Miért áll a bál a Perzsa-öbölben?

Az arab tavasz kezdete óta, két és fél éve tart a konfliktus a régió legkisebb országában, a Perzsa-öbölben lévő négy nagyobb és harminc kisebb szigeten elhelyezkedő Bahreinben. Az utcákat elfoglaló demonstrálók közül az elmúlt években már több mint háromezret letartóztattak (sokan közülük jelenleg is börtönben sínylődnek), becslések szerint száz körüli a halálos áldozatok száma. A konfliktusok az elmúlt hónapokban sem vesztettek erejükből.

A Perzsa-öbölben található szigetcsoport területe alig haladja meg a 700 négyzetkilométert, ám a jelentősége jóval nagyobb: az arab világ politikai és vallási törésvonalai találkoznak benne. A konfliktus gyökere a síita-szunnita ellentétben rejlik: a bahreini lakosság többsége az iszlám síita ágát követi, míg a politikai és gazdasági hatalom zöme a szunnita kisebbség kezében összpontosul. Az ellentét szoros összefüggésben áll a többi arab országban zajló folyamatokkal: a bahreini vezetés a szintén szunnita irányítású Szaúd-Arábiától is kért és kapott rendfenntartó erőket a kormányellenes tüntetők megregulázására. A síita tiltakozókat viszont a szaúdiakkal hagyományosan szembenálló iráni rezsim támogatja.

Iszlám polgárháború

A szunniták és a síiták közötti ellentétek a térségben meglehetősen régóta tartanak – tulajdonképpen Mohamed próféta 632-ben bekövetkezett halála óta. A vallásalapító elhunyta után a moszlim közösségben töréspontot jelentett annak eldöntése, hogy Mohamed utóda a próféta vérvonalából kijelölve, vagy egykori társai és követői közül választva vezesse a híveket. Az első három kalifa nem Mohamed családjából került ki, ám a negyedik, Ali már az unokatestvére, és egyben veje volt. A szentéletűnek tartott Ali elődje, Oszmán kalifa meggyilkolása után lett a legfőbb iszlám elöljáró. Oszmán az Omajjádokhoz tartozott, akik nem voltak hajlandók behódolni Alinak, ha nem bünteti meg a kalifa merénylőit. Az ellentét az I. fitna néven ismert iszlám polgárháború kitöréséhez vezetett (656–661).

A polgárháború Ali halálával ért véget – egyik korábbi híve ölte őt meg a kúfai mecsetben, éppen engedékeny politikája és saját hívei üldözése miatt. Ali ellenségei magukhoz ragadták a hatalmat, és az Omajjád Muávija kalifátusa idején ideig-óráig csitultak is az ellentétek. Miután Muávija 680-ban meghalt, Ali fia, vagyis Mohamed unokája, Huszajn igyekezett megszerezni a kalifátust, ám a kerbelai csatában az Omajjádok ellen elesett. A mai Irak Kerbela kormányzóságának székhelye azóta fontos síita zarándokhely.

Ali követőinek síita mozgalma ettől kezdve hangsúlyosabban vallási színezetet öltött, és a síiták és szunniták közötti politikai-vallási ellentét két rivális iszlám intézmény, a Mohamed és Ali leszármazottaiból verbuválódó, „isteni tudást” birtokló imamátus és a sokáig világi főhatalommal is járó kalifátus rivalizálását eredményezte. A kalifátus politikailag domináns, a középkori és kora újkori arab, oszmán-török birodalmakban betöltött szerepe miatt a sía, azaz Ali követőinek mozgalma gyakran kisebbségbe szorult.

A síiták és a szunniták közötti küzdelmek ütközőzónájaként mindig is különös jelentősége volt az Arab-félsziget keleti partvidékének, beleértve a bahreini szigetcsoportot. 899 és 1058 között pedig éppen Bahrein lett a történelem egyik legszokatlanabb politikai kísérletének színtere.

A világvégét hirdető, síita karmaták szektája Bahreinben és az Arab-félsziget keleti felén utópikus állam kiépítésébe kezdett: a hierarchikus államszervezetet eltörölték, a föld- és egyéb vagyont egyenlően osztották el egymás között. Az egyenlőséget, a tudomány és értelem fontosságát hirdették, ám Bahreinből kiindulva az egyik legszélsőségesebb, intoleránsabb és erőszakosabb politikai-vallási mozgalmat igyekeztek elterjeszteni a környező országokban.

Vérfürdő az Arab-félszigeten

Mivel a zarándoklatra gyanús cselekedetként tekintettek, és mert a szunnitákat sem különösebben szívelték, a beduinok segítségével gyakran támadtak rá a Mekkába igyekvő zarándokokra. 906-ban több ezer zarándokot gyilkoltak le, 930-ban pedig Mekkát és Medinát is kirabolták, és váltságdíj fejében 22 évre Bahreinbe hurcolták a szent Kábát. A 14-15. században zömmel különböző síita dinasztiák uralták Bahreint, ám a portugálok és az irániak versengéséből a 17. század elején győztesen kikerülő síita állam fennhatósága tette végérvényessé a síita kulturális identitás megőrzését.

