Százával ölték meg az orosz felkelőket

A francia forradalom lángja jelentős késéssel jutott csak el a cári Oroszországba. A történelembe később dekabristákként bevonuló, főként fiatal katonatisztekből verbuválódott felkelők a napóleoni háborúk idején ismerkedtek meg a nyugati felvilágosodás eszméivel, hazatérve pedig titkos társaságokat hoztak létre. Nem mondható, hogy a mozgalom túlzottan jól szervezett lett volna, a különböző társaságok között csak a változás iránti igény volt közös, egyébként abban sem volt egyetértés, hogy föderatív alkotmányos átszervezést vagy erős központi hatalom által felügyelt polgári átalakulást kívánnak-e elérni.

A másik közös érdek I. Sándor cár öccséhez, Konstantin nagyherceghez fűződött, aki gyermektelen bátyja halála esetén elméletileg követte volna testvérét a trónon. Konstantin liberális nézetei közismertek voltak, azonban azt kevesen tudták, hogy a trónigényéről 1822-ben lemondott, mivel rangon aluli házasságot kötött. Sándor így egy szintén titkos nyilatkozatban fiatalabb öccsét, Miklóst jelölte meg utódjául.

Tétova tömeggyilkos

Ilyen előzmények után nem meglepő, hogy Sándor 1825. december 19-i, váratlan halálát káosz és fejetlenség követte. A zűrzavart növelte, hogy Miklós igazából maga sem akarta elfoglalni a trónt, csak hosszú habozás és rábeszélés után volt hajlandó trónörökösként fellépni.

Ezt a lehetőséget igyekeztek kihasználni a decemberi hónap orosz nevéről dekabristának elnevezett felkelők, akik megtagadták, hogy felesküdjenek I. Miklósra. Miután a forradalom vezetőinek kiszemelt arisztokraták kihátráltak a mozgalom mögül, és Konstantin sem állt a megmozdulás élére, mintegy 3 ezer dekabrista katona elfoglalta a szentpétervári Szenátus teret, ahol a „Konstantin és konstitúció” jelszavának skandálásával igyekeztek a kormányzatra nyomást gyakorolni.

Abban reménykedtek, hogy a helyőrség többi tagja is melléjük áll, de a katonaság nagy része felesküdött az új cárra és körbevette a teret. Miklós nem akarta uralkodását egy vérengzéssel kezdeni, próbált tárgyalásokat kezdeményezni a lázadók vezetőivel, de tanácsadói meggyőzték, hogy nincs más út: vagy lemond, vagy kiadja a tűzparancsot. A katonaság parancsnokai december 26-ának délutánján először lovasrohamot vezényeltek a téren összegyűltek ellen, de miután a jeges talajon a lovasság összevissza csúszkált és csúfos visszavonulásra kényszerült, a tér szélére vontatott ágyúkból nyitottak tüzet a dekabristákra. A sortüzeket túlélő lázadók a Néva jegére menekültek, ahol újra ágyúzni kezdték őket, a jég pedig beszakadt alattuk.

Hányan estek áldozatul?

A hivatalos feljegyzések szerint mindössze nagyjából tízen vesztették életüket az események során, azonban a sűrű tömegben állókra zúduló ágyútüzet elképzelve ezt már első hallomásra is nehéz elhinni. A történészek becslése szerint a dekabristák közel fele, körülbelül 1200 ember maradhatott holtan a fővárosban, de ebben a számban még nincsenek benne azok, akiket később tartóztattak le és végeztek ki, sem azok, akiket Szibériába száműztek, miután kiderült, hogy közük volt a felkeléshez. Ráadásul a fővárosi eseményekkel nagyjából egy időben vidéken is sor került megmozdulásokra, ezeket hasonló keménységgel verte le a hatalom.

Miklós 1855-ig tartó uralkodását a gazdasági, társadalmi stagnálás és a kemény elnyomás jellemezte leginkább, ennek csak az első áldozatai voltak a későbbi forradalmárok által mártírként tisztelt dekabristák.