Nándor
9 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Ennél a guillotine is humánusabb

GettyImages-113448353
2015.08.06. 23:11
Ma 125 éve hajtották végre az első villamosszékes kivégzést a világon. Egy New York állambeli gyilkoson próbálták ki először a kíméletesnek hitt új módszert. A székhez a saját praxisa adta az ötletet a fogorvos feltalálónak. A kísérlet olyan borzasztóan sikerült, hogy a szemtanúk többsége meg volt győződve róla, soha többé nem próbálkozik majd senki ezzel a kivégzési módszerrel. Tévedtek: bár a méreginjekció lassan kiszorítja, Amerikában még mindig nyolc államban használható villamosszék. Többnyire az elítélt döntheti el: ezt választja-e. Legutóbb 2013-ban végeztek ki egy férfit, ő eleve azzal a céllal ölt, hogy villamosszékben végezze.

William Kemmler – az ivócimboráinak Philadelphia Billy – , a buffalói házaló zöldségárus 1888. március 29-én megint részeg volt. Gyanút fogott, hogy a barátnője, Matilda „Tillie” Ziegler lopott tőle és meg akar szökni egy másik férfival, mire felkapott egy szekercét, és többször lesújtott vele az asszonyra. Ezután fogta magát, átment a szomszédba, és közölte, hogy az imént meggyilkolta a barátnőjét. A tárgyalás érthető módon nem tartott soká.

Május 10-én, egy nappal a 28. születésnapja után bűnösnek találták, három nappal később a halálos ítélet is megvolt. New York államban ekkor lépett életbe az új szabályozás, amely az akasztást újfajta, addig még soha nem használt kivégzési módszerre cserélte. A villamosszék már készen állt az Auburn börtönben.

Kemmler ügyvédje minden jogi lehetőséget kihasznált, de hiába próbált azzal érvelni, hogy a villamosság kiszámíthatatlan. A bíróságokat rendre az állam képviselőinek sikerült meggyőznie arról, hogy a villamosszék által halál gyors és fájdalommentes lesz. Kemmler ügye egészen a legfelsőbb bíróságig jutott. Az utolsó fellebbezését 1889. május 23-án utasították el. Ekkor tűzték ki a kivégzés napját és óráját: 1890. augusztus 6. hajnali 6 órát.

Amikor eljött a nap, vagy ötszáz ember tolongott odakint az Auburn börtön körül, a tömeg kelletlenül engedett utat azoknak, akik a börtönbe igyekeztek. Emberek voltak a háztetőkön, a fákon, a póznákon is. George Quimby, az ügyész, aki sok embert halálra ítéltetett már, de kivégzést még egyet sem látott, elég sápadtan érkezett. Akik ismerték, arra tippeltek: nem fogja tudni végignézni.

William Kemmler kivégzése 1890. augusztus 6-án, az Auburn börtönben.
William Kemmler kivégzése 1890. augusztus 6-án, az Auburn börtönben.
Fotó: Wikipedia

Amíg kint gyűlt a nép, a zöldségárus a cellájában szépen felöltözött, zakóba, ingbe, reggelivel és imával kezdte a napot. Megkérdezték tőle, bánná-e, ha levágnák a haját. Erre a fejére rögzítendő elektróda miatt volt szükség. Nem bánta.

Azt mondják, félek meghalni, de meg fogják látni, hogy ez nem igaz

– mondta a régi, buffalói börtönéből ismerős őrnek még a cellájában, és megígérte, hogy nem fog gondot okozni.

Az alagsori kivégzőhelyiségben huszonöt ember jelent meg. Kemmler arca nyugodt volt, amikor odaért. Könnyedén lépett át a küszöbön. „Uraim, ő itt William Kemmler” – mutatta be az őr, Charles Durston. Erre Kemmler meghajolt, és azt mondta: „Uraim. Jó szerencsét kívánok mindannyiuknak. Hiszek abban, hogy jó helyre jutok, és kész vagyok útnak indulni. Csak azt akarom mondani, hogy sok minden nem igaz abból, amit mondanak rólam. Elég rossz vagyok. Kegyetlenség még rosszabbnak feltüntetni.”

Aztán újra meghajolt, és már épp leült volna egy székre, amikor Durston mozdulatából megértette, hogy elérkezett az idő. Erre fordult egyet, és elhelyezkedett magában a villamosszékben.

