A T-modelltől Cion bölcseiig
További Történelem cikkek
- 30 éves a rendszerváltó paktum, 30 éve ül Orbán a parlamentben
- A vérengzés nem egyszeri kisiklás, hanem a szovjet politika része volt
- Évekig náci megszállás alatt volt az ország, mégis megmenekült a zsidók 99 százaléka
- Mostantól bárki elolvashatja Rákosi Mátyás magánleveleit
- Megtalálták a világ legöregebb macskáját
Műszaki zseniként és népi hősként ünnepelték, egy sosem látott méreteket öltött iparág mögött volt kreatív zseni – írja róla az Encyclopædia Britannica. Néhány évtized alatt megváltoztatta az Egyesült Államok gazdaságát és társadalmát: amikor felkerekedett édesapja farmjáról, még csak az amerikaiak egyötöde élt városokban, 83 éves korában bekövetkezett halálakor már több mint a felük. Amint felismerte saját szerepét a változásban, legszívesebben visszacsinált volna mindent, hogy újra gyerekkora vidéki értékrendjében élhessen.
Egy ezermester a farmról
Henry Ford egy michigani farmon született 1863. július 30-án, ekkor Lincoln volt a 13 szövetségi állam elnöke, Jefferson Davis a konföderációé. Nyolc évig egy egy teremből álló iskolába járt, amikor éppen nem a farmon segített otthon. 16 éves korában költözött Detroitba, ekkor találkozott a belső égésű motorral, később visszatért a farmra, ahol „földműves-lokomotívot”, vagyis házi készítésű, gőzmotorral működő traktort épített. Eközben földművelésből és egy fűrészmalom üzemeltetéséből élt meg.
Kilenc évvel később már nős férfiként költözött vissza a városba (felesége, Clara Bryant nem messze Fordéktól nőtt fel egy másik farmon). 1888-ban házasodtak össze, egyetlen gyerekük, Edsel Bryant 1893-ban született. Egy hónapra rá Fordot a detroiti Edison-gyár főmérnökévé nevezték ki. Munkája mellett állandóan kísérletezett, éveken keresztül próbált benzinmeghajtású járművet építeni. 1896-ban készült el a négy biciklikerékre szerelt kvadricikli. Ugyanebben az évben személyesen is találkozott Edisonnal, aki támogatta a kísérleteit.
Nem ő volt az egyetlen önjelölt autóbarkács a századforduló táján: Charles Brady King, Edgar és J. Frank Duryea, Hiram Percy Maxim és Elwood Haynes is építettek hasonló szerkezeteket, de Ford egyedülálló módon nem ragaszkodott a találmányához, inkább eladta, hogy a pénzből újabb járművet tudjon fejleszteni.
Támogatói 1899-ben megalapították a Detroiti Automobil Társaságot (később: Henry Ford Company), de később elpártoltak mellőle, mert Ford a versenyautókra koncentrált az utasszállítás helyett. Ford 1902-ben kiszállt a Ford Társaságból, ami Cadillac Motor Car Company néven szerveződött újra később.
A legendás T-modell
Ford 1903-ban lett kész arra, hogy piacra dobjon egy autót: a Ford Motor Company megalapításához befektetők adtak össze 28 ezer dollárt, de pár héttel az alapítás után az Engedélyezett Automobilgyártók Szövetsége máris megpróbálta ellehetetleníteni: azt állították, hogy egy birtokukban levő szabadalom az összes benzinmeghajtású motorra vonatkozik.
Ford sok középnyugati amerikai kortársával együtt gyűlölte a keleti parti pénzügyi elitet, és kész volt harcolni az igazáért, akár egy több millió dolláros iparág ellen is. Az eljárás hat évig tartott, első fokon Ford elvesztette a pert, de két évvel később, 1911-ben jogerősen nyert. Győzelme az egész iparág szerkezetét befolyásolta, és a jogaiért a nagyipar ellen fellépő kisemberként népszerű hőssé tette Fordot.
Legnagyobb sikere a T-modell volt, mely 1908-ban született. 19 évig volt a modell piacon, ezalatt a világ autógyártásának a felét adta: majdnem 16 millió darabot adtak el belőle az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában, Kanadában még egymilliót. A modell az egész társdalomra óriási hatással volt: összekötötte a farmereket a városokkal, és végre nemcsak a gazdagok úri huncutságává tette az autózást.
A T-modell hallatlan sikere a gyártási folyamat teljes megújításának köszönhető, amit Ford és mérnökei 1914-re fejlesztettek ki. Precíz időzítéssel, pontos munkamegosztással és futószalagok beépítésével a Highland Park-i Ford-gyár 93 percenként tudott egy teljes alvázat legyártani – ez korábban 12 órát igényelt. 1914-ben a Ford a versenytársaknál fizetett bérek kétszeresét, 5 dolláros napi bért tudott adni a munkásainak, ráadásul 9 helyett 8 órára (viszont három műszakos napokat bevezetve). Ford egyik napról a másikra világszerte hírességgé vált, sokan nagy emberbarátnak, mások őrült kommunistának tartották.
