Eleonóra
-1 °C
12 °C

Csehszlovákia húsz éve mondta ki a válást

2012.07.17. 15:44
Mi lett volna Václav Havel azonnali riposztja nélkül? Feltehetően akkor is szétvált volna az egykori Csehszlovákia két államalkotó nemzete, de erősen kérdéses, hogy milyen konfliktusok és milyen hosszú vajúdás árán.
Jozef Tiso az 1939–1945 közötti első Szlovák Köztársaság elnöke
Jozef Tiso az 1939–1945 közötti első Szlovák Köztársaság elnöke

Ha az ungvári vagy munkácsi polgárhoz kapcsolt ismert anekdotát, amely számba veszi, hogy a szülővárosát soha el nem hagyó képzeletbeli lakos hány országban is élt a viharos 20. század folyamán, átfordítjuk egy prágai vagy pozsonyi őshonosra, ő ugyan kevesebb országot, de több országnevet sorolna föl.

Világra jött az Osztrák-Magyar Monarchiában, majd 1918 és 1920 között a két legnagyobb államalkotó teljes egyenjogúságát hangsúlyozandó, a Cseh–Szlovák Köztársaságban cseperedett, később a versailles-i békék nyomán 1920 és 1938-között a Csehszlovák Köztársaságban kamaszodott föl. Mivel 1938-39-ben a nagyobb önállóságot kapott a szlovák és kárpátukrán országrész, ezért a Cseh–Szlovák Köztársaság elnevezés került az okiratokra, majd 1939-ben a müncheni paktum Csehországot Cseh-Morva Protektorátus néven beolvasztotta a Harmadik Birodalomba, Tiso pedig kikiáltotta bábállamát, a Szlovák Köztársaságot. Két polgárunk a háború után egészen 1960-ig a Csehszlovák Köztársaságban élt, majd 1960 és 1990 között északi szomszédunk nevében is erősítette a szocialista tábort, Csehszlovák Szocialista Köztársaságnak nevezték – és ezzel a névvel érkezett el a rendszerváltás korához.

Csehszlovákia 1969 és 1990 között
Csehszlovákia 1969 és 1990 között

A demokrácia korszakába prágai és pozsonyi polgárunk már egy hajszálnyi különbözőséggel és némi zavarodottsággal lépett be ismét: 1990. áprilisában szövetségi köztársasággá alakult az ország, ám amíg Prágában először Csehszlovák Szövetségi Köztársaságról, majd Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaságról tudtak, addig Pozsonyban kínosan ügyeltek arra, hogy az ország nevét Cseh–Szlovák Szövetségi Köztársaságnak nevezzék. Az elnevezés körüli vitát akkor egyenesen „kötőjelháborúnak” titulálták, amit Szlovákiában heves csehellenes, nacionalista jellegű tüntetések kísértek.

A kötőszó és a kötőjel nüansznyi eltérése súlyos nézetkülönbségeket takart – amely az első perctől terhelte a demokrácia útjára lépő cseh és szlovák nemzetet. Szlovákiában okkal tartottak attól, hogy a jóval nagyobb gazdasági potenciállal bíró cseh országrész, a lényegesen erősebb nemzetközi politikai kapcsolatokat és presztízst élvező cseh politikai elit az egyenlők államában a még egyenlőbb szerepére törekszik.

Az 1990. júniusi választások után a csúcssebességre kapcsolt gazdaságpolitikai „sokkterápia” lényegesen jobban megviselte a cseh országrész népességénél (10,3 millió) felével kisebb szlovák lakosságot, és a gazdasági reform törvényei 1991 elejei életbe lépése tovább rontotta az amúgy is feszültségekkel terhes viszonyt. Tovább rontotta a rossz kapcsolatot a külpolitikai orientáció és a közjogi reformok különbözősége. A cseh politikai elit úgy látta, hogy a NATO-, majd EU-csatlakozást gyorsabban elérheti, ha megszabadul a magyar–szlovák nemzetiségi feszültségektől.

Václav Havel 1992 július 18-án
Václav Havel 1992 július 18-án
Fotó: Stanislav Peska

Sokáig az alkotmányjogi viták uralták a tárgyalásokat, mire 1990 novemberében a szlovákoknak a szövetségi parlamentben sikerült elfogadtatniuk azt az úgynevezett kompetenciatörvényt, amely széles és erős gazdasági és politikai jogköröket biztosított a nemzeti köztárságoknak a szövetségivel szemben.

1991-től a konfrontáció a cseh–szlovák viszony szinte minden területét felölelte. Ilyen körülmények között 1992. július 17-én a szlovák parlament egy úgynevezett szuverenitási deklarációt fogadott el, amelyre Václav Havel héjaként csapott le: válaszképpen azonnal, tehát még azon a napon bejelentette, hogy július 20-i hatállyal lemond államfői tisztjéről – azaz felmondta a két nemzet közös államát.

Szeptember 1-jén a szlovák parlament elfogadta az önálló és teljes szlovák állami alkotmányt, amire a csehek is sürgősen előkészítették saját állami alkotmányukat. Úgy döntöttek, hogy az országot népszavazás nélkül fogják szétválasztani, ezért a teljes legitimitás helyett féllegitim és legális szétválásra volt szükség. A két pártelnök és a köztársasági kormányfő a szövetségi parlamenttel 1992. november 25-én alkotmányos törvényt fogadtatott el, amely a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság 1992. december 31-ével való szétválásáról szólt. Ezután megkezdték a közös vagyon elkülönítését. Így szűnt meg „bársonyos” módon, azaz demokratikus formában és békés úton a csehszlovák állam.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!