A jelenetsort végignézte dr. Alfred P. Southwick is, a mérnök, feltaláló és nem utolsósorban fogorvos, akinek a fejéből a villamosszék ötlete kipattant. Southwick doktor szemtanúja volt egyszer, hogyan rázott meg valakit az áram. Ekkor jutott eszébe, hogy a villamosságot kivégzésre is lehetne használni. Fogorvosként a szék már adta magát.

A kivégzőeszköz aprólékos kidolgozása Thomas Edison munkatársainak a feladata lett. Ekkoriban épp egymásnak feszült Edison, aki az egyenáramra esküdött és George Westinghouse, aki a váltóáramra. Westinghouse nem akarta megérni, hogy kivégzéshez használják az elektromosságot, Edisonék viszont kimondottan arra játszottak, hogy a vetélytárs-féle váltóáramnak nem lesz túl jó híre a lakosság körében, ha kivégzési eszköz válik belőle, ez pedig végső soron az ő malmukra hajtja majd a vizet. Westinghouse ellenkezése hiábavaló volt. Edison még azt is megpróbálta elérni, hogy a villamosszék általi kivégzés neve westinghouse-olás legyen.

Kemmler már a székben ült, amikor az őr udvariasan megkérte: legyen szíves felemelkedni egy kicsit, hogy ellenőrizhesse a ruháját, van-e hely csupasz bőrfelülethez csatlakoztatni a másik elektródát. Kiderült, hogy a felsőruha ki lett lyukasztva, de az alsó nem, ezért Durston fogott egy zsebkést, és maga vágott ki egy kis háromszöget Kemmler ingéből a gerince alsó részénél.

Amikor végzett, a halálraítélt visszaült, és odaszólt az őrnek: csinálja jól, csinálja csak nyugodtan, nem kell a sietség, nem akar kockáztatni. Amikor a fejére rögzítették az elektromosságot vezető sapkaszerű eszközt, ő maga kérte, hogy húzzák szorosabbra a szíjat. Összesen tizenegy szíjjal rögzítették a székhez, a fejét egy fekete anyagdarabbal takarták el. „Isten veled, William” – mondta az őr, amikor az áram megindulását jelző kattanás hallatszott.

17 másodpercig járta át az áram Kemmlert. Hirtelen minden izma megfeszült, a teste olyan merevvé vált, mintha csak bronzból öntötték volna ki, és az egész olyan hatást keltett, mint – ha a szíjak nem tartanák vissza – felemelkedne és keresztülrepülne a helyiségen. A jobb keze mutatóujja olyan szorosan a tenyerébe mélyedt, hogy a köröm belevájt a húsba, és vér jelent meg a szék karfáján.

Két orvos figyelte közelről a haldoklást, mellettük állt egy harmadik ember stopperrel. Dr. Edward Charles Spitzka 17 másodperc után közölte, hogy Kemmler halott, mire az őr leállíttatta az áramot. Ekkor azonban többeknek feltűnt, hogy Kemmler lélegzik, és mintha nyögést is hallottak volna. Erre Spitzka kiadta az utasítást, hogy kapcsolják vissza az áramot késlekedés nélkül.

Újabb kattanás hallatszott, újra megmerevedett a test. Másodjára már több mint egy percig bekapcsolva hagyták az áramot. A tanúknak borzalmas látványban volt részük: a bőr alatti kapillárisok szétroncsolódása miatt vér jelent meg, de volt ennél rosszabb is: az égő haj és hús szaga, a ropogó hang. 6 óra 51 volt, amikor leállították a berendezést. A kivégzés onnan kezdve, hogy a székben ülő Kemmlerbe először belevezették az áramot, körülbelül 8 percig tartott.

A boncolást végző orvosok kevéssel fél óra eltelte után ránéztek a testre, de Spitzka doktor arra jutott, hogy az elektróda miatt a nyakon mért hőmérséklet magasabb, mint a vér hőmérséklete, márpedig a szabály szerint egy test nem halott, amíg hőt termel, ezért a biztonság kedvéért ragaszkodott hozzá, hogy feküdjön a test békében még három órát, mielőtt szike ér hozzá. A többi orvos is egyetértett. Nem akartak kockáztatni.

A New York Times másnapi címlapsztorijában „a civilizáció szégyenének” nevezte William Kemmler kivégzését. A cikk szerint a résztvevő orvosok, tudósok olyan rossz állapotban voltak, amikor kijöttek a börtönből, hogy a többségük kérdésekre sem tudott válaszolni.

