Szilárda
2 °C
7 °C
Index - In English In English Eng

Megszégyenítéssel gyógyították a gránátnyomást

2015.09.20. 13:15

A „gránátnyomás” kifejezés az első világháború idején volt leginkább használatban, és azt a tünetegyüttest írta le, amely az intenzív ellenséges tüzérségi bombázást túlélt katonáknál jelentkezett.

 

A gránátok közeli felrobbanásának fizikai hatásai mellett a „gránátnyomást” kapott embereknél a ma leginkább poszttraumás stressz szindróma néven leírt kórkép lép fel, amely egyebek mellett zavartsággal, határozatlansággal, lassú reagálással és indokolatlan fáradtsággal jár.

Fotó: Print Collector

A tünetegyüttest egy angol pszichológus, Charles Myers írta le, aki a „shell shock” (lövedéksokk) elnevezést adta neki. Ugyan tömeges előfordulása valóban az első világháború lövészárkaihoz, az első „ipari” háború grandiózus tüzérségi párbajaihoz köthető, valójában már korábban is kialakult sok katonánál – csak akkor még nem tudták, hogy így hívják. Brit orvosok hasonló esetekről írtak az 1899–1902 között zajló második búr, illetve az 1912– 1913-as első és második Balkán-háború idején is, de a forrásokat tanulmányozva jóval korábbi leírásokban is felismerhetjük a tüneteket. A 17-18. században például sok katonánál állapították meg az akkor „nosztalgia” néven emlegetett, és patológiás állapotnak tartott tünetegyüttest.

Leszerelők és szimulánsok

A kezelés időben és térben elég változatos képet mutatott. Voltak, akiket egyszerűen leszereltek, hogy „megszabaduljanak a fájdalomtól és a rettegéstől”, míg mások, például az amerikai polgárháború katonaorvosai a nyilvános megszégyenítést tartották üdvözítő gyógymódnak. Általánosságban elmondható, hogy a hadsereg vezetői és orvosai inkább arra koncentráltak, hogy fenntartsák a bevethető állomány létszámát, és nem arra, hogy a szimptómákat mutatók hosszú távú gyógyulását biztosítsák. Ha végleg vagy egy időre ki is vonták a frontvonalból a „gránátnyomást” kapott katonákat, inkább azért tették, hogy rossz döntéseikkel, hibáikkal ne sodorják veszélybe a többieket. Jellemző volt persze az is, hogy a panaszkodókat szimulánsnak bélyegezték, és visszaküldték a harc sűrűjébe.

Az első világháború után lassan kialakultak azért hatékonyabb és emberségesebb kezelési módok, de főként a civil orvosok jártak elől ezek kifejlesztésében. Meg kell említeni Jean-Martin Charcot hipnózissal folytatott kísérleteit, Silas Weir-Mitchell pihenésterápiáját, Freud beszédterápiáját, illetve az igen ellentmondásos eredményekkel alkalmazott elektrosokk-kezeléseket is, amelyek mind mutattak fel eredményeket a harctéri stressz utóhatásainak leküzdésében.