Bernadett
-2 °C
12 °C

Szadizmus egyenes adásban

2007.01.18. 17:08
Hogyan lesznek jóravaló, középosztálybeli egyetemistákból dühöngő őrültek? Kiderül a hírhedt stanfordi börtönkísérletről készült eredeti felvételekből, egyenesen a YouTube-ról. Vécétisztítás kézzel, alvás a betonon, homoerotikus játékok, és rengeteg fekvőtámasz - a kéthetesre tervezett kísérlet már a második napon csúnyán eldurvult, és a hatodik napon a résztvevők testi-lelki épsége érdekében véget kellett neki vetni. Jó borzongást!

Több mint 35 éve annak, hogy a kaliforniai Stanford Egyetem tanára, Philip G. Zimbardo elvégezte hírhedt börtönkísérletét, amelybe máig beleborzong minden jó érzésű szociálpszichológia-hallgató, amikor először hall róla. Meg amikor másodszor. Zimbardo ugyanis - legalábbis saját állítása szerint - néhány nap alatt bebizonyította, hogy az ember állat, pontosabban hogy az emberek többsége bizonyos szituációba helyezve bármire képes, függetlenül erkölcseitől, személyes meggyőződésétől és értékrendjétől.

Hogy valóban igaz-e ez a tézis, sokan vitatják, az viszont kétségtelen, hogy Zimbardónak viszonylag egyszerű eszközökkel sikerült napok alatt a végletekig lealjasítania néhány jóravaló kaliforniai egyetemistát. A tudós a kísérletet filmfelvételekkel dokumentálta, és az ebből készült, saját kommentárjával ellátott dokumentumfilm több részletben és egyben is felkerült a videómegosztókra, mindenki okulására.

Hálóing, gumiszandál

A korabeli körülményekhez képest kivételesen jól dokumentált kísérletet Zimbardo az amerikai haditengerészet felkérésére végezte 1971-ben: azt igyekezett kideríteni, milyen hatással vannak a felvett társadalmi szerepek a viselkedésre, és ehhez berendezett egy makettbörtönt az egyetem pszichológia tanszékének alagsorában. A 24 résztvevőt, akiknek 15 dolláros napidíjat fizetett, 70 jelentkezőből választotta ki annak alapján, hogy mennyire bizonyultak kiegyensúlyozottnak és épelméjűnek, majd egyszerű pénzfeldobásos módszerrel döntötte el, hogy a többségükben fehér bőrű, középosztálybeli diákok közül ki játssza a smasszer, és ki a rab szerepét.

Az első nap viszonylagos nyugalomban, mondhatni vidáman telt; a 12 foglyot annak rendje és módja szerint játszásiból letartóztatta a kísérlet korai szakaszában közreműködő Palo Altó-i rendőrség, ujjlenyomatot vettek tőlük, lefényképezték őket, ismertették velük jogaikat, aztán a börtönben átöltöztették őket a Zimbardo által kieszelt rabruhába: hálóingbe és gumiszandálba. A pszichológus mindent megtett azért, hogy a rabokat megfossza személyiségüktől, a börtönőröket viszont egyenruhával, botokkal és foncsorozott napszemüvegekkel szerelte fel, hogy ezzel is megerősítse felsőbbrendűség-érzetüket. Zimbardo magára is osztott szerepet - ő lett a börtön főfelügyelője -, ami sokak szerint alapjaiban kérdőjelezi meg a kísérlet hitelességét, de ő ezt akkor még nem tudhatta.

A gonosz diadala


Philip Zimbardo
"Mi történik, ha jó embereket egy rossz helyen zárunk össze? Legyőzi az emberség a gonoszt, vagy a gonosz diadalmaskodik?" - tette fel a drámai kérdést Zimbardo, és nemsokára meg is kapta a választ: a második napon, ahogy mondani szokás, elszabadult a pokol. Az 1. számú cella lakói fellázadtak, elbarikádozták magukat és cukkolni kezdték az őröket, mire azok erőszakkal benyomultak a cellába, és rendet tettek - a felvételeken ez nem látható, csak annyi hallatszik, ahogy az egyik rab azt kiabálja: "Ez csak egy kibaszott szimulált kísérlet!" Akkor még ő sem tudhatta.