Inkább végignéznék tíz akasztást mint egy ilyet

– mondta a helyettes halottkém. Az egyik elektrotechnikus, E. F. David első dolga az volt, hogy táviratozzon a cégének: „A kivégzés szörnyű kontármunka volt. Kemmler szó szerint halálra sült.”

Az orvosok egyetértettek abba, hogy Kemmler az eszméletét azonnal elveszítette, ezért nem szenvedett. A halál oka szívleállás volt. Az a kérdés viszont megosztotta a tanúkat, hogy az elítélt tényleg életben volt-e még, miután első alkalommal lekapcsolták az áramot. Spitzka doktor szerint nem: amit légzésnek hittek, csak a hasizom mozgása és a tüdőből távozó maradék levegő volt.

Spitzka mindenesetre azt mondta utólag: még soha nem érezte magát ennyire rémesen, pedig volt már jó néhány akasztáson. Szerinte emberiesség, egyszerűség és megbízhatóság szempontjából a nyaktiló jobb az akasztásnál, és az akasztás jobb a villamosszéknél. Spitzka azt hitte, eldőlt: Kemmleré volt az első és egyben az utolsó kivégzés ezzel a módszerrel.

Nagyon elégedett egyedül a fogorvos feltaláló, Southwich volt. Kora látványos sikerének nevezte az eseményt, amiben része volt, bár annyit azért ő is elismert, hogy a kisebb hibákat majd ki kell javítani, az áramot például első alkalommal nem lett volna szabad olyan hamar leállítani. Southwick azt jósolta: előbb-utóbb világszerte a villamosszék lesz a kivégzések eszköze.

Nem lett igaza. Az Egyesült Államokon kívül egyedül a Fülöp-szigeteken alkalmazták ezt a kivégzési módszert, utoljára a hetvenes években. A halálbüntetésről információkat gyűjtő washingtoni nonprofit szervezet, a Death Penalty Information Center adatai szerint napjainkban egyetlen amerikai államban sem használják a villamosszéket egyedüli kivégzési módszerként. Nebraska volt az utolsó ilyen, amíg az ottani legfelsőbb bíróság 2008 februárjában alkotmányellenesnek nem nyilvánította ezt.

A halálbüntetés 1976-os visszaállítása óta összesen 158 villamosszékes kivégzést hajtottak végre Amerikában. Nyolc államban alkalmazzák még mindig: Alabamában, Arkansasban, Floridában, Kentuckyban, Oklahomában, Dél-Karolinában, Tennessee-ben és Virginiában, de egyik helyen sem ez az elsődlegesen használt módszer, hanem a méreginjekció.

A nyolc állam többségében az elítéltekre bízzák, hogy válasszanak: méreginjekció vagy villamosszék. És szinte senki nem dönt önként a villamosszék mellett. Jellemző, hogy Floridában, ahol adott a választás lehetősége, utoljára 1999-ben végeztek ki villamosszékkel egy Allen Davis nevű elítéltet, akit egy nő és két kislány meggyilkolásáért ítéltek halálra. A Davis holttestéről készült, annak megrázó állapotát mutató fotókat nyilvánosságra hozták azzal céllal, hogy rávilágítsanak a módszer tarthatatlanságára. 

A villamosszékes kivégzés metódusa ma: az őr jelez a hóhérnak, aki meghúz egy kart, amitől elindul az áram, a feszültség 500 és 2000 volt közötti. Ez körülbelül 30 másodpercig tart. Ha az elítélt szíve ezután is még mindig ver, még egyszer rákapcsolják az áramot. Addig ismétlik ezt, amíg meg nem hal.

Mostanáig a legutolsó villamosszékes kivégzést 2013. január 16-án hajtották végre egy Robert Gleason nevű elítélten Virginia államban. A férfi megölte két rabtársát, mialatt – egy drogüggyel kapcsolatos gyilkosságért kiszabott – életfogytiglani börtönbüntetését töltötte. Gleason fogadkozott, hogy folytatni fogja az öldöklést, ha csak ki nem végzik. A gyilkosság motivációja nem volt semmi más, csak hogy ezt elérje. 42 éves volt, amikor kivégezték. Nála nem volt komplikáció.

A cikk megírásakor főként a New York Times korabeli cikkére támaszkodtunk.