Alfréd
-2 °C
2 °C

Háború a meg nem született gyermekért

2013.04.15. 16:00
Háromszáz éve ért véget a spanyol örökösödési háború, amely nem csupán Európában, de a tengerentúlon is átrendezte a hatalmi erőviszonyokat. Az egész onnan indult, hogy egy spanyol királynak két felesége is volt, gyermeke azonban egy sem.

Két olyan adottsága volt II. Károly spanyol királynak, ami a monarchiák korában felettébb sok zavart okozott: hosszan betegeskedett, és nem gondoskodott utódról. A Habsburgok spanyol ágához nem voltak kegyesek a gének. Károly 1661-ben IV. Fülöp tizenharmadik gyermekeként és ötödik törvényes fiaként látta meg a napvilágot. A nagytermészetű uralkodónak volt még hét, amúgy anyai ágon is jó házból való gyermeke, ám fivérei elhunytával Carlos még a negyedik életévet sem töltötte be, amikor trónra kényszerült. 1697-ig régensként anyja, Habsburg Mária Anna kormányzott – két év megszakítással, amikor féltestvére, Don Juan José de Austria herceg puccsal félreállította a királynét –, de a királyné halála után sem ő vette kezébe a kormányzást: kegyencei irányították a rohamosan gyengülő és jelentékeny területi veszteséget szenvedő királyságot.

Noha II. Károly két házasságot is kötött, gyermeke nem született. Tíz évig élt  Mária Lujza orléans-i hercegnő oldalán, majd annak halála után Fülöp Vilmos pfalzi választófejedelem leányával, Mária Anna hercegnővel lépett házasságra, ám mindkét házassága gyermektelen maradt.

Csak a rosszmájúak gondolják úgy, hogy ennek egyik oka Károly feltűnően előnytelen külseje volt (a rokonházasságok miatti örökletes betegségek mellett) – mindezeket a jellemzőket a róla készült reprezentatív festmények sem tudtak kellően plasztikázni.

Erőtlen utódlási kísérletek

II. Károly betegeskedése már életében az európai politika központi kérdésévé tette a spanyol trón jövőjét, amelyre a legnagyobb eséllyel az osztrák Habsburg-ág és a Bourbon-ház pályázott. Jó időben látva a jövőt, a Habsburgok és a Bourbonok már a gyermek trónra lépése után kidolgoztak egy öröklési tervet. I. Lipót és XIV. Lajos megállapodott abban, hogy Károly várható közeli halálával Ausztriáé lesz Spanyolország az amerikai gyarmatokkal és a milánói hercegséggel együtt, Franciaország pedig „beéri” Németalföld, Franche-Comté, a Nápoly–Szicíliai Királyság, Navarra, valamint az afrikai gyarmatok és a Fülöp-szigetek megszerzésével. Ám Károly csak nem halt meg, s a kilencvenes évek végére immár Anglia és Hollandia is bele kívánt szólni az osztozkodásba – nem is annyira az európai, sokkal inkább gyarmati érdekeltségük folytán. Nem akarták, hogy Franciaország tengeren túli hatalom legyen, de azt sem, hogy a Habsburgok kezében ismét egy V. Károly császáréhoz hasonló léptékű birodalom legyen.

Károly, ha már a hitvesi keretek között nem sikerült, politikai eszközzel próbálta kivenni a részét az utódlási probléma megoldásából: 1698-ban belement abba, hogy ne Habsburg, de ne is Bourbon férfiú kerüljön a trónra. Egy bajor herceget, IV. Fülöp dédunokáját Asztúria hercegévé emelte, és kinevezte örökösévé. József Ferdinánd herceg azonban a következő évben váratlanul meghalt, s újrakezdődött a vetélkedés. A trón aspiránsai közül a Bourbonok voltak az ügyesebbek, II. Károly a Napkirály unokáját, Anjou Fülöpöt nevezte ki utódjául, majd röviddel utána, 1700-ben meghalt. Végakaratába azonban Ausztria, Anglia és Hollandia nem nyugodott bele. A következő évben ki is tört a spanyol örökösödési háború, amely felváltva és egyidejűleg folyt a tárgyalóasztaloknál és a hadszíntereken.

