Eleonóra
0 °C
12 °C

Senki nem segített a bajba jutott atom-tengeralattjárón

A norvég szeizmológiai méréseken a Richter-skálán alig 1,5-es erősségű rengésként jelent meg az a robbanás, ami 15 éve megpecsételte az elsüllyeszthetetlennek hitt orosz tengeralattjáró, a Kurszk, és a benne szolgáló 118 tengerész sorsát. A norvég mérések két perccel később egy második, már jóval nagyobb, 3,5-es erősségű rengésnek megfelelő robbanást is regisztráltak, ezt már finn, skót, sőt közép-afrikai műszerek is észlelték. 2000. augusztus 12-én azonban szombat volt, így a norvégok csak később fedezték fel a történéseket. Ha rögtön látják, akkor sem valószínű, hogy arra gondolnak, a két nappal korábban kezdődött orosz hadgyakorlaton történt valami.

A Kurszk a legfejlettebb orosz tengeralattjárók egyike volt. A 949A Antyej típusú robotrepülőgép-hordozó, atommeghajtású tengeralattjárót arra tervezték, hogy elbírjon egy amerikai repülőgép-hordozóval és annak teljes kíséretével. A 154 méter hosszú, még a szovjet időkben tervezett, de 1994 decemberében hadrendbe állított tengeralattjáró a flotta büszkesége volt. Legénysége pont a baleset előtt nem sokkal kapta meg a kiváló szolgálatért járó elismerést, és a Kurszk egyike volt azoknak a tengeralattjáróknak, amelyeken folyamatosan elérhetők voltak az éles fegyverek. Akkor is, amikor a Summer-X elnevezésű, nagyszabású hadgyakorlaton vettek részt.

Berobbant a torpedó

A Barents-tengeren tartott Summer-X az első átfogó hadgyakorlat volt 1990 óta, az orosz Északi Flotta nagy része részt is vett rajta. Az első napon a Kurszk a gyakorlat részeként kilőtt egy gyakorlófejjel felszerelt Gránit rakétát, a harmadik nap reggelén pedig arra készültek, hogy kilőnek egy gyakorlótorpedót a Nagy Péter csatacirkálóra. A gyakorlótorpedók egyike robbant be először, a hajtóanyag oxidálószereként használt, nagynyomású hidrogén-peroxid szökhetett ki a torpedótest hibás hegesztésén keresztül. A hirtelen kitáguló anyag repeszthette meg a torpedó kerozintartályát, a 100-250 kilogramm TNT-nek megfelelő erejű robbanás hatására a Kurszk 108 méteres mélységbe süllyedt. Aztán 135 másodperccel később a hőség miatt berobbanó további hat-hét torpedó robbanásai szétzúzták a tengeralattjáró első néhány rekeszét.

A fedélzeten sokan az első, aztán még többen a második robbanáskor haltak meg. Ha valaki valamilyen csoda folytán túlélte a kétezer fokos hőséget vagy a lökéshullámokat, a hajó sérthetetlennek gondolt borításán tépett lyukakon át beömlő tengervízben fulladt meg. A legénység 23, a tat közelében tartózkodó tagja azonban hat órán át még életben volt. Egyikük, Dmitrij Kolesnyikov hadnagy a sötétben írta fel egy papírlapra a túlélők neveit. Azt is leírta, hogy rossz állapotban voltak, legyengítette őket az egyre jobban felgyűlő szén-dioxid, 10-20 százalékot adott maguknak a menekülésre.

A két évvel későbbi hivatalos vizsgálatból kiderült, hogy valójában semmi esélyük nem volt: a hadgyakorlatot felügyelő vezetés csak tizenegy órával később jutott el odáig, hogy riadót fújjon, és keresni kezdje a Kurszkot. Addigra már mindenki halott volt a tengeralattjárón.

