Ha valaha miniszter lennél, mitől egyébiránt Isten őrizzen meg

Kossuth Lajos pénzügyminiszter

(1802. szeptember 19.–1894. március 20.)

gyerekei: Ferenc Lajos Ákos (1841–1914), Vilma (1843–62), Lajos Tivadar (1844–1918)

Olyan kivételes zseniket, a minő Kossuth Lajos, csak századok alatt produkál a természet, s kevés hozzá hasonló van az egész történelemben. Nem-e inzultus a fiú iránt, azt várni tőle, hogy apjával egyenlő legyen, s nem-e igazságtalanság csalódottságot érezni a fölött, hogy ezt a mértéket meg nem üti. S Kossuth Ferenczcel szemben tetéződött az injuria azzal, hogy nemcsak atyja kvalitásait követelték tőle, hanem annak szerepét is szánták neki. Pedig erre egyáltalán nem készült, s oly környezetben nőtt föl, mely az erre szükséges tulajdonságok kifejlődésének nem kedvezett. Külföldön nevelkedett, a hazai viszonyokat és embereket közvetlen tapasztalásból nem ismerte, s mérnöki tanulmányokat folytatott. (Kossuth Ferenc nekrológjából, Vasárnapi Újság, 1914. 22. szám).

Kossuth idősebb fiának a búcsúztatója elegáns, de mégis kínosan hosszú magyarázkodás lett arról, hogy miért volt kudarcra ítélve a több mint ötven év után hazatérő Ferenc politikai pályafutása. Testvére, Lajos Tivadar nem is tett erre kísérletet, haza sem költözött Olaszországból.

Kossuth három gyerekét 1849. augusztus 25-én fogták el menekülés közben a Bakonyban, egy évvel később csatlakoztak az akkor törökországi emigárcióban lévő apjukhoz. A két fiú, Ferenc és Lajos Tivadar később műszaki pályát választott, Párizsban és Londonban tanultak. Ferencet érdekelte jobban a közélet, a kiegyezésig részt vett az emigráció munkájában, az európai sajtóban cikkekkel próbálta fenntartani az érdeklődést a magyar ügy iránt. A kiegyezés után Magyarországon két ízben is képviselővé választották, a mandátumot azonban nem fogadta el, nem is tért haza. A 60-as évek végétől az emigrációban is felhagyott a politizálással, és akárcsak testvére, ő is inkább műszaki vonalon nyújtott maradandót Olaszországban: bányászatban, alagútfúrásban, hídépítésben jeleskedett.

Kossuth Lajos magyarországi temetésére jött haza több mint fél évtizedes száműzetésből a két fiú 1894-ben. Eredetileg testvérével együtt Ferenc is csak a szertartásra érkezett, de meglepte, milyen lelkesedéssel fogadták. Jászi Oszkár például azt írta: "Mindenki úgy érezte, megérkezett a Szabadság-királyfi, aki új és ragyogó utakra vezérli az ország régi, kicsinyes, kapkodó politikáját." 53 évesen végül úgy döntött, hogy hazatér.

Első parlamenti beszéde Mikszáth Kálmán szerint lesújtó volt, nagyon gyöngén beszélt. "Oly szomorú volt hallani, amikor beszélt, de olyan nagyon szomorú volt, mintha azt látná az ember, hogy a Rotschild fia rézkrajcárokkal játszik a börzén. De beszédjének tenorja mindvégig előkelő volt, és illemteljes."

A neve miatt azonban könnyedén megválasztották a Függetlenségi Párt elnökének, holott hamar kiderült, hogy nem való pártvezérnek, kerülte a konfliktusokat.

Mégis, a lassanként egyesülő, Kossuth vezette kiegyezéstagadók nyerték az 1905-ös választást. Hosszas alkudozás kezdődött az uralkodóval, végül Wekerle Sándor lett a miniszterelnök, Kossuth a kereskedelmi tárcát kapta. 1910 elejére azonban a párt szétesett, szó volt arról is, hogy Kossuth veszi át a kormányt, végül Khuen-Héderváry Károlyt nevezték ki.

