Amikor a vandálok Rómában pusztítottak

Mi sem jelezte jobban Róma hanyatlását, mint az, hogy a birodalom nyugati felének bukása előtti évtizedekben az egykor a fél ismert világ felett uralkodó fővárosnak is többször szembe kellett néznie az idegen hódítás veszélyével. Ugyan néhányszor a katonai erő és a diplomácia keverékével még sikerült megmenteni a várost, az 5. században viszont kétszer is felprédálták a „barbárok” Rómát.

A város első kifosztására 410-ben került sor, amikor Alarik vizigót király serege három napon át dúlta Rómát. Azonban az „örök város” ezután is jelentős vonzerőt jelentett a birodalom romjain megtelepedő különféle törzsek számára, például az Észak-Afrikában hódító vandáloknak is. A 423-ban a császári trónra kerülő III. Valentinianus sikeresen hárította el a veszélyt azzal, hogy legidősebb lányát, Eudociát 443-ban hozzáadta Geiserich vandál király fiához.

Ezzel meg is vásárolta a békét, azonban ekkoriban a császárok ritkán haltak békés halált ágyban, párnák közt – Valentinianust egy befolyásos arisztokrata, Petronius Maximus 455 márciusában meggyilkoltatta, hogy maga üljön a trónra. Geiserich a váltást úgy értelmezte, hogy ezzel a házassággal megpecsételt békeszerződés is érvényét vesztette.

Az agyonvert császár

A vandálok serege Itáliába hajózott, majd Róma kapui felé vonult. Maximus, aki ekkorra feltehetően rádöbbent, hogy egy kicsit túl nagy fába vágta a fejszéjét, szégyenszemre menekülőre fogta, ám a rómaiak a polgári engedetlenség radikálisabb eszközeihez nyúltak: elfogták és agyonverték a császárt. A város érdekében így I. Leó pápa tárgyalt a vandál királlyal, aki bele is egyezett, hogy megkíméli a város népét, ha megnyitják előtte a kapukat.

Erre végül 1560 éve, 455. június 2-án került sor. A vandál hadak két hétig maradtak Rómában, és ezalatt igyekeztek minden mozdítható értéket magukhoz venni (sőt a kevésbé mozdíthatókat sem kímélték, a Jupiter-templom aranyozását is eltávolították). A források és a történészek véleménye megoszlik abban a tekintetben, hogy Geiserich tartotta-e magát a pápával kötött megállapodáshoz. Egyesek szerint a fosztogatás során a barbárok túlzottan nem erőszakoskodtak a rómaiakkal, mások szerint viszont az ilyenkor szokásos gyilkolászásra és gyújtogatásra is sor került – arról mindenesetre maradtak fenn források, hogy rabszolgaságra szánt emberekkel megrakott tucatnyi hajó érkezett Észak-Afrikába az események után.

Mindenesetre a rómaiak – és így Európa, majd a gyarmatosítók nyelvein keresztül az egész világ – emlékezetébe a germánok családjába tartozó vandál nép pusztítása örökre bevésődött, a vandalizmus ma is a pusztítás szinonimája.