Az orosz hadvezetés még ezek után is képes volt minden lehetséges hiba elkövetésére. Az amerikaiak az ötvenes évek óta alkalmazott megfigyelési rendszerekből kapott adatokból, illetve a helyszín közelében tartózkodó egységek jelentéseiből már azelőtt tudták, hogy a Kurszk elsüllyedt, hogy az orosz flotta közölte volna a hírt a Kreml illetékeseivel vagy az akkor alig négy hónapja megválasztott Vlagyimir Putyinnal. A hír hamar szétszaladt, a brit, a francia, a német, az olasz, az izraeli és a norvég tengerészet is felajánlotta a segítségét, az amerikaiak két mélytengeri mentőjárművüket is – de az orosz kormány visszautasított minden ajánlatot. Igor Szergejev akkori védelmi miniszter azt állította, hogy a segítség már úton van, a mentés hamarosan megkezdődik.

Esély sem volt a mentésre

Ez annyira nem volt igaz, hogy az oroszok végül nem is bírtak a feladattal, napokkal a baleset után még mindig küzdöttek azért, hogy egyáltalán csatlakozni tudjanak a tengeralattjáró tatján lévő vészkijárathoz. Egyes hírek szerint még az is gondot okozott nekik, hogy merre kell tekerni a kijárat fedelét, sőt a Kurszk pontos helyének meghatározása és a búvárhajók navigálása sem ment egyszerűen.

Míg az utóbbiért később a mentési gyakorlatok szinte teljes hiányát okolták, az előbbi nem olyan nagy csoda: a Kurszkot eleve úgy tervezték, hogy ne lehessen könnyen megtalálni. A tengeralattjárón volt ugyan egy bója, ami az ehhez hasonló események, vészhelyzetek hatására automatikusan a felszínre emelkedik, de ezt a műszert szándékosan kikapcsolták korábban. A Kurszk egy évvel korábban a Földközi-tengeren cirkált, az ott tartózkodó amerikai flottát figyelte meg, és az oroszok féltek, hogy a néha vészhelyzet nélkül is működésbe lépő vészjelző elárulja a tengeralattjárót. Kikapcsolták, és később sem kapcsolták vissza.

Utólag már tudjuk, hogy igazából az sem segített volna, ha az oroszok azonnal tudják, hol a Kurszk: a két, mentésre használt búvárhajó közül egyik sem volt képes rácsatlakozni a tengeralattjáró mentőnyílására, amikor másnap reggel fél kilenckor odaértek a roncshoz. Végül augusztus 20-án norvég búvároknak sikerült kinyitniuk a nyílást (az orosz szakértők által mondott iránnyal szembe csavarva). A búvárok megállapították, hogy a Kurszk leghátsó, kilencedik rekesze is tele van vízzel, így a balesetet már senki sem élhette túl.

Segítség helyett grillparti

A Kurszk tragédiája nemcsak emberi tragédia volt, hanem Putyin hatalmas PR-katasztrófája is. Az orosz elnököt a balesetről eleve késve tájékoztatták, aztán azt javasolták neki, hogy ne menjen a helyszínre. A Guardian korabeli cikkei szerint így fordulhatott elő, hogy a 118 halálos áldozatot követelő baleset napján az elnök a fekete-tengeri nyaralójában épp grillpartit szervezett. Putyin addig szárnyaló népszerűsége nagyot zuhant, ráadásul később sem sikerült jól kezelnie a történéseket. Amikor az elnök a tengeralattjáró legénységének rokonaival találkozott, egy felháborodott anyát csak nyugtatóinjekcióval sikerült elhallgattatni – az erről készült felvételeket persze nem közölte az orosz televízió.

Bár a baleset közvetlen okának a két évvel később kiadott jelentésben a hibásan működő torpedó robbanását állapították meg az orosz szakemberek, de sokan vannak, akik szerint a robbanás csak egy állomás volt a Kurszk jóval korábban kezdődő tragédiájában. Az orosz haditengerészet, azon belül az Északi Flotta költségvetését durván lecsökkentették a kilencvenes években, így – bár a legénységnek jó híre volt és képzettnek számított – az első komolyabb hibánál kiderült, hogy a rendszerbe kódolva van a tragédia. A Kurszkon használt olcsó hidrogén-peroxidos hajtású torpedók használatára rosszul képezték ki a személyzetet, a robbanásokat észlelő, környékbeli hajók személyzetének pedig eszébe sem jutott, hogy valami baj történhetett. Végül pedig a mentés is lehetetlen volt, az oroszok ugyanis évekkel korábban leselejtezték az egyetlen olyan mentőhajójukat, ami igazán alkalmas lett volna a feladatra. Ennél is rémisztőbb, hogy az orosz haditengerészeti parancsnokság már 1990-ben feloszlatta a flotta mélytengeri kutató-mentő szolgálatát.

