Zalán
2 °C
8 °C
Index - In English In English Eng

Hadrianus falától északra is lehetett védmű

2013.05.30. 12:44
Egy jelenleg is zajló régészeti feltárás bebizonyította, hogy a római Britannia provincia határait védő Hadrianus falának volt egy idősebb párja is, ám annál jóval északabbra, a mai Skóciában. David Keys, a BBC History szakértője és a The Independent munkatársa járt utána, mire jutottak eddig a kutatók.

A Hadrianus falának nevezett védelmi vonal Észak-Angliában húzódott 120 kilométer hosszan, egyik tengerparttól a másikig. Az i. sz. 2. század első harmadában a barbárok elrettentésére felhúzott erődítésnek azonban volt már egy előzménye a szigetországban: az 1. század második felében létrehozott védmű csaknem 200 kilométer hosszan szelte keresztül Skóciát. A nemrég új szakaszba lépett ásatásokon eddig 14 nagyobb és néhány kisebb erődöt fedeztek fel a régészek. Mindegyikük az időszámításunk szerinti 70-es években épült – körülbelül öt évtizeddel Hadrianus, és hét évtizeddel Antoninus falának megépítése előtt kezdődhettek meg rajtuk a munkálatok.

A régészeti kutatások azt mutatják, hogy a védelmi rendszer legalább 20 nagyobb és 6 kisebb erődöt, valamint 30 őrtornyot is magában foglalt, és nem egybefüggő falként vagy sáncként kell elképzelnünk. Valószínűleg a mai Aberdeen városától délre, Montrose vagy Stonehaven környékén kezdődött az Északi-tenger partján, és egészen a Clyde-i tengerágig nyújtózott.

A Liverpooli Egyetem szakemberei, dr. Birgitta Hoffmann és dr. David Woolliscroft által vezetett kutatócsoport az elmúlt öt évben hét nagyobb erődöt vizsgált át geofizikai eszközökkel. Jelenleg a hiányzó kisebb erődöket és tornyokat kutatják fel. Légifelvételek alapján elképzelhető, hogy öt, eddig ismeretlen torony helyét találták meg – egyet közülük már fel is tártak.

A geofizikai vizsgálatok rávilágítottak arra, hogy a korábban hittnél jóval többen állomásoztak az erődökben. A talaj „röntgenezésére” geomágneses és elektromos ellenállásra vonatkozó méréseket használtak, amelyek mindegyik erőd területén szokatlanul nagy kaszárnyákat mutattak ki. Ráadásul a jelek (konkrétan az istállók nagy száma) szerint ezek egy részében lovas katonákat szállásoltak el.

Szintén jó okunk van feltételezni, hogy a vonal jelentős része valójában kettős erődítményrendszer: az erődök közötti védett terület lehetővé tette a legionáriusoknak, hogy hatékonyabban védekezhessenek.

Egy elfeledett csata

De miért volt kénytelen Róma ilyen bonyolult megfigyelő-, hadtáp- és védelmi rendszert építeni, ráadásul már az i. sz. 70-es években? A római légiók körülbelül 69–70-ben támadták meg a mai Skócia vidékét, és a következő évtizedben egész Dél-Skóciát az uralmuk alá hajtották. A védelmi vonal minden bizonnyal arra szolgált, hogy az újonnan elfoglalt területek szoros ellenőrzését fenntartsa, ám a szövetséges dél-skóciai törzseket is megóvta az északi betörésektől.

A rómaiak és a helyi dél-skóciai népek közötti baráti kapcsolatokat jelezheti az is, hogy az erődök körül nagyobb civil települések nyomait is felfedezték. Valószínű, hogy a helyi árusok, kereskedők és kézművesek mellett a légiósok asszonyai is itt éltek. A települések házai tipikus skóciai jellegzetességeket tükröztek. Az épületek romjai közül pedig cserepeket, kézműipari melléktermékeket, ruha-kiegészítőket és római stílusú női ékszereket is felszínre hoztak a régészek.

A helyi törzsekkel fenntartott baráti viszony ösztönzése ellenére a római hódítók és az északi, kaledóniai törzsek között egyre nőtt a feszültség, és végül komoly összetűzéssé fajult. Perdöntő bizonyíték ugyan még nem támasztja alá, de úgy tudjuk, hogy i. sz. 83–84 körül a csatamezőn is összemérték erejüket a felek, és a harcban mintegy 30 ezer katona vett részt. Tacitus római történetíró Graupius-hegyi csatának nevezi ezt az összecsapást, amelynek pontos helyszíne ma sem ismeretes.

E csatához köthető Calgacus kaledóniai vezér elhíresült, ám nagy valószínűséggel ebben a formában soha el nem hangzott Róma-ellenes buzdító beszéde, amelynek fő konklúziója a következő volt: „Elhurcolni, gyilkolni, rabolni – hazug névvel ezt mondják birodalomnak, és ahol pusztaságot teremtenek, békének.” (Tacitus: Iulius Agricola élete, 30. Fordította: Borzsák István)

A feltárások előrehaladásával könnyen elképzelhető, hogy a Graupius-hegyi csatamező hollétére is fény derül. A tudósok eddig már négy lehetséges ásatási helyszínt is kizártak Skócia középső részén, jelenleg észak felé haladva vizsgálják át a potenciális jelölteket.

Ami azonban a legmeglepőbb – ennek okára is magyarázatot keres a kutatócsoport –, hogy a Graupius-hegyi feltételezett győzelmük után alig 3-4 évvel (i. sz. 87 körül) a rómaiak végül kiürítették és elhagyták a skóciai erődrendszert.