Zsófia
15 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Hogy kerülhettek makedón katonák Kínába?

Egy friss elmélet szerint közel három évszázaddal Nagy Sándor halála után hadseregének leszármazottai, a makedón tradíciókat őrző gyalogosok harcoltak a mai Kirgizisztán területén, majd hadifogolyként Kínába kerültek

A történet egy kínai beszámolóval kezdődik. A Han-dinasztia korában történt, hogy a császárság egyik nyugati tartományának katonai vezetője, egy bizonyos Csen Thang csapataival közel 1500 kilométeres útra indult i. e. 36-ban. Az ok az volt, hogy egy, a kínai forrásokban Csi-csi néven szereplő hsziungnu hadúr veszélyeztette a Selyemúton zajló jövedelmező kereskedelmet.

A hsziungnuk lovas nomád nép voltak, egyesek szerint a később Európára zúduló hunok ősei, de ezt még nem sikerült egyértelműen bizonyítani. Az ázsiai hunok néven is emlegetett nomádok a Kínától északra elterülő szállásterületükről elkalandozva rendszeresen zaklatták a kínai határvidékek lakóit, Csi-csi azonban ennél tovább ment: a Szir-darja a mai Kirgizisztánban eredő mellékfolyója, a Talas partján várost is alapított, ahonnan ellenőrzése alá vonhatta a Selyemút kereskedelmét.

A teknős alakzat ostrom közben
A teknős alakzat ostrom közben
Fotó: Universalimagesgroup / Europress / Getty

Csen Thang tehát útra kelt, hogy megszüntesse a fenyegetést. El is érte a Talast, majd véres harcok után elfoglalta a várost, az elfogott Csi-csit pedig lefejeztette. A hadjáratról szóló beszámolóban azonban egy érdekes részlet merül fel. Amikor a kínaiak megközelítették a várost, megfigyeltek „több mint száz gyalogos katonát, akik gyakorlatozás közben »halpikkely« alakzatban érkeztek a kapuhoz”.

Római teknős Kínában?

Erre a megjegyzésre figyelt fel közel 70 évvel ezelőtt Homer H. Dubs történész, aki azzal az elmélettel állt elő, hogy a leírt formáció minden bizonnyal a rómaiak híres testudo (teknős) alakzata lehetett. A Római Birodalom akkori határaitól nagyjából 3000 kilométerre fekvő Talas-folyónál tehát római légionáriusok harcoltak volna.

A római birodalom katonája
A római birodalom katonája
Fotó: Dea Picture Library / Europress / Getty

De hogyan kerültek oda? Dubsnak erre is megvolt a válasza. Elmélete szerint az i. e. 53-ban lezajlott carrhae-i csatában – ahol a pártusok megsemmisítő vereséget mértek a Marcus Licinus Crassus vezett római légiókra – ejtett közel 10 ezer római foglyot a pártusok birodalmuk keleti határvidékére telepítették. Így kerültek volna később a katonák Csi-csi seregébe. Dubs a későbbi sorsukról is számot tudott adni: a kínai forrás arról is beszámol, hogy a csatában ejtett mintegy 1200 foglyot a közép-kínai Li-csien faluban telepítették le, ezt az elnevezést pedig a sokértelmű kínai nyelvben Róma elnevezésére is használták.

Az elméletet olyannyira komolyan vették, hogy a településen régészek is keresték a rómaiak jelenlétének emlékeit, sőt 2005-ben egy DNS-vizsgálat is zajlott, amelynek során a település lakóinak nyugati eredetét igyekeztek bizonyítani. Tárgyi emlékek egyelőre nem kerültek elő, a DNS-mintákban pedig ugyan találtak nyugati ősökre utaló jeleket, de ezek bőven lehetnek csupán népességkeveredés eredményei is. Dubs elméleteit tehát vérmérséklet szerint bizonyíthatatlannak vagy fantazmagóriának minősítették a történészek, de ez irányította Christopher A. Matthew, az Ausztrál Katolikus Egyetem oktatójának figyelmét a Talas-folyó partján történt eseményekre.

Matthew abban egyetért Dubs-szal, hogy a leírás valamilyen nyugati eredetű harcmodor jelenlétére utal, szerinte azonban a katonák nem rómaiak, hanem makedónok lehettek. A „halpikkely alakzat” szerinte ugyanis egyértelműen a makedón nehézgyalogság felállását írja le.