A Kossuth személye miatti csalódottságot jelzi az az anekdota, miszerint egy Richard Strauss darab után egy társaságban azt mondta: "hát nekem, ha Strauss, akkor legyen inkább Johann, ha Richard, akkor legyen inkább Wagner". Amire az a válasz érkezett a társaságból, "ha Kossuth, akkor legyen inkább Lajos, ha Ferenc, akkor legyen inkább Deák."

Kossuth Ferenc kétszer nősült, de egyik házasságából sem született gyereke, öcsének, Lajos Tivadarnak sem volt utóda (ő apjuk temetése után visszament Olaszországba, Milánóban hunyt el 1918-ban, 1923-ban szállították haza a holttestét). Lánytestvérük, Vilma korán meghalt. Így Kossuth Lajosnak nincs egyenes ági utóda.

(Forrás: Szabó Dániel: Kossuth Ferenc, a kis Kossuth, Rubicon, 2002/8)

Báró Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter

(1813. szeptember 3.–1871. február 2.)

gyerekei: Ilona (1846–1925), Jolán (1847–1909), Loránd, Mária (1851–?)

Ha valaha miniszter lennél – mitől egyébiránt Isten őrizzen meg, főképp Magyarországban –, át fogod látni, hogy e helyzetben éppen azt nem tehetjük soha, mit legszívesebben tennénk, s hogy az egész hatalom, miért annyian irigyelnek, tulajdonképp csak a szolgaságnak legkellemetlenebb neme.

Ezt írta Eötvös József a fiának, Lorándnak 1867 decemberében. Tapasztalata ekkor már jócskán volt, hiszen – 35 évesen, a kabinet legfiatalabbjaként – ő volt a Batthyány-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere, majd a kiegyezés után másodszor is elvállalta ezt a posztot. Hiába a keserű jó tanács és a levelekből áradó, a miniszterséggel járó lehangoltság, Eötvös fia is kipróbálta magát közoktatási miniszterként (bár nem erről ismerjük leginkább).

Pedig ekkor még igen távol állt a közélettől, hiába képzelte el az apja államtitkárként, a fiú mégis inkább Németországba, Heidelbergbe akart menni természettudományt tanulni, mert:

„Az én meggyõzõdésem szerint a természettudományok nem kevesebbet járulnak az emberiség boldogításához mint a politikai eszmék. Sõt az én szempontomból tekintve a politikai haladás is a természettudományok haladásának eredménye.”

Az apa később büszke lesz Loránd tudományos sikereire – summa cum laudéval tér haza a kor leghíresebb egyeteméről –, szerinte fiának esélyt adhat a neve, de az már rajta múlik, hogy élni is tud-e ezzel.

"Egyet elértem; ha ma meghalok, sok ember lesz az országban, ki rám hálával emlékezik, s örömmel fogja megragadni az alkalmat, ha neked használhat. Nincs pálya, mely elõtted nyitva nem áll, s melyre lépve kezdetben támogatásra nem számolhatsz; s ez nagy segéd, de csak annyiban, hogy érdemeid elismerésre számolhatnak; de ezen érdemeket magadnak kell szerezned, magad erejével kell haladnod a pályán, s a név, mely kezdetben segített, késõbb, ha annak nem felelsz meg, csak teherré válik. A Széchényiek példája erre minden szónál többet bizonyít."

A Széchenyiekről lesz itt még szó, addig is röviden a József és Loránd közötti hasonlóságokról. Az apa 1866-ban az Akadémia elnöke lett, haláláig, 1871-ig volt ebben a pozícióban. A fiú 1889 és 1905 között vezette az MTA-t. József kétszer volt közoktatási miniszter, Loránd egyszer kóstolt bele a hatalomba, 1894. június 10-én kapta szintén a vallás- és közoktatási tárcát, de mindössze hét hónapig ült székében, utána a kormánnyal együtt ő is lemondott. A rövid idő alatt négyszáz új népiskolát hozott létre, és megalapította a Báró Eötvös József Collégiumot, melyben a szegény sorsú, tehetséges, tanárnak készülő fiatalok ingyenes elhelyezést kaptak.

