Megtalálták Európa legrégibb városát
Európa legrégebbi urbánus települését fedezték fel Bulgáriában, Provadija közelében, a fekete-tengeri üdülővárostól, Várnától 40 kilométerre. Az őskori település Bulgária egyetlen sólelőhelye mellett található.
A bolgár régészcsapat Vaszil Nikolov professzor irányításával kőfalakat tárt fel, amelyek az időszámítás előtt 4700-4200 közötti időszakból származnak. A védfalak vastagsága eléri a két métert, magassága pedig a három métert. Nikolov professzor szerint ez a legkorábbi és legmasszívabb őskori európai erődítmény.
Nikolov meggyőződése, hogy az erődített település létrehozását a sólelőhely motiválta, hiszen a só az őskorban épp olyan értékes nyersanyag volt, mint napjainkban a kőolaj. Körülbelül 300-350-en lakták a várost, az emberek emeletes házakban éltek és főleg sóbányászattal foglalkoztak, ami jól jövedelmezett, erről tanúskodnak egyebek közt a település közelében feltárt nekropolisz gazdag sírmellékletei, egyebek közt kerámiaedények és réztűk.
A régészek szokatlan temetkezési rítusok nyomaira bukkantak: a holttesteket néha félbevágták és hason fekve temették el.