Koronavírus adatok

2022. jan. 26.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Angelika
-2 °C
5 °C

Börtönben halt meg a legendás Simonyi óbester

D MTZ20130921011
2015.05.26. 11:53

Nyilas Misi verse nyomán valószínűleg sok fiatal legfeljebb annyit tud Simonyi óbesterről, hogy „kisgyerek korába felmászott egyszer a veres toronyba”.

A vitéz huszár kalandos élete nemcsak a debreceni kisdiák fantáziáját mozgatta meg, történetei a népi hősök cselekedeteihez hasonlóan szájhagyomány útján terjedtek, s persze a történészek és regényírók érdeklődését is felkeltette.

A Simon család 1637-ben III. Ferdinándtól kapott nemességet, de vagyonra nemigen tehettek szert, mert az 1771-ben született Simon József – ez volt a becsületes neve – édesapja Nagykállóban mészárosmesterként kereste kenyerét, hogy 11 gyermekét felnevelje. A legtöbb baja Józseffel lehetett, hiszen utóbbi veszett rossz gyermek volt. Az elemi iskolából hamar kitessékelték, a következő iskolából, a görög katolikusok közül is kirakták, majd a szülők a piaristáktól várták, hogy megzabolázzák az örökké verekedő, ablakokat zúzó, háziállatokat gyilkoló, bandákat szervező kölyköt. Az ő számlájára írható, hogy mindennaposak voltak a verekedések a Református Kollégium diákjai és a bandája között.

Több állomás után egy pesti gimnázium tanárait boldogította, majd 16 évesen jelentkezett a Greffen huszárokhoz. Amikor apja ezt megtudta, nyomban utána utazott és pénzzel kiváltotta, elvitte Kecskemétre, hogy ott kitanulja a mészárosmesterséget. Amikor azonban József értesült arról, hogy Debrecenben haditoborzást tartanak – küszöbön állt a harmadik osztrák–török háború (1788–1790) és II. József rendeletet adott ki a hadsereg felduzzasztására – Simon Hajdúböszörménybe utazott, és 1787 novemberében beállt a Galíciában állomásozó 8. Wurmser huszárokhoz. Közhuszárként több bevetésben részt vett, s 1788 októberében egy súlyos fejsebet is kapott. A hadjárat végeztével 1790-ben vicetizedessé léptették elő.

A bátrak legbátrabbja

1792-ben megkezdődtek a Franciaország elleni háborúk. Lotaringiában 16 társával felderítőportya során egy sikeres rajtaütésen 10 foglyot és 13 lovat szerzett. 1794-ben tizedessé léptették elő. Egy alkalommal egy francia tiszttel párbajozott. A tisztet megölte, ő maga is megsebesült. Tettéért 1795-ben őrmesterré léptették elő. Csapatát Itáliába vezényelték, ahol megint jelentős haditettet hajtott végre – visszafoglalt elveszített ágyúkat –, amiért újabb kitüntetéseket kapott. Csapatot váltott, a lengyel ulánusoknál kötött ki, és új ezredéhez már alhadnagyként csatlakozott. 1799 tavaszán ismét a franciák ellen vezényelték, újabb franciaellenes háború robbant ki, melyben részt vett Simon alhadnagy és ezrede is.

1800 végén visszatért a magyar huszárokhoz, és gyors ütemben haladt előre a ranglétrán. Elnyerve a Mária Terézia-rendet változtatta nevét Simonyira, s kérelmet adott be az osztrák báróság elnyerésére, amely címet I. Ferenc adományozta neki 1804-ben – a magyar báróságot 1815-ben kapta meg. 1809 tavaszán Napóleon elfoglalta Bécset. Simonyi és huszárjai májusban részt vettek az asperni csatában. A hivatalos jelentés Simonyi kapitányt a bátrak legbátrabbjai közé sorolta. Egy újabb emlékezetes haditette után őrnaggyá léptették elő, majd a Napóleon számára sorsdöntő lipcsei csatában már alezredesként vezette csapatát, amelyben oly vitézül küzdött, hogy immár ezredesként tüntették ki.

Szégyenletes végjáték

A napóleoni háborúban elért hírneve nyomán I. Ferenc a Lipót-rend parancsnoki keresztjét adományozta neki, a cártól Szent György-rendet, a porosz királytól és a hesseni választófejedelemtől is magas kitüntetéseket kapott. A háborúk után Debrecenben telepedett meg, ahol csak „a legvitézebb huszár”-ként ismerték. 1822-ben, 51 évesen vette feleségül a 19 éves osztrák Leiner Teréziát. Ötévnyi debreceni állomásozás után Simonyit és ezredét 1823 októberében a galíciai Tarnopolba helyezték, ahol békeidőben is úgy parancsolt, mint a háborúban. A kegyetlenségig menően szigorú volt, 1820 és 1822 között statáriumot rendelt el, amelyhez joga sem volt. Két szökött huszárt kivégeztetett – túlkapásai miatt 1825-ben felelősségre vonták, majd létszám fölötti állományba helyezték. 

Évekkel később indult meg ellene a bírósági eljárás, amelynek végén megfosztották rangjától, kitüntetéseitől és kétévi várfogságra ítélték. A büntetést 1831 áprilisában kezdte meg az aradi várbörtönben, ahol egy kétszobás lakrészt kapott feleségével és két gyermekével együtt. A halál a börtönben érte 1832. augusztus 23-án.



  • Bérelnék
  • Hírek