A beteggel együtt növekedő szívbillentyűt kísérleteztek ki német orvosok
Forradalmi újítást jelent egy német orvoscsoport találmánya a szívbeteg gyermekek egy csoportjának gyógyításában, az újdonságról a ZDF televízió számolt be.
Németországban mintegy ezer kisgyerek él veleszületett szívbillentyűhibával. Ők rutinműtét során kapnak úgynevezett biológiai szívbillentyűt, amely többnyire sertés- vagy marhaszívből kivett szervet takar. Ezekkel a billentyűkkel az a probléma, hogy nem tartanak lépést a gyermek szívének növekedésével, elkopnak, illetve egyes esetekben kilökődnek. Ezért 3-4 évente cserélni kell őket, ami újabb műtétet jelent. Csak Németországban évente 80 ilyen műtétre kerül sor. A gyerekeknek a felnőttkor eléréséig 4-5 operáción kell átesniük.
Ettől az ismétlődő procedúrától kíméli meg őket a hannoveri klinika kardiológusai által kidolgozott új módszer. Mint Axel Haverich professzor a ZDF-nek nyilatkozva elmondta, a biológiai billentyűket "lecsupaszítják", azaz megszabadítják a felszínükön lévő szövetektől. Ennek eredményeként csupán egy váz marad meg belőlük. Ezután a billentyűre váró kisgyerek szervezetéből kivett sejteket telepítenek rájuk. A sejtek szó szerint "benövik" a billentyűt, miáltal a gyermek immunrendszere a sajátjaként fogadja el a beültetett szervet, nullára csökkentve a kilökődés esélyét. Implantáció után pedig ezek a szívbillentyűk együtt nőnek a páciens szívével, azaz nincs szükség további beavatkozásokra: az egyszer beültetett billentyű egész életre szól.
Az első szívbeteg szeptember végén kapott új pulmonáris billentyűt a hannoveri klinikán. A négyéves David Plöger a ZDF képsorai alapján remekül van, önfeledten játszik társaival az óvodában, ahová két héttel a műtét után már visszatérhetett.