Batthyány két asszonya

„Szerettem volna ott nála maradni, és vele együtt meghalni”

Haynau táborszernagy 1849. október 3-án utasította el Batthyány Lajos kegyelmi kérvényét, és elrendelte a kötél általi kivégzés végrehajtását. Az akasztást politikai bosszúból a bécsi forradalmárok által meglincselt Latour osztrák hadügyminiszter halálának évfordulójára, október 6-ra időzítették. Két napja volt tehát a Batthyány-családnak, hogy megpróbáljanak tenni valamit. Felesége, a 33 éves Zichy Antónia megkísérelt kapcsolatot teremteni a császári udvarral, kihallgatást kérni Haynautól, és bejutni a Pesten állomásozó osztrák tábornokok valamelyikéhez – hiába, még csak nem is fogadták. Megüzenték neki, hogy az ítéletet végre fogják hajtani, a férjével pedig már nem találkozhat. Végül húgának, a 31 éves Zichy Karolinának sikerült kieszközölnie a budai katonai parancsnoknál, hogy – Haynau tudta nélkül – Zichy Antónia öt percre találkozhasson a férjével. 

Batthyány és felesége október 5-én láthatták egymást utoljára. Két őr állt szorosan mellettük, ezért csak suttogva beszélhettek. „Inkább szemeiből olvastam, mit akart mondani, egymás kezét szorítottuk (...) Szerettem volna ott nála maradni, és vele együtt meghalni.”– emlékezett Antónia. Amikor az őrök nem néztek oda, egy otthonról hozott levélvágó tőrt csúsztatott férje kezébe, hogy az saját maga vethessen véget életének, s így elkerülhesse az akasztás szégyenét. Visszaemlékezéséből ismerjük férje szavait is: „Köszönöm minden jóságodat, mindig jó angyalom voltál, bocsásd meg nekem minden szomorúságot, melyet okoztam neked – és békülj ki Caroline-nel is. Bocsásd meg neki is.” Zichy Antóniának volt miért megbocsátani: húga hosszú évek óta férje szeretője volt, még közös gyerekük is született. De mindennek akkor már nem volt jelentősége.

Batthyány aznap éjjel szándékosan olyan búcsúlevelet írt feleségének, amelyből egy illetéktelen olvasónak úgy tűnhetett, nem találkoztak, így a tőrt sem tőle kapta. A levél megírása után Batthyány Lajos magára húzta a takarót, és olyan csöndben, hogy még az ágya lábánál álló őr sem vette észre, nyakán és karján felmetszette az ereit. A levélvágó kés nem volt elég éles, a rab nem vérzett el, csak súlyos vérveszteséget szenvedett. Nyaki sebei miatt azonban felakasztani nem lehetett, ezért a kivégzés módját agyonlövetésre változtatták. Este hatkor a kivégzőosztag előtt állva féltérdre ereszkedett, és három nyelven vezényelt tüzet: „Éljen a haza! Allez, Jäger! (Rajta, vadászok!)” 

Kivégzői utólag is sajnálták tőle ezt a bátor és dicsőséges halált, ezért feleségét a tőr becsempészése miatt bíróság elé akarták állítani. Húga elkérte tőle a búcsúlevelet, így a hadbíróság előtt sikerült igazolnia, hogy Zichy Antónia nem tudott az öngyilkosság előkészületeiről. Merész fellépésével annyira feldühítette Haynau főhadsegédjét, hogy az nyilvánosan meg akarta vesszőztetni az asszonyt. A két nővér hosszú időre emigrációba kényszerült. Mindketten évtizedekig gyászolták a férfit, akit ők tettek a reformkor meghatározó államférfijává, a főnemesi ellenzék vezetőjévé. Ha nő is választhatott volna politikai pályát, ma mindkettejüket a XIX. század meghatározó politikusai között tarthatnánk számon. Valójában így is azok voltak.

