkedett az állat, amikor két világító fáklyával találkozott. A tintahal ekkor nem támadott, hanem többször körbeúszta a csalit, miközben a fáklyák közelében rövid, távolabb hosszú villanásokat adott ki (lásd a második videót). A tudósok szerint az élőlény valószínűleg egy másik tintahalnak gondolta a két fényforrást, és kommunikálni próbált vele – sőt az is elképzelhető, hogy udvarolt.
Törpe óriás
Mivel a nagy tintahalfajok izomzata a bennük levő ammóniabuborékok miatt renyhe, a kutatók eddig azt hitték, hogy ezek az állatok lomha, passzív lények. A Taningia danae azonban agresszív és fürge ragadozónak bizonyult. Azon a felvételen, ahol a tintahal a kamera lámpáját támadja meg, jól látható, milyen hirtelen és gyors fordulókra képes. A kutatók megfigyelései szerint az állat a 9 km/h-s sebességet is elérte, és hátrafelé is könnyedén tudott úszni. A tudóscsoport vezetője, Kubodera Cunemi a lény vadászási szokásait is meglepőnek nevezte. Kubodera, a tokiói tudományos múzeum munkatársa korábban részt vette abban az expedícióban is, amely 2005-ben először fotózott le óriáskalmárt.
A Taningia danae trópusi óceánok vizében él 240 és 940 méteres mélység között. Az eddigi legnagyobb megtalált példánya 2,3 méter hosszú és 61 kg tömegű volt. Ennél jóval nagyobb tintahalfélék is léteznek, az óriáskalmárként is ismert nőstény Architeuthis például (karokat leszámítva) 13 méterre is megnő, csúcstartónak pedig a Mesonychoteuthis hamiltonit gondolják a maga 14 méterével.