A Kurszk legénységének életben maradt tagjainak az az egy esélye maradt volna, hogy az oroszok elfogadják az azonnal felajánlott nemzetközi segítséget. Erre végül nemcsak a mentésnél, de a roncs darabjainak felszínre hozásánál is szükség volt, hiszen ahogy az emberek, úgy a hajóroncs mentéséhez is hiányzott az orosz tudás. Végül két holland cég emelte a felszínre a törzs egy részét, kivéve a durva sérüléseket szerzett orr-részt. A legénység 118 tagjából három híján mindenki holttestét megtalálták. Putyin rendeletben tüntette ki a legénység tagjait a Bátorság Érdemrenddel, a kapitány, Gennagyij Liacsin az Orosz Föderáció Hőse címet is megkapta.

A hajó atomreaktora nem sérült meg a robbanások során, és az sem ártott neki, mikor a Kurszk becsapódott a tengerfenék agyagjába. A reaktorteremből kiemelt holttestek vizsgálatakor kiderült, hogy akár 50G gyorsulás is érhette őket, az 12 centis acélba öntött reaktor és a szabályozó rudak azonban a helyükön maradtak a szélsőséges hatások közben is. A nemzetközi szakvélemény szerint ez az egyetlen pont, ahol dicséret illeti az oroszokat, hiszen ez a mérnöki bravúr egy sokkal nagyobb tragédiát előzött meg.

Máshogy látják

A balesettel kapcsolatban máig számos összeesküvés-elmélet él. A legjobban az amerikai tengeralattjáróval történt ütközés pletykája tartja magát, de ez könnyen kizárható: a Kurszk jóval nagyobb volt, mint a környéken tartózkodó két amerikai tengeralattjáró, így ha valamelyikkel valóban összeütközött volna, akkor nem csak az orosz járműnek esik baja. A baleset után nem sokkal az öngyilkos merénylő elmélete is keringett, de ezt csak egy csecsen hírügynökségi jelentésre alapozva állították néhányan.

Tény, hogy a Kurszk tragédiája után indított részletes vizsgálat megállapította a pontos okokat, azonban végül senkit nem vontak felelősségre a történtek miatt. A hivatalos jelentés megemlíti, hogy a torpedó hegesztése gyártástechnológiai hiba miatt engedett el, de a gyártó visszautasította a vádakat. Szerintük a torpedók hegesztéseit 10 méter magasból végrehajtott ejtéses teszttel ellenőrzik, így elképzelhetetlen, hogy valóban egy hibás varrat lett volna az ok. Mivel az orosz kormány amúgy sem hárította rájuk a felelősséget, végül ez a szál is elhalt. A 118 ember haláláért hivatalosan senki sem felelt, a vizsgálat végén senkit sem vontak felelősségre, a dühös és csalódott rokonokat pedig nagy összegű kártérítéssel próbálták kárpótolni, összesen mintegy 700 ezer dollár értékben, ami még ma is komoly vagyonnak számít.

Érdekes látni azt is, ahogy az orosz közvélemény szép lassan átalakult az elmúlt tíz évben. Egy, a héten közzétett felmérés szerint az emberek 40 százaléka gondolja ma úgy, hogy a kormány és a hadvezetés mindent megtett a Kurszk legénységének megmentéséért, holott 2010-ben még csak 34, 2000 augusztusában, vagyis közvetlenül a baleset után alig 23 százalék értett ezzel egyet. Akkoriban nagyon sokan kritizálták a külföldi segítség visszautasítását is, de ezzel kapcsolatban is puhulni látszanak a kérges orosz lelkek: 2000-ben 21 százalék gondolta helyesnek, ma már 28 százalék ért egyet azzal, hogy nincs helyük a külföldieknek egy felrobbant és elsüllyedt, de emberekkel teli atom-tengeralattjáró közelében.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!