Anglia és Hollandia elfogadta, hogy I. Lipót kisebbik fia, Károly kerüljön a trónra, ám a trón elfoglalására már Madridba érkezett Anjou Fülöp.

Dörögnek az ágyúk

Most már a fegyvereké lett a szó. A harcok Spanyolország, Spanyol-Németalföld, a Német-római Birodalom és Észak-Itália földjén folytak, majd az angolok partra szálltak Portugáliában – megnyerve azt szövetségesüknek. A hadiszerencse kezdetben a Napkirálynak kedvezett – II. Rákóczi Ferenc ezért is remélte vele a termékeny szövetséget –, s a bajor választófejedelem is őmellé állt. Az egyesült francia–bajor haderő 1703-ban Höchstädt mellett először súlyos vereséget mért a császári hadakra, majd a következő évben az osztrák–angol seregek arattak győzelmet.

Két év múlva – ekkor már, I. Lipót halálát követően, az igen tehetséges utód, I. József volt a német-római császár –, 1706-ban az angolok a vallóniai Ramillies-nél győzték le a francia erőket, Savoyai Jenő  pedig Észak-Itália elfoglalásával erősítette meg az osztrák–brit szövetséget, amely 1709-re XIV. Lajost  Párizsig szorította vissza.

A hadi helyzet egyértelműen Ausztriának kedvezett. Ugyanebben az időben a törököket is kiűzték a birodalom területéről, így minden erejét Lajos ellen fordíthatta. Franciaországot a teljes vereségtől a Habsburgok sebezhető pontja, az utódnemzés gyöngesége mentette meg. I. József 1711-ben – bár igen kedvelte a női nemet – fiúgyermek nélkül halt meg. Öccsét, a spanyol trónra jelölt Károly főherceget választották császárrá VI. Károly (magyar királyként III. Károly) néven. Ez az aktus felkeltette a korábbi szövetségesek félelmét, hogy egy kézbe kerülhet a keleti és nyugati Habsburg Birodalom, így Nagy-Britannia és Hollandia most már a Bourbon örökségre hajlott. Miközben folytak a harcok, a felek 1712-ben Utrechtben béketárgyalásokba kezdtek.

Európa átalakul

Az 1713. április 11-én és július 23-án megkötött béke értelmében Anjou Fülöp lett Spanyolország királya, V. Fülöp néven, s megtarthatta a tengerentúli spanyol birtokokat is. Anglia megkapta az észak-amerikai gyarmatok egy részét, továbbá Gibraltárt, ezen felül a rabszolga-kereskedelem monopóliumát is. Ausztria sem járt rosszul, az ő kezére került Spanyol-Németalföld, Nápoly, Milánó, Livorno, Szardínia és Itália északi része. II. Viktor Amadé savoyai herceg, királyi címmel felruházva, megkapta Szicíliát. A Napkirály megtarthatta Strasbourgot és Elzászt, és ebben a békében ismerték el a brandenburgi választófejedelem királyi rangját is – így alakult ki a későbbi Porosz Királyság. VI. Károly császár eleinte visszautasította az egyezményt, de végül 1714-ben a rastatti szerződésben ő is csatlakozott hozzá.

A legnagyobb vesztes Spanyolország volt – az egykori világhatalom csillagzata végképp lehanyatlott. Franciaország elviselhető egyenleggel került ki a háborúból, Hollandia különösebb nyereség nélkül, a Habsburg Birodalom jelentékenyen megerősödött, ám a béke legnagyobb nyertese az idővel (1707-ben) Nagy-Britanniává alakult szigetország volt.  Lett is nagy ünneplés Londonban: Händel az 1713-as nagy győzelmi ünnepségre komponálta az Utrechti Te Deum hálaadó miséjét.