A Hope-gyémánt és egy győri apród

Az úgynevezett Hope-gyémánt a világ egyik leghíresebb és legértékesebb drágaköve. A 45,52 karátos, azaz 9,1 grammos széndarabocska jelenlegi értékét úgy 45 és 80 milliárd forint közöttire becsülik, ezzel egyesek szerint a világ második, mások szerint csak negyedik legtöbbet érő gyémántja. A kék drágakő neve egyébként nem az angol remény szóra utal, hanem Henry Philip Hope bankárra és gyémántgyűjtőre, aki 1830-ban vásárolta meg a követ. Ma a Washingtonban, a Smithsonian Természettudományi Múzeumban van kiállítva, miután 1958-ban akkori tulajdonosa, Harry Winston az intézménynek adományozta, ezzel megalapítva a múzeum drágakőgyűjteményét.

A gyémánt története korábban sem szűkölködött a kalandos vagy éppen tragikus fordulatokban, de például azt még máig sem sikerült felderíteni, hogy kinél és hol volt az 1792 és 1820 közötti években. Ahogy az már csak egy ilyen, jelentős értékű, tisztázatlan történetű tárggyal lenni szokott, a Hope-gyémánthoz is számos legenda kötődik, többek közt az is, hogy a drágakövet egy hindu isten szobráról lopták el, így későbbi tulajdonosait szörnyű átok sújtja.

Bizonyítaná ezt például Mária Antónia, XVI. Lajos feleségének sorsa. A királyné állítólag szemet vetett a nagyjából egy évszázada a francia királyok tulajdonában lévő gyémántra és elhatározta, hogy saját magának készíttet belőle ékszert –  nem sokkal később kivégezték, a gyémántot pedig ellopták. E ténytől eltekintve a történetből feltehetőleg egy szó sem igaz, mindenesetre az élénk fantáziával megáldottak egész sort fűztek fel ilyen féligazságokon alapuló tragikus történetekből, amelyek együtt már bizonyítanák, hogy a kő birtoklása rettenetes következményekkel jár.

De hogy jön a képbe egy Győr várában szolgáló apród? „Bécsbe kísértem az ezredest, aki bemutatott nagybátyjának, a győri vár főkapitányának, akit Magyarország alkirályának tekintettek. Ennek szolgálatába léptem, mint apródja.” E sorok Jean-Baptiste Tavernier, 1605-ös születésű francia utazó és gyémántkereskedő önéletrajzában olvashatók. Később az is kiderül a szövegből, hogy Tavernier közel öt évet tartózkodott Magyarországon valamikor az 1620-as években. Félrevezető az alkirály kifejezés, Tavernier itt feltehetőleg azt értette félre, hogy ekkoriban a győri főkapitány közvetlenül a király alá volt rendelve, tehát semmilyen más uraságnak nem tartozott engedelmességgel. A francia apród egyébként minden bizonnyal Breuner János báró szolgálatában állt, aki 1606 és 1633 között volt Győr kapitánya. Fegyverforgatói képességeinek csiszolása mellett ráadásul még magyarul is megtanult, később azonban kalandvágya még egzotikusabb tájakra csalta: Isztambul, majd Bagdad és Aleppó után valamikor 1640 táján Indiában járt, összesen hat nagyobb utazása során egészen Jáváig is eljutott.

Vannak, akik bátor felfedezőként tekintenek Tavernier-re, míg mások pénzéhes kalandorként; az mindenesetre biztosnak látszik, hogy az utazó valamelyik indiai útján megvásárolta vagy ellopta, azt az akkor még jóval nagyobb drágakövet, amelyből később a Hope-gyémántot csiszolták. Az egykori győri apród több más gyémánttal együtt 1668-ban XIV. Lajosnak adta el a hatalmas kék követ is – a feljegyzések szerint 147 kiló aranynak megfelelő értékű pénzt és egy nemesi címet kapott cserébe.

Amikor aztán XIV. Lajos a korábbi megegyezés ellenére 1679-től újra a katolikus hitre történő visszatérésre igyekezett szorítani a protestáns nemeseket, Tavernier idős fejjel újra útra kelt, Moszkvában feltehetően magával az ifjú Nagy Péter cárral is tárgyalt, miután a brandenburgi választófejedelem megbízta egy kelet-indiai társaság létrehozásával. Ezután eltűnt. Később az a hír terjedt el róla, hogy a gyémánt átkát beteljesítő vad kutyák tépték szét, de minden bizonnyal egyszerűen megbetegedett és meghalt 1689-ben Szmolenszkben. Akármi is okozta halálát, 84 éves volt ekkor – ha az indiai istenség csapott le rá, akkor elég sokáig kereste megrablójának nyomát.