„Szemében az akasztófa tükröződik”

A Magyarország egyik leggazdagabb főnemesi családjából származó, feltűnően szép Zichy-nővérek körül hamar nyüzsögni kezdtek a kérők. Antónia 18 éves sem volt, amikor egy törökországi utazásán megismerte távoli rokonát, a 26 éves Batthyány Lajost. A fiatalember korábban az arisztokrata ifjak aranyéletét élte: katonaként komoly adósságokat csinált, szívesen kártyázott, agarászott, és szenvedélyes érdeklődött a lányok iránt. Nem sokkal a törökországi utazás előtt határozta el, hogy új életet kezd. Döntése imponált Zichy Antóniának, aki azonnal igent mondott, amikor az ifjú gróf feleségül kérte. 1834 decemberében házasodtak össze, majd beköltöztek az ikervári Batthyány-kastélyba. Zichy Karolinának sem kellett sokat várnia a lánykérésre. Széchenyi István barátja és politikai szövetségese, Károlyi György gróf kérte meg a kezét, ugyancsak 18 éves korában. Unokájuk, Károlyi Mihály jellemzése szerint Karolina kezdettől a „család legerőteljesebb egyénisége volt”, így nem csoda, ha többre vágyott az otthonülő háziasszonyi szerepénél.

Batthyányi Lajos világnézetének és karrierjének alakulását kezdettől a felesége és sógornője befolyásolta. A félig horvát, félig magyar származású, de német anyanyelvű mágnás felnőtt fejjel, a katonaságnál tanult meg jól-rosszul magyarul, de a magyar ügy iránt mélyebben csak a hazafias szellemben nevelt Zichy-lányok megismerése után kezdett érdeklődni. Zichy Antónia  – vagy ahogy társaságban nevezték: Tony – népszerű volt a politizáló főnemesek világában, ő vezette be a férjét a társasági életbe, majd ő ösztönözte közéleti szerepvállalását is. Néhány évvel esküvőjük után Batthyány komoly politikai reménységnek számított. Az 1839–40-es reformországgyűlésen már kidolgozott politikai programmal lépett fel, és hamarosan ő lett a főrendiházban az ellenzék vezére. Egy 1840-ből származó titkosrendőri jelentés egyenesen ultrabaloldaliként jellemezte, olyan emberként, akinek „szemében az akasztófa tükröződik”. 

Zichy Antónia politikai szerepét nem túlzás férjéével együtt említeni. Egy 1839 végén született titkosrendőrségi beszámoló szerint gyakorta tartott ebédeivel és estélyeivel Batthyányné biztosította az ellenzéki élet legfontosabb színtereit, és összehozta egymással a főurakat és a köznemesi származású alsóházi politikusokat. De nemcsak ő, hanem a húga is meghatározó egyénisége lett a pozsonyi és pesti közéletnek. Látszólag háziasszonyként, valójában ügyes politikusként mindketten sok hívet toboroztak az ellenzéknek. 

Zichy Antónia az ülésteremben is képes volt alakítani az ügyek menetét. Persze csak a karzatról: az ellenzéki beszédek után tapsot kezdeményezett, hogy érezhetővé tegye a reformpárti hangulatot, a felszólalni vágyó konzervatív politikusoknak pedig kezét az ajkára téve jelezte, hogy ha ott akarnak lenni az estélyén, jobb, ha hallgatnak. Nem véletlen, hogy az arisztokratákat nem különösebben kedvelő Petőfi Sándor egy versében a hon hű leányainak és tündérvirágoknak nevezte a Zichy-nővéreket. 

„Batthyány Louis két hölgye”

Az aktív társasági élet mellett – a kor normáinak megfelelően – mindketten sok gyermeket szültek. A két Zichy-lány és férjeik családi életét mégsem lehet szokványosnak nevezni: Batthyány Lajos és sógornője valamikor az 1840-es évek elején titkos szerelmi viszonyba keveredtek egymással. Kapcsolatuk jóval több volt futó kalandnál. Széchenyi 1842-ben arról írt naplójában, hogy ő tartotta keresztvíz alá barátja gyermekét. Csakhogy a Batthyány-házaspár egyetlen gyerekének sem ő volt a keresztapja. Karolina viszont két hónappal korábban őt kérte fel harmadik gyermeke keresztapjának, Széchenyi tehát Batthyányt tartotta a gyerek édesapjának. 

