Gál
9 °C
21 °C
Index - In English In English Eng

Megtalálták Caligula császár sírját

2011.01.19. 09:39
Az olasz rendőrség szerint megtalálták Caligula császár végső nyughelyét, miután letartóztattak egy férfit, aki egy ókori szobor töredékét próbálta kicsempészni az országból.

Gaius Julius Caesar Augustus Germanicus (Kr.u 12.-41.), akit leginkább Caligulaként ismernek, a Római  Birodalom harmadik császára volt Augustus és Tiberius után. Gyermekkorában rengeteg időt töltött apja mellett a Rajna-vidéki római katonai táborban, ahol a katonák egy teljes legionárius- felszereléssel ajándékozták meg, amelyhez katonai csizma, caliga is tartozott, ekkor kapta a Caligula, azaz Csizmácska ragadványnevét.

Uralkodása kezdetén népszerű intézkedéseket hozott, ám császársága hetedik hónapjában súlyos, feltehetően epileptikus betegség támadta meg. Felépülését követően az önkény és a nyílt erőszak vezérelte minden cselekedetét. Közpénzekből fedezett túlzó költekezései rövid időn belül leapasztották a római kincstár tartalékait, így szeszélyes tervei megvalósításához szükséges  pénzösszegeket zsarolással, koholt felségsértési pereinek áldozatait sújtó vagyonelkobzásokkal, valamint adóemelésekkel teremtette elő. Több sikertelen összeesküvés után Caligulát a pretoriánusok gyilkolták meg 41. január 24-én.

Az olasz adórendőrség régészeti osztaga múlt héten vett őrizetbe a Rómától délre lévő Nemi-tónál egy férfit, aki épp teherautóra rakta fel egy 2,5 méteres márványszobor töredékét. A Nemi-tónál volt a császár villája, ahogy itt volt az úszó temploma és úszó palotája is.

A rendőrségi közlemény szerint a ritka görög márványból faragott szobor katonai csizmát, azaz caligát visel, a trón, valamint az öltözéke is arra utal, hogy az ókori műalkotás császári sírból származhat. A férfi elvezette a rendőrséget a szobor felfedezésének helyszínére, ahol régészeti feltárások kezdődnek.