Mozgássérült vagy? Attól még lehetsz bányász!

Mindeddig azt gondoltuk, a 18–19. századi gyors ütemű iparosodás a mozgásfogyatékosokat a társadalom perifériájára száműzte, és teljesen függővé tette őket a környezetüktől. Egy új tanulmány szerzői azonban kimutatták, hogy a fizikai károsodást szenvedett bányászok közül sokan igenis folytatni tudták a munkájukat.

Az Egyesült Királyságban – az ipari forradalom szülőhazájában – ilyen széles körű vizsgálatot még nem folytattak le korábban e területen: három bányavidék (Dél-Wales, Északkelet-Anglia és Skócia egy-egy zónája) 1780 és 1948 közötti adatait vetették össze. A szakemberek nagyjából 2 ezer forrást elemeztek, köztük orvosi feljegyzéseket, életrajzokat, szakszervezeti jelentéseket, hogy minden oldalról körüljárják a bányaiparban dolgozó sérültek munkakörülményeit.

Daniel Blackie, a Swansea-i Egyetem munkatársa egyenesen azt állítja, hogy kutatásuk eredményeként megdőlhetnek a fogyatékossággal élőkkel kapcsolatos tévhitek. „Közkeletű elképzelések élnek bennünk arról, hogy az ipari forradalom milyen erőteljesen befolyásolta a fizikai sérültek sorsát, tapasztalatait és az állapotukkal kapcsolatos felfogást. E nézet szerint az preindusztriális társadalomban a sérültek életvitelükben nem feltétlenül szigetelődtek el a többi embertől. Ellenben – hangzik az érv – az ipari forradalom mindezt jelentősen megváltoztatta. A fizikai sérülteket rögvest nyomoréknak minősítették, és olyan problémaként tekintettek rájuk, amelyet a kormánynak vagy az emberbaráti szervezeteknek kell megoldaniuk.”

A tanulmány szerzői megállapítják, hogy ennek épp az ellenkezője volt a jellemző: a bányászok gyakran újra felvették a munkát. „Kétségtelen, hogy az érintett bányászok és családjaik komoly kihívásokkal néztek szembe, ám kutatásaink megerősítik, hogy alaptalan a sérültek környezetüktől vagy a társadalom kegyéről való függésére vonatkozó felfogás – nyilatkozta a BBC Historynak Dr. Balckie. – A súlyos sérüléseket átélők a felépülésük után sokszor ismét dolgozni kezdtek: korábbi munkájukat végezték, vagy a bányász szakmán belül, esetleg azon kívül kevésbé megterhelő feladatokat vállaltak.”

Zsúfolásig voltak csonkákkal és bénákkal

A több egyetem – a walesi Swansea-i és Aberystwyth-i, valamint a skóciai Strathclyde és Glasgowi Kaledóniai Egyetem – együttműködésével, az orvosbiológiai kutatásokat finanszírozó alapítvány, a Wellcome Trust támogatásával lefolytatott vizsgálat számos konkrét esetet is említ. Egy helyi újsághír szerint egy Billy Davy Richards nevű munkás „elvesztette a lábát, megsérült a karja, ezért igen bölcsen hivatását könnyebbre cserélve fiatalokat kezdett tanítani”. Mások a biztonsági bányalámpák kezelésével foglalkoztak sérülésüket követően (az első, a metánt nem begyújtó, később a metánszint mérésére is alkalmas biztonsági lámpát Humphry Davy angol kémikus készítette a 19. század elején), megint mások zenészként vagy utcai árusként keresték kenyerüket. Ám nem minden munkahely-változtatás volt problémamentes: a volt bányászok által elérhető munkák közül nem egy alacsonyabb státuszú volt és rosszabbul fizették. Egy látogató feljegyzése szerint az 1850-es években a dél-walesi városok utcái „zsúfolásig voltak csonkákkal és bénákkal”.

Bár a 20. század előtt az átfogó országos statisztikák hiánya megnehezíti a sérült bányászok pontos arányának megállapítását az Egyesült Királyságban, az 1910–1914-es évek adataiból kiderül, hogy a bányászok 16,5 százaléka szenvedett munkahelyi balesetből eredő sérülést, és 0,14 százalékukat végzetes baleset érte. A kutatók hangsúlyozzák, hogy ugyan hajlamosak vagyunk a sok halálos áldozattal járó nagyobb bányaszerencsétlenségekből kiindulni, valójában a mindennapos sérülések sokkal elterjedtebbek voltak.

Éppen az utóbbit elszenvedők életvezetési stratégiájára kellene a jövőben nagyobb figyelmet fordítaniuk a szakembereknek a tanulmány szerint. „Szeretnénk megváltoztatni azt a felfogást, hogy a korszakban lezajlott gazdasági átalakulások szétbomlasztották a társadalmat, és a sérülteket annak a legaljára taszították – emeli ki a kutatást vezető Swansea-i Egyetem munkatársa. – Korántsem voltak passzív szemlélői a gazdasági fejlődésnek, számos esetben nagyon is aktív részesei lettek az ipari forradalom kibontakozásának.”