Mohács nem volt szégyenletes vereség

A valós idejű stratégiai videojátékok között igen népszerű a Total War széria, ami a februárban megjelent Napoleon: Total Warral már a hatodik résznél tart. A Total War játékok abban különböznek a Starcraft, a Warcraft és a Command & Conquer sorozat által képviselt popcornstratégiáktól, hogy viszonylag életszerű történelmi környezetben, megfelelő méretarányokkal jelenítik meg a csatákat, játékmenetükben pedig hangsúlyosabbak a taktikai elemek.

A szériát adottságai alkalmassá tették arra, hogy a történelemrajongók az egyes részek motorjaival rég megtörtént csatákat modellezzenek, a YouTube-on százával találni ilyen próbálkozásokat. E videók többsége a látványra megy, különösebb történelmi hűség nélkül, lehet azonban ezt a műfajt profin is művelni – például úgy, ahogy egy fiatal magyar történész, Baltavári Tamás teszi.

A terepasztal lovagjai

Baltavári a Károli Gáspár Református Egyetem Kora Újkori Gazdaság- és Művelődéstörténeti Tanszékének tanársegédje, de a doktoriját a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen szerzi majd meg, mivel a hadtörténet az egyik szakterülete. Doktorijának témája a kora újkori csaták parancsnoklási és irányítási rendszerének modellezési lehetőségei, évek óta dolgozik ezen, természetesen a Total War sorozattal.

A játékkal készült csatarekonstrukciók remek illusztrációs anyagok lehetnek, de ez a cél másodlagos Baltavári kutatásában a korhűség mögött. Ez mindenekelőtt azt jelenti, hogy a történész a parancsnoki kommunikációt is korrekten modellezi. A stratégiai játékokban a játékos madártávlatból lát mindent, a kameranézetet kedve szerint állítgathatja, és utasításai azonnal eljutnak a csapatokhoz. A valóságban azonban a tábornok nem a csatamező felett lebegett, hanem általában lóhátról szemlélte az eseményeket, csak az alapján hozhatott döntéseket, amit látott és megtudott, és utasításait még el is kellett juttatnia a zászlóaljparancsnokokhoz (akik szintén hozhattak önálló döntéseket).

Ezen túl Baltavári amit lehet, a korabeli forrásokból merít: a csata koreográfiáját, az egységek mozgását a forrásokhoz igazítja, a katonák korhű páncélzatát és felszerelését pedig segítőivel egyszerűen belerajzolja a programba, ha nincs olyan virtuális harcos, ami kellene a modellezéshez. Még a játék motorjába is belenyúlnak néha, hogy a csapatok morálján, állóképességén és néhány fizikai jellemzőn állítsanak. Bő egy tucat ember dolgozik a történésszel a csaták bizonyos munkafázisain, „Egy hagyományőrző csapat az egységek kinézetével foglalkozik, egy másik a programozással, egy harmadik a videóvágással – én még el tudom számolni a magam részét úgy, hogy a doktorimat készítem, de mindenki más lelkesedésből segít” – fogalmaz Baltavári.

A csaták játékbeli terepasztalait régi térképek és visszaemlékezések, modern mérések, illetve a Google Earth alapján modellezik, de a teljes élethűség így sem valósítható meg. „Még a XIX. századi csatáinkról sem rendelkezünk olyan anyaggal, hogy legalább zászlóaljszinten meg tudjuk pontosan határozni a csapatok mozgását. Ha ismeretlen elemekkel találkozunk, több lehetséges verziót lemodellezzük, ez viszonylag egyszerű a Total Warral” – mondja a történész, aki a rekonstrukciókon túl szeretné, ha ez a szemlélet, illetve a játékmotor, mint segédeszköz jobban elterjedne a hasonló kutatásokkal foglalkozó szakemberek körében.

Gyanús bekerítés

A történész szerint a kora újkor (1492-1815) a legizgalmasabb időszak csatamodellezési szempontból, mert ebben a korszakban olyan hadügyi forradalom zajlott, hogy a használt taktikák százévenként teljesen megváltoztak. A Baltaváriék által lemodellezett három csata közül kettő ebbe az időszakba esik. Az egyik a mohácsi vereség, a másik az 1809-es győri csata, amelyben Napóleon serege pofozta le a magyar nemesi felkelést. A magyarok mindkét modellezéséhez a Medieval II: Total Wart használták, a harmadik csatához, az időszámításunk előtti 216-ban a rómaiak és a punok között lezajlott cannaei ütközethez pedig a Rome: Total Wart.