Az őrök az erőszak mellett lelki terrorhoz is folyamodtak, így létrehoztak egy kiváltságos cellát, és aki jól viselkedett, kapott rendes ennivalót, sőt megengedték neki, hogy mosakodjon és fogat mosson. A renitenseket viszont fekvőtámaszokkal és felülésekkel igyekeztek jobb belátásra bírni, vécére menni este tíz után nem engedték őket, csak egy vödörbe végezhették a dolgukat, így a játékbörtönt lassan elárasztotta a bűz. A helyzetet először a 8612-es számú fogoly elégelte meg, aki jól bevált módszerrel egyszerűen őrültnek tettette magát: addig kiabálta, hogy "Jézus Krisztus, égek belülről, szét vagyok baszva belülről", míg - csupán 36 órányi raboskodás után - Zimbardóék kénytelenek voltak elbocsátani a játékbörtönből.

John Wayne vs. Serge

A pszichológus szerint a rabok háromféleképpen viszonyultak a folyamatos megaláztatásokhoz, a reménytelenséghez és a frusztrációhoz: egy részük küzdött ellene, volt, aki passzivitásba és letargiába menekült, és volt, aki modellrabbá vált: a 2093-as számú elítéltet a többiek Serge-nak, őrmesternek kezdték nevezni, olyan promptul engedelmeskedett az őrök minden parancsának.

A smasszereket is három kategóriába sorolta Zimbardo: voltak köztük, akik sajnálták a rabokat, voltak, akik keményen de igazságosan bántak velük, és voltak, akik ott alázták őket, ahol csak tudták. A legagresszívebb őr, egy szőke, folyamatosan napszemüvegben parádézó egyetemista, becenevén John Wayne volt, aki szórakozásból homokos szerepjátékra kényszerítette a rabokat, és minden függelemsértésre fekvőtámaszozni küldte őket. A szimulált börtönben néhány nap alatt bevett szokássá vált a rabok testi-lelki kínzása, a több órásra nyújtott névsorolvasás, vécépucolás puszta kézzel, alvás a betonpadlón, közös kántálás és a rabtársak szívatása.


Erich Fromm
A kegyetlenkedések miatt a pszichológus hat nap után kénytelen volt véget vetni a kéthetesre tervezett kísérletnek. Akkor jött rá, hogy nincs minden rendben, amikor egy idősebb hallgató, aki megfigyelőként érkezett a tanszék alagsorába, figyelmeztette rá: "Borzasztó, amit azokkal a fiúkkal művel." Zimbardo maga is bevallja, hogy önjelölt főfelügyelőként lassan ő is a börtönhierarchia részének kezdte képzelni magát, és nehezen tudta elválasztani a valóságot a szimulációtól.

A hírhedt kísérletből Zimbardo által levont alapkövetkeztetést - vagyis hogy a börtönkörnyezet az őröket automatikusan brutális vadállatokká, a rabokat beszari, picsogó senkikké változtatja - már a hetvenes évek elején sokan kétségbe vonták. Erich Fromm, a szociálpszichológia meghatározó alakja, a frankfurti iskola jeles képviselője 1973-as, A rombolás anatómiája című munkájában kétségbe vonja Zimbardo legtöbb megállapítását. Fromm szerint a szadizmus és a megaláztatássorozat nemcsak az őrök viselkedésének tudható be, hanem a Zimbardo által felállított börtönszabályzatnak is; mivel a rabokat valódi rendőrök tartóztatták le, soha nem lehettek igazán biztosak benne, valóban vádolják-e őket, vagy tényleg csak egy kísérlet alanyai, és Zimbardo értékeléséből feltűnő módon hiányzik a precizitás, ami elengedhetetlen lenne az eredmények értékeléséhez.

Oly korban éltem én

"A szerzők [Zimbardo és társai] úgy gondolják, mindez azt bizonyítja, hogy a puszta szituáció néhány napon belül képes normális embereket csúszómászó, szubmisszív egyénekké vagy könyörtelen szadistákká változtatni" - írja Fromm. "Nekem úgy tűnik, a kísérlet ennek épp az ellenkezőjét bizonyítja. Ha a modellbörtön szellemisége ellenére - amely a kísérlet koncepciója szerint szándékosan lealacsonyító és megalázó volt - [...] az őrök kétharmada nem követett el szadista cselekményeket személyes indíttatásból, a kísérlet inkább azt bizonyítja, hogy nem is olyan könnyű a megfelelő szituációba helyezett embert szadistává változtatni."

A kritikák ellenére a Stanfordi börtönkísérlet tapasztalatait máig használják így vagy úgy: az amerikai sajtóban hosszú polémia indult arról, vajon az abu-grébi börtönben történtek megfelelnek-e a Stanfordon tapasztaltaknak, vagy éppen ellentétesek azokkal; Quiet Rage (Csendes düh) címmel dokumentumfilm készült belőle, amelyet természetesen Zimbardo kommentál, és a kísérlet egy német filmrendezőt is megihletett. A Das Experiment című játékfilm 2001-ben, épp harminc évvel a kísérlet után került a mozikba.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!