Batthyány és sógornője titkos körülmények között találkozgattak, de legkésőbb 1846-ban a pletyka így is elindult kettejükről. Zichy Antónia innentől kezdve szintén tudott mindenről, s bár botrányt nem csinált, minden bizonnyal sokat szenvedett húga és férje viszonya miatt. Széchenyi halála után naplójából titkára kihúzta vagy kitépte azokat a részeket, amelyek magánéleti titkokat érintettek. Az azóta azonosított húzások egy része a „Batthyány Louis két hölgyeként” emlegetett testvérpárra vonatkozott. Széchenyit nem véletlenül foglalkoztatta a téma: szintén erősen vonzódott Zichy Karolinához. A többnyire csak „kicsi grófnőként” vagy „édes kis királynőként” emlegetett asszony a hiányzó sorok ellenére is gyakrabban szerepel a napló oldalain, mint Széchenyi felesége. 

Nem sokkal ezután Károlyiné váratlanul néhány hónapra Itáliába ment pihenni. Nem lehet véletlen, hogy Batthyány ekkor nem Széchenyit, hanem egy másik barátját, Teleki Lászlót kérte meg egy levelében, hogy biztosítson számára alibit, míg ő a szeretője után utazik: „Feleségemnek mondd, hogy Lipcséből írtam neked, hogy 12-én jövök, mondd neki, hogy hivatkoztam e levelembe egy előbbimre, és hogy ebbül azt következteted, hogy az első elveszett, hogy panaszt teszek, miszerint én se tőled se őtőle nem kaptam levelet...” Hogy Zichy Antóniát sikerült-e megtéveszteni, nem tudható, de annyi biztos, hogy Batthyány Lajos Bergamóban volt, amikor ugyanott megszületett Zichy Karolina lánya, Pálma, aki öt bátyjához hasonlóan a Károlyi családnevet kapta.

„Ezen levelek mulatságra szolgáltak a bécsi társaságban”

A király 1848. március 17-én bízta meg Batthyányt az első felelős magyar kormány megalakításával. A következő hónapokban hosszú heteket töltött Pesten felesége nélkül – a sógornőjével. „Tony B. egészen meg van ijedve...  holnap Ikervárra megy!”  – írta áprilisban naplójában Széchenyi. „Lajos szeretne szabadulni tőle. – Képes ilyen pimaszságra.” Batthyány kormánya fél évet élt meg, hiszen sem ő, sem minisztereinek egy része nem támogatták a trónfosztást. Október 2-án Bécsben lemondott, csalódottságában Svájcba akart emigrálni, de mivel nem kapott hírt a családjáról, Sopronban maradt. Nem támogatta a magyar honvédek ausztriai hadműveleteit sem, a szabadságharc kitörésekor azonban a félig horvát Batthyány fegyvert fogott a horvátok ellen, és közkatonaként nemzetőrnek állt. 1848. június 13-án a Vas megyei nemzetőrség zászlaját Antónia avatta fel. Férjével tartott Pestre is, ahol a nép sáncokat épített a közelgő Windischgrätz ellen, és maga is velük dolgozott.

1849. január 2-án reggel osztrák katonák szállták meg az ikervári kastélyt, Batthyány Lajost keresték. Zichy Antónia ismét egyedül tartózkodott otthon. A házkutatás után a katonák magukkal vittek egy Batthyány iratait őrző ládát. Végül nem találtak benne politikailag kompromittáló papírokat – Batthyány Lajos személyes jellegű leveleit viszont igen. Zichy Antónia csak később tudta meg, hogy „ezen levelek mulatságra szolgáltak a bécsi társaságban, hol a felsőbb tisztek közül némelyek felolvasták, sőt némelyek még kereskedést űztek, vagy akartak velők űzni”. Férje és testvére szerelmi viszonya intenzívebben lángolt, mint valaha.