„A győri csata volt az első munkaanyagunk, ezen még sokat gyakoroltunk, ma már nem vagyok minden szempontból megelégedve vele. De azért van olyan jó, hogy egyes részletei bekerüljenek egy, a győri helytörténeti múzeum megbízásából készült filmbe” – mondja Baltavári. „A cannaei csata pedig régi szívügyem, klasszikusan ezt az ütközetet tekintik a bekerítés iskolapéldájának. Azonban csak két szűkös történelmi forrásból ismerjük a csatát, és a modellünk azt mutatta, hogy ezeket a forrásokat néha felül kell bírálnunk. A bekerítés nem történhetett meg úgy, ahogy Polübiosz leírta.”

A mohácsi csata modellezése a legkomolyabb az eddigiek közül, a rekonstrukción még az utolsó simításokat végzik Baltaváriék – a YouTube-on egyelőre csak a csata trailere érhető el (van egy másik Total War-os mohácsi csata is a videomegosztón, de azt nem a történész készítette, és nem korhű). A fiatal kutató filmesekkel is tárggyal, szeretné, ha a csatamodell bekerülne egy hadtörténeti sorozatba, illetve pár hónapon belül egy önálló, nagyjából húszperces rövidfilmet is készít a csatáról.

Mohácsi tévhitek

„Olyan prekoncepciók élnek az emberekben, amiket szeretnék eloszlatni. Sokak fejében a mohácsi ütközet vállalhatatlan katasztrófaként él, ahol a magyar hadsereg szereplése borzalmas volt” – magyarázza Baltavári. „Ez nem igaz, ahhoz képest, hogy veszítettünk, nagyon jól szerepeltünk ebben az ütközetben, mindent kihoztunk magunkból, csak az ellenfél jobban szervezett és nagyobb volt, ráadásul technikailag is kicsit fejlettebb.”

A magyar és a török sereg létszámáról eltérőek a becslések. A magyar létszámot nagyjából be lehet lőni 22-28 ezer fő közé, de a törököknél nagyobb a szórás. Az biztos, hogy Szulejmán serege legalább kétszeres, de nem kizárt, hogy háromszoros-négyszeres túlerőben volt. Ez például egy olyan pont, ahol Baltaváriéknak nem segítettek eleget a korabeli források: választottak egy sereglétszámot, és azt használták a rekonstrukcióban. „Ha valakinek más elképzelése van a csatáról, azt is könnyen le tudjuk modellezni” – utal a történész a Total War motorjának erényeire.

A korabeli török források azt állítják, hogy ötszáz török esett el a mohácsi csatában, de a történészek szerint ez a szám jóval több volt. „Nagyon valószínű, hogy a magyar sereg veszteségéhez képest nagyobb volt a török veszteség” – mondja Baltavári. A magyar veszteségeket 12-18 ezer körül feltételezik.

Azt egyébként török források is említik, hogy a tízezer fős magyar lovasság oldalba kapta a török sereget, és olyan erővel rohamoztak, hogy az első lovasok Szulejmán sátrához is eljutottak, és a szultán őrsége gyűrte le őket. „Aztán ahogy a roham lendülete megtört, a lovasság beleragadt a török seregbe. Ilyenkor a lovasságnak az volt a dolga, hogy visszavonuljon, újrarendeződjön és megint rohamozzon. Mohácsnál azonban nem volt már második lovasroham – hogy miért nem, nem tudjuk, de a többféle csataforgatókönyv modellezése ilyen kérdésekre is segíthet választ adni” – mondja a történész.

A cseles patak

Baltavári szerint az igazi tragédia Mohácsnál nem az, hogy elvész a seregünk egy része – mert előtte is, utána is többször képesek voltunk megint ekkora sereget felállítani –, hanem a király elvesztése. Hogy ez miként történt, arról sincsenek pontos információk azon túl, hogy a csata helyszínétől 10-15 kilométerre északra II. Lajos belefulladt a Csele-patakba.

„Én úgy képzelem, hogy a török könnyűlovasság nem engedte meg, hogy a menekülő királynak akár egy szusszanásnyi pihenője legyen, és a páncélosokat hordó magyar lovak elfáradtak” – mondja Baltavári. „A megáradt Csele-patakon nem sikerült az átkelés, de akkoriban ott még nem volt folyamszabályozás, egy-egy áradás nem azt jelentette, hogy nagyon megnőtt a vízmagasság, hanem a patak elöntötte és elmocsarasította a parti sekély területeket. A király egy ilyen részen kerülhetett víz alá, és lehet, hogy sérülten egyméteres vízből sem tudott felállni.”

A húszperces rövidfilm nyár elejére készül el, és ha nem csap le rá egy dokumentumfilm-producer sem, felkerül a YouTube-ra. A későbbiekben Baltavári szeretne más csatákat is megrendezni a Total War terepasztalain. „Be merjük vállalni, hogy a rekonstrukciókból egy önálló sorozatot készítünk, egészen határozott koncepciónk van” – mondja. „Tíz csatát választottunk már a honfoglalástól 1848-ig. Most próbálunk erre forrást találni, pályázatokat keresünk.”