Hogyan halt meg Brutus?

I. e. 44. március idusán – mint azt történelemórákon alaposan megtanultuk – Julius Caesart a szenátus ülésén 23 tőrdöféssel ölték meg politikai ellenfelei. Azt azonban már kevesen tudják, mi lett a magukat „felszabadítók” néven emlegető csoport legbefolyásosabb vezéreinek, Cassiusnak és Brutusnak a sorsa, akiket természetesen azonnal célba vettek a Caesar hívei.

Az összeesküvők célja, a köztársasági rend visszaállása helyett azonnal újabb polgárháború tört ki, és Cassiusék hamarosan elvesztették Rómát az Octavianus, Marcus Antonius és Lepidus alkotta második triumvirátussal szemben. De a harc ekkor még nem dőlt el, Cassius és Brutus Syria provinciába vonultak vissza, és erős sereget gyűjtve, hazai pályán (a tartományt korábban Cassius irányította, és befolyása még mindig jelentős volt a birodalom keleti végein) akarták felvenni a harcot a triumvirátus erőivel.

Az Antonius és Octavianus vezette hadakkal vívott döntő ütközetekre végül a trákiai Philippi közelében került sor i. e. 44 októberében. Az első, október 3-i összecsapás nagyjából döntetlen eredményt hozott, de Cassius félreértések sorozata miatt azt hitte, döntő vereséget szenvedtek – így megparancsolta egy felszabadított rabszolgájának, hogy végezzen vele. Halálával nemcsak a tehetségesebb hadvezérét vesztette el a „felszabadító” sereg, de a katonák fegyelme is megbomlott, így a jól védhető pozíciókba visszavonult Brutus néhány héttel később kivárás helyett kénytelen volt türelmetlenkedő parancsnokai nyomására támadásba lendülni, pedig a triumvirek utánpótlása előbb-utóbb elfogyott volna.

Köpenylopásért halál

Az október 23-án vívott csatában Octavianus és Antonius erői véres közelharcban fölényes győzelmet arattak, Brutus pedig maroknyi emberével a közeli hegyek közé menekült. Természetesen nem tudhatjuk, ezután pontosan mi történt, de a források alapján a következő történet rajzolódik ki.

Miután Brutus belátta, hogy reménytelen helyzetbe került, úgy döntött, nem akar élve a triumvirek fogságába esni. Először régi barátját, Volumniust kérte meg, hogy segítsen neki az öngyilkosságot végrehajtani, de az nem volt hajlandó segíteni. Társai sürgették Brutust, hogy ne vesztegessék az időt, hanem meneküljenek, de Plutarkhosz szerint Brutus erre csak annyit mondott: „Valóban menekülni kell, de nem a lábunkkal, hanem a kezünkkel.” [Máthé Elek fordítása] Majd egyesével megmaradt társaihoz lépett, „kezet szorított mindegyikükkel, nyájas arccal azt mondta, igen nagy örömet jelent neki, hogy egyetlen barátjában sem csalatkozott”. Ezután néhány emberrel, köztük ifjúkori barátjával, Sztratónnal együtt elvonult a többiektől.

Az utolsó pillanatokkal kapcsolatban még a mindig jól tájékozott Plutarkhosz sem tud biztosat. „Sztratónt szorosan maga mellé állította, meztelen kardját a markolatánál mindkét kezével a földhöz szorította, belezuhant és meghalt. Mások azt mondják, hogy a kardot nem ő, hanem sűrű kérlelés után Sztratón tartotta félrefordított fejjel; Brutus olyan erővel esett bele, hogy egész mellkasát átjárta a kard, és azonnal meghalt.”

Miután Antonius emberei rátaláltak Brutus testére, a triumvir meglepő tiszteletet tanúsított egykori ellenfele iránt, megparancsolta, hogy a legszebb köpenyével takarják le (amikor ezt valaki ellopta, a tolvajt kivégeztette), majd elhamvasztották a holttestet, a hamvakat pedig Rómába, Brutus anyjához, Serviliához küldték.