„Kölcsönösen szükségetek lesz egymásra”

Batthyány Lajos 1849. január 8-án is a sógornőjénél töltötte az éjszakát, másnap innen, a mai Petőfi Irodalmi Múzeum épületéből vitték el az osztrák katonák. A letartóztatásról Zichy Karolina értesítette nővérét, aki azonnal Pestre utazott. Amikor április 20-án a tavaszi hadjárat sikerei miatt Pestet kiürítették az osztrákok, Batthyányné azt tervezte, hogy megszökteti férjét. Inasnak öltözve kellett volna felesége társaságában elhagynia a várost, de ő elutasította ezt a lehetőséget. „Jó lovon, karddal a kézben”, ezt szívesen vállalná, mondta a feleségének, de „asszony mögé bújva” nem. 

Amikor a grófot szállító rabkocsi elindult, Antónia keresztülverekedte magát a tömegen és a katonaságon, hogy beszélhessen a férjével. „Szegény Lajos! (…) Talán most is élne, ha akkor hallgatott volna rám, talán hazánk sorsa más fordulatot vett volna” – emlékezett vissza sok év múlva. Batthyányt május 7-től a laibachi fellegvárban tartották fogva, kezdetben jó körülmények között, még inast és könyveket is tarthatott. Felesége és sógornője is meglátogathatta, és a gyermekeivel is találkozhatott. A volt miniszterelnököt augusztusban Olmützbe vitték, a korábbinál jóval szigorúbb feltételek közé, ahol senki sem látogathatta. Itt ítélték halálra 1849. augusztus 30-án.

Kegyelmi kérvényét még a hadbíró is támogatta, akinek azt ígérték, hogy ha példát statuál a szigorú ítélettel, az elítéltnek megkegyelmez majd a császár. Bár családja reménykedett, Batthyány nem bízott a kegyelemben. Megalázónak érezte a kötél általi kivégzést, és elhatározta, hogy inkább öngyilkos lesz. Megüzente Antóniának, hogy juttasson be neki mérget. Ezt nem sikerült megszerezni, ezért csempészett be utolsó találkozásukkor a feleség egy papírvágó kést a siralomházba. 

Batthyány aznap éjjel azt írta búcsúlevelében, hogy nem találkozhatott feleségével és a tőr már régóta nála volt. „Hiába reménykedtünk az emberségesség utolsó szikrájában, amikor azt véltük, hogy még egyszer látjuk egymást, ezt is megtagadták Tőled. (...) ha akad férfi, aki méltó a te szívedre, akkor az önfeláldozásnak rád oly jellemző túlzásával ne taszítsd el őt magadtól. Elnézéssel és szerelmünk első éveire gondolva emlékezzél rám. (...) Hagyd el ezt az országot a gyerekek kedvéért; az ő jövőjük csírájában volna megfertőzve. (…) A te szeretett, szegény jó nővéred! Menj mindjárt hozzá. Kölcsönösen szükségetek lesz egymásra. (…) Isten Veled! Úgy halok meg, hogy csak a Te képed van a szívemben, a Te neved az ajkamon! Viszontlátásra! Lajosod.”

„házában lakott a magyar emigráció krémje”

A nővéreknek már másnap szükségük volt egymásra, hiszen komoly szervezést igényelt, hogy a kivégzett miniszterelnök holtteste ne tömegsírba kerüljön. Titokban vitették a ferencesek pesti templomába, ahol egy rejtett kriptába helyezték. A családi legenda szerint sógora koporsójánál Zichy Karolina megátkozta Ferenc Józsefet, hogy neki is hasonló körülmények között kelljen elvesztenie legszeretettebb családtagjait. Erzsébet királyné és a trónörökösök erőszakos halála után sokan idézték fel ezt a történetet. Zichy Antónia pedig egyenesen arra készült, hogy megöli Haynaut, majd öngyilkos lesz. 

Gyerekeivel együtt azonban rögtön elhagyta az országot. Svájcba költözött, de az osztrák titkosrendőrök itt is figyeltették. Otthonát rendszeresen látogatták ugyan a magyar emigráció vezéralakjai, az emigrációs politikában szándékosan nem vett részt. Amikor 1853-ban nagyapjától tekintélyes vagyont, egymillió forintot örökölt, a császári hatóságok megpróbálták rávenni, hogy az örökség átvétele miatt hazatérjen. Inkább nem kellett neki.