Loránd profitált apja miniszterségéből a magánéletében is, József minisztertársának, az Andrássy-kormányban az igazságügyi tárcát vezető Horváth Boldizsárnak a lányát vette el.

Eötvös Józsefnek Loránd mellett három lánya is volt. A legnagyobb, Ilona Návay Lajoshoz ment hozzá. Az öreg báró ott volt unokája, ifjabb Návay Lajos születésénél, akiről azt írta: „Ma reggel azon örömhírrel költöttek fel, hogy egészséges unokám született. Kedves Ilonám fáradt, de jól érzi magát. Engem a gyermek születése mélyen meghatott. Isten különös jótéteményét látom benne, ki a nagy örömöt adta." Az Eötvös unoka komoly politikai karriert futott be, volt az Országgyűlés elnöke, a király miniszterelnöknek is felkérte az első világháború utolsó hónapjában, de azt nem fogadta el. Javasolták a Tanácsköztársaság idején szerveződő aradi ellenkormány vezetőjének is, ám egy gyilkosság miatt Budapestről Makóra küldött vörös őrséges különítmény túszként elhurcolta, majd kivégezte.

Jolán egy somogyi földbirtokoshoz, a vadászatot kedvelő Inkey Istvánhoz ment feleségül. Sokkal érdekesebb a legfiatalabb lány, Mária választása. A kiegyezés idején Eötvös Józsefet már az a cél vezette, hogy a magyar és az osztrák szabadelvűek fogjanak össze egy modern államszövetség megteremtéséért. Így érthető, hogy Mária lánya 1886 márciusában Budapesten férjhez ment báró Ernst von Plener osztrák liberális politikushoz, későbbi pénzügyminiszterhez, aki aztán a közös állami számvevőszék elnöke is lett.

Széchenyi István közlekedési miniszter

1791. szeptember 21.–1860. április 8.

gyerekei: Béla (1837–1908), Ödön (1839–1922), Júlia (1844, mindössze két hétig élt)

"Ha a nagy név varázsa, a nagy tettek emlékéből eredő dicsfény nem terjedne is ki reájok – megérdemelné e két fiú, hogy őket a haza jobbjai közé sorozza a nemzeti elismerés. Ha nem is azzal a titáni erővel, mint atyjok – mert hisz ily tüneményszerű tetterő századokon át egyszer ha nyilvánul –, de ugyanazzal a jó szándékkal igyekeztek haladni a maguk hatáskörében az atyjok által kijelölt nyomokon, melyeknek czélja, ha lehet, sziklákat, ha nem lehet, legalább homokszemeket hordani a nemzet jövendő nagyságának építéséhez." (Két Széchenyi című cikk, 1880. június 6-án, Vasárnapi Újság, István fiairól.)

Béla 11 éves, Ödön kilenc, amikor apjuk, Széchenyi István a döblingi elmegyógyintézetbe kerül. Kapcsolatuk nem szakad meg, tiszta pillanataiban István a távolból is különös figyelmet fordít idősebb fiára, ám ez a törődés a betegsége miatt önmarcangoló atyai szeretet, aggodalom és a gúnyos ösztökélés, leszólás keveréke. Ez derül ki egy 1857. novemberi, hosszú, intelmeknek szánt leveléből is. A fiát dicséretekben is fürdető apa például egyszerűen csalódást keltő unalmas kacatnak minősíti Széchenyi Béla első írását:

