Hitler mégsem lett öngyilkos?
A feltételezés szerint Hitler 1945. április 30-án feleségével, Eva Braunnal együtt öngyilkos lett a berlini Führerbunkerben: előbb a nő nyelte le a méregkapszulát, majd Hitler is bevette a mérget és főbe lőtte magát. A két holttestet később kivitték a bunker elé, leöntötték benzinnel, meggyújtották, majd a helyszínen a földbe temették.
A feltételezés egyik fő bizonyítékának számított egy állcsont- és egy koponyacsontdarab, amelyet 60 éve Moszkvában őriznek. A koponya darabját 2000-ben A harmadik birodalom agóniája című kiállításon első ízben közszemlére is tették Moszkvában. Nick Bellantoni, az amerikai Connecticuti Egyetem kutatója Moszkvában mintákat vett a csontdarabokból, és a minták genetikai vizsgálata során rájött, hogy a csontok egyértelműen egy 20 és 40 év közötti korú nőtől származnak. A kutatók szerint nem valószínű, hogy Eva Braun csontjai lennének, ugyanis semmilyen forrás nem utalt rá, hogy a méregkapszula után főbe lőtte volna magát, vagy valaki lelőtte volna őt.
1945. májusában az orosz elhárítás felügyelete alatt kiásták Hitler és Eva Braun feltételezett maradványait, és megvizsgálták a leleteket: megállapították, hogy a fogak állapota megfelel Hitler fogorvosának feljegyzéseiben szereplőkkel, és hogy a koponya egy része hiányzik. Sztálin megbízásából 1946-ban újabb titkos misszió kezdett ásni az érintett helyen: találtak egy koponyacsont-darabot rajta golyó ütötte lyukkal, amelyről úgy gondolták, a Hitler fejéből hiányzó darab lehet.
Sztálin titkosította a náci vezér halálával összefüggő információkat. A maradványokat a kelet-németországi Magdeburgban lévő orosz elhárítási központ területén temették el, majd 1970-ben exhumálták, elégették és a hamvakat titokban kiszórták. Csak az állkapocscsont, a koponyacsontdarab és a véres díványhuzat egy darabja maradt meg, ezeket ettől kezdve a szovjet titkosszolgálat archívumában őrizték.
Hitler halála mindig is vitatott kérdés volt a történészek körében, és számtalan legenda keletkezett arról, hogy a Führer valójában megmenekült. 64 év után még mindig nem tudni, mi történt valójában 1945. április 30-án a Führerbunkerben.