Elveszett római erődöt találtak Németországban
Több mint egy évszázadnyi kutatás után találták meg Németországban azt a római erődöt, amely az időszámításunk előtti első században védte a legionáriusokat a germán törzsek támadásaitól.
1890-ben egy német kisváros, Olfen környékén egy római bronzsisakot találtak, ez irányította a régészek figyelmét a térségre. Ám csak idén nyáron kerültek napvilágra római cserépedény-töredékek, ruhakapcsok, pénzérmék és egyéb leletek. Ezek nyomán készítettek légi felvételeket a térségről, amelyek kimutatták az egykori véderőműveket – írja a Daily Telegraph és a Local online kiadásában.
„A mai Olfen stratégiailag volt nagyon fontos a legionáriusoknak Augustus császár Germánia ellen indított hadjárata idején" – kommentálta a felfedezést Michael Rind vezető régész. A római katonaság i.e. 11 és i.e. 7 között állomásozott itt. Ez Nero Claudius Drusus (i.e. 38 – i.e. 9) római hadvezér, Augustus császár mostohafia seregeinek egyik fontos bázisa volt. Az erődítmény méretéből ítélve ezer fő állomásozhatott itt, akik biztosították a Lippe-folyón való átkelést és így más római katonai létesítmények ellátását.
„Kétezer éven át háborítatlan helyszínről van szó, ez abszolút ritkaság. A feltárások akár több évtizedet is igénybe vesznek" – vélekedett Michael Rind.