Húga, Zichy Karolina csak 1850-ben emigrált, miután férjével megegyezett abban, hogy végleg külön költöznek, hiszen a válás egy katolikus főrendi családban lényegében lehetetlen volt. Előbb Genfben majd Velencében, Vicenzában és Genovában élt. Aktív formálója lett a magyar emigráció politikai életének. Az ő genfi „házában lakott a magyar emigráció krémje, úgy szólva a magyar forradalom arisztokráciája” – emlékezett Teleki Sándor. Magánélete is másként alakult, mint nővéréé. Svájcba érkezése után nem sokkal összeköltözött Klapka Györggyel, a komáromi vár korábbi parancsnokával, s egyes források szerint közös gyermekük is született. Bár szerelmi kapcsolatuk a 60-as évek elején megszűnt, Zichy Karolina továbbra is aktív szervezője maradt a Klapka nevével is fémjelzett politikai mozgalmaknak. 

„A gyilkos családba nem nősülünk!”

Zichy Antónia 1856 elején tért haza, örökségéből vásárolt magának egy kisebb kastélyt Dákán, hatalmas elkobzott vagyonából férje akaratának megfelelően nem kért vissza semmit az osztrák államtól. A mindig gyászruhát viselő, de soha sem panaszkodó özvegy hamarosan a passzív ellenállás élő jelképének számított. Tüntetésszámba ment, ha megjelent egy-egy társasági eseményen. „Batthyányné ellenséges indulatot táplál és terjeszt a felséges uralkodóház ellen, izgatásainak már meg is van a szemmel látható hatása” – fogalmazott egy titkosrendőri jelentés.

A 60-as évek elején Damjanich János özvegyével közösen egyesületet alapított, amely az elesett honvédek családtagjainak és árvaházaknak juttatott segélyeket. Zichy Antónia a kiegyezés után sem változtatott nézetein. Amikor 1867. június 8-án, a koronázás estéjén fényárban úszott a főváros, csak egyetlen palota ablaksora volt sötét: az övé. 

Három évvel később valódi tömegdemonstrációnak számított Batthyány újratemetése. A mártír miniszterelnök holttestét csak 1870-ben emelték ki a titkos kriptából, és temették el méltóképpen. A koporsót kétszázezres menet kísérte utolsó útjára. Ez volt egyben a nemzeti ellenállás korszakának utolsó nagy eseménye is. Zichy Antóniát hiába nevezték a sajtóban kissé patetikusan a „nemzet özvegyének”, a többség legszívesebben maga mögött hagyta volna október 6-a emlékét. 

Zichy Antónia soha nem fogadta el a kiegyezést, ahogy azt sem, hogy a férjét kivégeztető Ferenc Józsefből szeretett király lett. Inkább szép lassan visszavonult a nyilvánosság elől, de nem tett semmilyen erkölcsi engedményt a hatalomnak. Amikor fia megismerkedett Erzsébet királyné unokahúgával, és feleségül akarta venni, levelében ennyit írt neki: „A gyilkos családba nem nősülünk!”. Fiát megfenyegette: ha elveszi a lányt, házasságuk napján öngyilkosságot fog elkövetni. A tervezett házasság meghiúsult. Egy barátnőjének írt soraival búcsúzott a közügyektől: „Akkor az egész ország szenvedett, és az én hangom szimpátiát gerjesztett, és minden ember sietett vigasztalni, most az ország örvend, meg vannak elégedve az emberek, az én szomorú hangomat nem szívesen hallják, mert mintegy szemrehányás hangzik!" 1888-ban, a pákozdi csata 40. évfordulóján halt meg. Utolsó kívánságának megfelelően Batthyány Lajos búcsúlevelével együtt tették a koporsóba. 

Zichy Karolina csak férje 1882-ben bekövetkezett halála után tért vissza Magyarországra. A mai Parádsasváron telepedett le, ahol egyik fia kastélyában élt. Nem tudjuk, milyen kapcsolatban volt nővérével, a két visszavonultan élő testvér mennyit találkozott. Amikor élete végén unokája, Károlyi Mihály arra kérte, hogy írja meg emlékiratait, ő csak ennyit mondott: „nem tehetem, mert az igazat nem írhatom meg, hazudni pedig nem fogok.” 1903-ban halt meg, 85 éves korában.