Martin Luther Kinget is lehallgatta az NSA
Az NSA már a '60-as években is lehallgatta az amerikaiakat. Ez most épp egy titkosítás alól feloldott dokumentumból derült ki, amely a '60-as évekbeli megfigyeléseket koordináló Minaret akcióról szól. A Minaretre korábban a BBC NSA-s forrásai azt mondták, hogy az akció „megkérdőjelezhető volt, de talán pontosabb kifejezés, hogy törvénytelen”.
A most nyilvánosságra került dokumentum szerint a vietnami háború idején ott volt a lehallgatottak listáján
- Martin Luther King, aki korábban az amerikai civiljogi mozgalmat vezette,
- Whitney Young, a civiljogi mozgalom egyik másik vezetője,
- Muhammad Ali boxoló, aki 1967-ben nem volt hajlandó bevonulni a katonának,
- két kongresszusi képviselő és
- a New York Times és a Washington Post két újságírója.
A lehallgatást maga Johnson elnök rendelte el, a cél az volt, hogy kiderítsék, hogy a háború ellenzői kapcsolatban állnak-e valamilyen külföldi kormánnyal. Külföldi szolgálatokkal együttműködve állították össze a megfigyeltek listáját, és a lehallgatásban is kaptak külföldi segítséget.
A program 1967-ben indult, és 1973-ig tartott, amikor a Watergate-botrány közepén a Nixon-kormány leállította.