Briliáns trükkel mondott le a Generális

A századforduló körüli éveket joggal tartják az egyik legkiemelkedőbb időszaknak Magyarország történetében. A gyors gazdasági fejlődést és az ezzel járó pezsgő kulturális életet egyértelműen a Tisza Kálmán 15 éves miniszterelnöksége alatt végrehajtott intézkedések alapozták meg, azonban munkájának eredményét a politikus már csak a háttérből figyelhette.   Tisza az 1889-es véderő-törvényjavaslat körüli politikai viták következményeképpen került olyan helyzetbe, amelyből csak megszégyenítő bukással vagy önkéntes lemondással látott kiutat.

A javaslat ugyanis nagyban korlátozta volna a dualista állam magyar felének befolyását az újoncozás és a hadsereg kiképzése terén. Jóllehet Tisza hosszú pályája során sokszor sikeresen egyensúlyozott a függetlenség szólamait hangoztató magyar képviselők, illetve a bécsi udvar igényei között, ekkorra már a hosszú évek kemény parlamenti csatározásai az ő tekintélyét is aláásták, ráadásul még saját pártjának tagjai is megunták a kíméletlen módszerei és vasakarata miatt Generális néven is emlegetett miniszterelnök uralmát.

Ravasz húzás

A heves viták során nyilvánvalóvá vált, hogy a botrányért ezúttal magának Tiszának kell elvinnie a balhét, azonban a nagy taktikusnak még volt egy utolsó húzása.

Elkerülhetetlen lemondását nem akarta ehhez az ügyhöz kötni, ezért talált egy tökéletes ürügyet, amellyel ráadásul visszatérhetett eredeti, az 1860-as években követett függetlenségi politikájához is. Az 1879-es állampolgársági törvény rendelkezései alapján azok a tartósan külföldön tartózkodó magyarok, akik tíz évig nem jelentkeztek a Monarchia valamelyik külképviseletén, automatikusan elvesztették állampolgárságukat.

A rendelkezés természetesen a szabadságharc idején emigráltakra, köztük Kossuth Lajosra is vonatkozott, Tisza pedig Ferenc Józsefhez fordult, hogy tegyen kivételt egykori ellenségével. A császár és király nem éppen nagyvonalúságáról volt híres, vissza is utasította a miniszterelnök kérését, aki így erre hivatkozva adhatta be lemondását.

Tisza bukott miniszterelnökként sem vonult teljesen vissza, egészen egy évvel halála előttig, 1901-ig a képviselőház tagja maradt. Lemondásával véget ért a belpolitikai stabilitás kora, de az általa lefektetett gazdasági és közjogi alapok még egy bő évtizedig biztosították, hogy az ország dinamikusan fejlődő pályán maradjon – egészen az első világháború katasztrófájáig, amelyért persze szintén sok értelemben Tisza politikája tehető felelőssé.