120 éves a villamosszék

A kíméletesnek szánt kivégzési módszerről gyorsan kiderült, hogy elképzelhetetlen szenvedést okozhat, ezért alkalmazása egyre ritkább, ugyanakkor még ma is a halálbüntetés egyik szinonimájának számít.

Jó szándékkal

A találmány egy olyan társadalom igénye volt, amely szerette volna összeegyeztetni az igazságszolgáltatást az emberiességgel, de két nagy feltaláló rivalizálása is szerepet kapott a történetében.

New York állam kormányzata 1886-ban állította fel azt a bizottságot, amelynek feladatul szabta, hogy keressen humánusabb kivégzési metódust a lassú és kegyetlen akasztásnál. A testület végül – elvetve a nyaktilót – a mesterséges áramütés mellett döntött, mert tagjai olvastak arról, hogy milyen gyorsan és szenvedés nélkül halt meg egy a részeg ember, aki megfogott egy csupasz vezetéket.

Az elektromosság terén akkoriban Thomas Edison és George Westinghouse vívott elkeseredett küzdelmet egymással, ellentétük nemcsak személyes, hanem elvi is volt: Edison az egyenáramra, vetélytársa a váltóáramra esküdött, és éppen a New York világítására kiírt pályázaton feszültek egymásnak.

Az új kivégzőeszköz kidolgozásával Edison munkatársát bízták meg, aki meglepő módon az ellenfél találmányát, a váltóáramot választotta e célra. (Edison vélhetőleg abban bízott, hogy az emberek nem akarják majd azt az áramot használni otthonukban, amellyel gyilkolnak is.)

Westinghouse persze tiltakozott, a börtönnek nem is adott el generátort, ám hiába: megtette ezt helyette Edison. És nem számított rosszul: a kivégzettekről egy ideig azt mondták, hogy "megwestinghouse-olták".

Elképesztő kínok

New York állam 1888. június 4-én hirdette ki törvényben, hogy ezentúl a kivégzés villamosszékben történik. Először 1890. augusztus 6-án Auburn városka börtönében vezettek a gyilkosságért halálra ítélt William Kemmler zöldségárus testébe 1780 voltos áramot. Az már ekkor kiderült, hogy az emberiességet illetően a készülék finomításra szorul – a lapok jelentése szerint amikor a hóhér megnyomott egy gombot, Kemmler teste megmerevedett, jobb kezének mutatóujja tenyerébe mélyedt úgy, hogy abból csorogni kezdett a vér. Az első 17 másodperces áramütés után eszméletlennek találták, de szíve még vert, ezért – miután a generátor újratöltött –, másodszorra már 2000 voltos áramütést kapott. Ennek hatására a bőr alatti véredények szétrobbantak, Kemmler teste füstölt, agóniája nyolc percig tartott. Westinghouse így kommentálta a hírt: bárddal könnyebben ment volna.

A kudarc ellenére a villamosszéket hamarosan húsz amerikai államban vezették be, és egy ideig a legelterjedtebb kivégzési formának számított az Egyesült Államokban. Az 1980-as évek elejétől felváltotta a gázkamra és a méreginjekció, mára már csak néhány államban választhatják az elítéltek. Utoljára idén márciusban Virginia államban végeztek ki így egy gyermekgyilkost, aki maga kérte, hogy villamosszékben haljon meg.

Módszertan

A halálraítéltet egy székbe kötözik, és a kivégzés előtt leborotvált, megnedvesített testrészeire – fejére, karjára és lábára – elektródákat rögzítenek, fejére maszkot szíjaznak. Először 2-4 ezer voltos áramütés éri, ekkor elveszti eszméletét, néhány másodperc múlva a feszültséget lecsökkentik, és ezt tartják hosszabb ideig – ha a halál nem állt be, a műveletet megismétlik.

A villamosszékben elszenvedett halál nem fájdalommentes, az idők során hátborzongató jelenetek fordultak elő, ezért tért át a legtöbb állam emberségesebbnek tartott módszerekre.