"Nem akarom firtatni, hogy szeretnek-e, becsülnek-e stb. stb. hazámban. Annyi azonban bizonyos, hogy én annak idején egyfajta korszakot alkottam Magyarországon. 10 év óta jóformán semmit sem hall felőlem a magyar közönség. Senki sem tudja egész biztosan, meghalt-e Magyarország, vagy sem. Sokan 'reménykednek', és csodálatos, mennyi életerő van még ma is a magyar vérben – végre föllép egy magnifique ifjú ember, az öreg hazafi sarja, mindenkiben új reménység lobban fel. A régi Paradicsom falai áttörnek, előtűnik a korábbi dicsőség, mintha egy új Nap volna felkelőben stb. és íme debütál ez az ifjú isten, aki módfelett sekélyes és a legkevésbé sem szórakoztató, hogy ne mondjam, "mafla". Sokan gondolhatták: bizonyára az öreg Széchenyi aligha lát ki a sötétből, különben egyre-másra figyelmeztette volna fiát; mert hiszen az ifjú szerző bizonyosan bemutatta neki dolgozatát."

A fiatal Béla hivatalt nem vállalt, pedig a főispánságot is felkínálták neki 22 éves korában. Apja halála után, 1861-ben, majd 65-ben is országgyűlési képviselő volt, közügyek helyett azonban inkább utazott, a kamarai méltóságot sem fogadta el. Bejárta Észak-Amerikát, többször volt oroszlánvadászaton Algírban. Imádott felesége 1872-es halála után azonban teljesen visszavonult. Magányából öt évvel később rázta fel magát, amikor előállt egy közép-ázsiai expedíció ötletével. Felkészült arra is, hogy nem tér vissza, apja kéziratait az akadémiának, számos ereklyéjét a Nemzeti Múzeumnak adományozta indulása előtt.

A 22 hónapos expedícióban eljutottak olyan helyekre, ahová európai korábban nem. Az út tudományos eredményei a rendkívül tehetséges geológusnak, Lóczy Lajosnak köszönhetőek, ám Széchenyi Béla – aki azért útközben megejtett tigris- és rinocéroszvadászatot is – kapta az elismerések zömét, egyebek között az apja által kezdeményezett tudományos akadémia tiszteletbeli tagja is lett 1880-ban. A megtisztelő címek elleni viszolygása idősebb korára elmúlt, az uralkodó 1897-ben belső titkos tanácsossá nevezte ki, 1901-ben pedig koronaőr lett.

A kisebbik Széchenyi, Ödön már 21 éves korában szerényebb kezdeményezésekkel vétette észre magát, így regattaversenyt szervezett a Dunán, majd 1867-ben Európában is nagy feltűnést keltve Hableány nevű gőzösével Budapestről a Duna, Majna, Rajna, Márna, Szajna folyókon keresztül jutott el a párizsi világkiállításig, ahol Verne fogadta elsőként, a teljesítményét pedig Becsületrenddel ismerte a francia uralkodó, akit meg is hajóztatott. Tőle ered a svábhegyi vasút ötlete, nevéhez kötődik a budavári sikló megvalósítása, és ő volt a magyar sakkszövetség első elnöke (bár állítólag az alelnök, majd később elnök Erkel Ferenc volt a szervezet valódi vezetője).

Széchenyi Ödön Angliában állt be tűzoltónak, majd a gyakorlati képzés után hazatérve a fővárosban megalkotta az első tűzoltóegyletet, ami lassan országos hálózattá nőtt. Széchenyi személyesen is részt vett oltásban, 1860. szeptember másodikán előbb Nagycenken égette meg a ruháját mentés közben, majd ugyanaznap Fertőszentmiklóson is ment tüzet oltani.

1873-ban a török szultán meghívására Konstantinápolyba utazott, hogy megszervezze az ottani tűzoltóságot. Munkája elismeréseként a szultán tábornoki rangot és pasa címet adományozott neki, ilyen magasra Törökországban korábban nem iszlám vallású ember nem jutott. Ödön Magyarországon, majd Törökországban is megházasodott, összesen hat gyereke volt. Ritkán tért haza. Amikor megtette, vörös feze és török tábornoki egyenruhája nagy feltűnést keltett.