Ford nem humanitárius megfontolásokból cselekedett: a lehető legnagyobb piacra fájt a foga, ezért vitte le a T-modell árát 950 dollárról (1908) 290-re (1927). A tömeggyártást tökélyre fejlesztette, végül már 24 másodpercenként képes volt egy-egy új T-modellt elkészíteni a gyár. Munkásai életszínvonala hatalmas növekedésen ment át, ők maguk is feltűntek az autók keresleti oldalán, miközben az állandó árcsökkenés lehetővé tette a növekvő mérethozadékot.
Cél a világuralom
Amikor a gyár 1908-ban napi 100 autót gyártott, Ford már azon törte a fejét, hogy lehetne napi ezerre emelni a termelést. A cég 58 százalékban az ő tulajdonában állt, de a kisebbségi tulajdonosok, Horace és John Dodge beperelték, azt állítva, hogy a terjeszkedésbe visszaforgatott bevétel jogtalanul megfosztja a társtulajdonosokat az osztalékuktól. 1917-ben Ford elvesztette a pert, a fellebbezés után 1919-ben jogerősen kimondta a bíróság, hogy hiába eredetiek Ford elképzelései, egy vállalat elsődleges célja, hogy profitot termeljen a befektetőknek.
Ford parazitáknak nevezte Dodge-ékat, és kivásárolta őket az összes kisebbségi tulajdonossal együtt a vállalatból. A cég újraszervezése után már minden egyes részvény a Ford család kezében volt – soha korábban nem összpontosult csak egy vállalkozó kezében egy ekkora óriásvállalat.
A terv ehhez mérten is nagyszabású volt: Ford azt vette a fejébe, hogy önellátó vállalatot épít fel a michigani River Rouge-ban, mert elege lett abból, hogy a szállítók késlekednek, akadoznak, a hatalmas raktárkészletek fenntartását pedig pazarlásnak tartotta. Vasútvonalat, üveggyárat, 16 szénbányát és több százezer hektár erdőt vett, fűrésztelepet épített, az érceket saját hajóflottáján szállította a Nagy-tavakon. Sikere csúcsán 33 országra terjedt ki a birodalom, anélkül, hogy egyetlen cent hitelt felvett volna: az egészet a T-modell profitjából építette.
Érdekes módon makacssága előnyből egy idő után hátránnyá változott: Ford a saját szimatában bízva nem volt hajlandó vetélytársai mintájára átállni a hidraulikus fékrendszerre, a nagyobb színválasztékra vagy az erősebb motorra. 1927-ben piacra dobta az A-modellt, ami sikeres volt ugyan, de nem eléggé: a General Motors Chevrolet-ja és a Chrysler Plymouthja is népszerűbbnek bizonyult, és a Ford V-8 sem hozta meg az áhított sikert.
Túl sok zsidó
Munkásaival sem bánt kesztyűs kézzel: saját belső rendőrsége volt, és az erőszaktól sem riadt vissza, hogy a szakszervezeti törekvéseket visszaverje, sőt, a nagy világválság alatt a híresen jó béreket is lecsökkentette, hétről négy dollárra, ami akkor már átlag alattinak számított. Mindent ellenzett, ami a produktivitást csökkenthette volna, és azt gondolta, hogy a szakszervezeti vezetők azért generálnak válságokat, hogy a saját pozícióikat erősítsék.
Ford meggyőződéses pacifista volt: 1915-ben óceánjárót bérelt, hogy Európában személyes rábeszéléssel békítse ki az első világháború résztvevőit. 1918-ban Wilson elnök támogatásával egy szenátusi helyet is megpályázott, de ez sem jött össze neki.
1918-ban újságot vett, a Dearborn Independent hasábjain fejtette ki a nézeteit a világháborút pénzelő nemzetközi zsidóságról, itt jelent meg Amerikában először a Cion bölcseinek jegyzőkönyve. Erről később így nyilatkozott: „Egy dolgot tartok fontosnak a Cion bölcseivel kapcsolatban: beleillik abba, ami folyik.” Ford szerint még a baseball is ebből a sebből vérzett: „Ha a rajongók tudni szeretnék, mi a baj az amerikai baseballal, a válasz három szó: túl sok zsidó.”
Hitler így méltatta: „A zsidók nagy felháborodására egyetlen nagy ember, Ford megőrizte teljes függetlenségét egy százhúsz milliós országban.” Hitler inspiráló erőnek tartotta, életnagyságú Ford-portrét tartott az íróasztalán, és a német ipar is T-modellről koppintotta a Volkswagent. Ford egyébként egy írásában elítélte a pogromokat, és egy per hatására 1927-ben visszavonta kijelentéseit, és a lapot is eladta. Egyébként Ford jellemét árnyalja, hogy jóval korát megelőzve alkalmazott nőket, feketéket és mozgássérülteket is. Hetvenötödik születésnapjára azért megkapta a Német Birodalmi Sas-rend Nagykeresztjét, a legnagyobb, külföldinek adható náci kitüntetést.
Előszeretettel rendezett régimódi bálokat, iskolákat épített, rádiós ismeretterjesztő műsort finanszírozott, és fiatalságát visszaidézendő skanzent és rusztikus Amerika-múzeumot épített. 1947-ben halt meg, éppen száz évvel azután, hogy édesapja Írországból útra kelt az Újvilág felé. Ford részvényei a Ford Alapítványhoz kerültek, ami így a világ leggazdagabb magánalapítványa lett.