A teknős alakzat állítólag annyira erős volt, hogy egy harci szekérrel körbe-körbe lehetett hajtani rajta
A teknős alakzat állítólag annyira erős volt, hogy egy harci szekérrel körbe-körbe lehetett hajtani rajta
Fotó: Universalimagesgroup / Europress / Getty

„Csak a görög hopliták által használt nagy pajzsokat lehet úgy használni, hogy azok a hal egymást részben fedő pikkelyeire hasonlítsanak. Ha a katonák zárt alakzatban, 45 centinként állnak, a 90 centiméter átmérőjű pajzsok mindkét oldalon részben fedik a szomszédos katonák pajzsát” – írja Görög hoplita egy ókori kínai ostromban című cikkében. A makedón nehézgyalogosok szokás szerint a pajzs jobb oldalát tolták előre, majd illesztették rá a mellettük álló pajzsának bal oldalára, így egy szinte áthatolhatatlan fal jött létre, amelynek „egymást fedő elemei nagyon emlékeztetnek egy hal pikkelyeire”.

Nagy Sándorral jöttek

Az ausztrál tudósnak is van arra magyarázata, hogyan kerültek a makedón hopliták ebbe a csatába. Nagy Sándor a Perzsa Birodalom térdre kényszerítése után tekintetét keletnek fordította. Elhatározta, hogy meghódoltatja Indiát is (az elnevezés ebben az időben a mai Kelet-Afganisztántól Pakisztánon át a mai Indiát is magában foglaló területet jelentette), amely a görögök tudatában mesés gazdagságú vidékként élt. Döntésének indokaival nemcsak az utókor nincs teljesen tisztában, de katonái és alvezérei sem lelkesedték az ötletért, hogy a hosszú háborúskodás után e távoli vidék irányába vegyék az irányt.

A granicusi csata: Nagy Sándor első nagy győzelme a perzsák fölött
A granicusi csata: Nagy Sándor első nagy győzelme a perzsák fölött
Fotó: Hulton Archive / Europress / Getty

Alexandrosz mindenesetre meghódította a Perzsia keleti határvidékének számító Szogdiánát i. e. 329. és 327. között, majd 326-ban megindult India felé. Pandzsáb meghódítása és több győztes ütközet után Nagy Sándor a Gangesz mellett, messze keleten fekvő Magadha fejedelemség irányába vezette katonáit, akik azonban a mocsaras vidék, a monszunesőktől megáradt folyók és a soraikat tizedelő betegségek hatására megelégelték a dolgot, fellázadtak és visszafordulásra kényszerítették világhódító uralkodójukat.

A Perzsiába visszajutás sem volt kevésbé kalandos és megterhelő, de a mi szempontunkból most az az érdekes, hogy Alexandrosz jó szokása szerint keleti hadjáratai során is alapított néhány fantáziadúsan Alexandriának elnevezett várost, egyet például a Szir-darja mellett (ma Hodzsen, Tadzsikisztán) vagy a ma Biasz néven ismert folyó partján, de megemlíthetnénk még a mai Dzsalapur városát is, amelyet a király kedvenc lova emlékére Alexandrosz Bukephala néven alapított meg. E településeken Alexandrosz ekkor már soknemzetiségű csapatai közül makedón katonákat is letelepített, részben feltehetően azzal a céllal, hogy majd egy későbbi hadjárat során támaszpontként is szolgálhassanak.

A teknős alakzat ábrázolása Trajánusz oszlopán
A teknős alakzat ábrázolása Trajánusz oszlopán
Fotó: Dea / A. Dagli Orti / Europress / Getty

Nagy Sándor azonban már soha nem tért vissza Indiába, a városok viszont megmaradtak. Matthew feltételezése szerint olyannyira, hogy lakosaik még három évszázaddal később is részben őrizték identitásukat, például makedón stílusban harcoltak a kínaiak ellen a Talas-folyónál. Emellett szól például az is, hogy az észak-pakisztáni kalash népcsoport mondái még a brit hódítás idején is őrizték Alexandrosz hódításának emlékét, magukat pedig egy makedón vezér és embereinek leszármazottainak tartották, akik nem akartak visszamenni nyugatra, ehelyett letelepedtek és helyi asszonyokat vettek maguk mellé. Li-csien pedig Matthew szerint az akkori kínai nyelvben ugyanannyira jelenthetett Alexandriát vagy bármely távoli nyugati vidéket, mint Rómát.

Persze a kínai faluban zajlott kutatás a lakók makedón eredetének nyomait sem tárta fel, és maga Matthew is elismeri, hogy „a rendelkezésre álló adatok szűkössége miatt a csatában furcsa formációban harcoló katonák identitását talán soha nem tudjuk majd pontosan megállapítani”. Az elmélet mindenesetre ráirányíthatja figyelmünket arra, hogy mennyivel több és sokrétűbb kapcsolat állt fent az ókorban az általában külön tárgyalt India és Kína, illetve Nagy Sándor birodalma vagy éppen Róma között.