Az iráni síita szuperhatalom felemelkedése megbontotta a két iszlám irányzat közötti erőegyensúlyt a térségben. 900 éven át a síiták nem ellenőriztek jelentős területeket, és 1501 előtt Iránban is többséget alkottak a szunniták. Ekkor alapította meg a síita államot és egyben a Szafavida dinasztiát Iránban a türkmén származású I. Iszmáil sah. Ötven évvel korábban még a moszlim vezetők is hivatalosan szunnita hittételeket követtek, ám a politikai hatalom megszerzésével fokozatosan a vallási rend és a lakosság többsége is a síita elveket fogadta el. A síita iszlám máig Irán államvallása, amely a Közel-Keleten gyakran a síita ügy védelmezőjének szerepében lép fel.

Bahreinben a 80 évig tartó portugál uralom alatt szunnita arab kormányzók gyakorolták a közvetlen hatalmat, akik annyira gyűlöltté váltak a nép szemében, hogy az egyik bahreini felkelésben az ománi kormányzót elfogták és keresztre feszítették. 1602-től a Szafavida iráni uralkodó kiűzte a portugálokat a szigetekről – a közvetett gyarmati uralom alatt tapasztaltak, valamint a síita perzsák befolyása ismét csak megerősítette az iszlám kisebbik ágához való hűséget.

Ám itt még nem értek véget a bahreini megpróbáltatások. A 18. század elején az afgán invázió által meggyengített Irán kénytelen volt visszavonulni a térségből, átadva helyét az ománi szunnita harcos törzseknek. Néhány évtizedes politikai instabilitást követően, 1783-ban a mai bahreini király elődei, az Ál Halífa (Al-Khalifa) család tagjai hódították meg az országot.

A bizonytalanság tovább folytatódott volna – és Bahrein fölött tovább marakodtak volna az oszmánok, az omániak, a szaúdiak és az irániak –, ha be nem avatkozik egy másik jelentős birodalom. Az uralkodó szunnita dinasztia által aláírt egyezmények révén Bahrein a 19. század közepén fokozatosan a brit érdekszférába került. 1892-től Bahreinben hivatalossá vált a brit fennhatóság, és mind ezzel szemben, mind a szunnita elit ellen gyakoriak voltak a felkelések. Bahrein végül 1971-ben nyerte el függetlenségét, és a britek kivonultak az olajban gazdag országból.

Ideges vezetés

Az Öböl-térségben fordulatot hozott az iráni forradalom 1979-ben, ami teokratikus iszlám köztársasággá alakította a rendszert, Khomeini ajatollah vezetésével. A síita többségű Bahreinben – a Brit Birodalom védelmétől megfosztva – a szunnita vezetők aggodalommal fogadták a fordulatot. Félelmeiknek táptalajt adott az a sikertelen puccskísérlet, amikor a Bahrein Felszabadításának Iszlám Frontja elnevezésű fundamentalista síita szervezet 1981-ben megpróbálta átvenni a hatalmat. Az 1990-es évek közepén kitört újabb zavargásokat a hatóságok véresen leverték, és Iránt okolták a zavarkeltéssel.

A két csoport közötti feszültségek forrása az a nézeteltérés, hogy melyikük alkotja Bahrein tradicionális többségét. Minden valószínűség szerint az ország története során többnyire a síiták feleltek meg ennek a kritériumnak, ám ezt a szunniták vitatják, azt állítván, hogy a jelenlegi helyzet csupán a 19. század végén, a 20. század elején és közepén bekövetkezett szunnita bevándorlás eredménye.

A demográfiai mozgásokra épülő érvkészlet jelenleg is hatással van a politikai konfliktusokra. Bár 1999 és 2006 között némileg javult az emberi jogok helyzete Bahreinben, a szunnita vezetés magára haragította a síita többséget azzal az intézkedésével, hogy igyekezett felborítani a kialakult arányokat: több mint 60 ezer szunnita moszlimot csábított az országba és adta meg nekik az állampolgárságot, sokan közülük a rendfenntartó erők sorait erősítik.

Ezek a háttérfolyamatok okozzák, hogy a 2011 elején kitört arab tavasz kormányellenes tüntetéssorozatai és hatalmi átrendeződései átterjedhettek, és napjainkban is komoly összetűzésekkel járnak Bahreinben.

(A bahreini helyzet részletes elemzése a BBC History Magazin legfrissebb, augusztusi számában olvasható.)

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!