Két deci borral a csernobili halálba

1986. április 26-án, hajnali 1 óra 23 perckor a csernobili atomerőmű négyes blokkjának reaktorát két robbanás szakított szét. A balesetet tervezési hiba és emberi mulasztás okozta. 200 tonna urán volt akkor a reaktorban és 60 tonna radioaktív anyag került a levegőbe. A sugárzás 30-40-szer nagyobb volt a Hirosimára dobott atombombáénál. Több mint 8,5 millió ember volt kitéve a sugárzásnak, négyezren meghaltak és csak Csernobil környékéről 115 ezer embert evakuáltak. 200 ezer likvidátor végezte a kitelepítést és a körzet biztosítását, köztük számos kárpátaljai magyar. Köztük volt Tóth Bálint és Fejes Ferenc is.

Odapusztult mind

Tóth Bálint – ahogy a helyiek hívják, Bali bácsi – 51 éves volt, amikor megtörtént a katasztrófa. Egy munkácsi cégnél volt sofőr, onnan küldték Csernobilba. A feladata az volt, hogy munkásbrigádokat szállítson kisbusszal a baleset helyszínére oda-vissza. Hetente volt fuvar, két hónapig ingázott így. Közben ott segített, ahol tudott: hol vízvezetékeket fektetett, hol utakat épített, hol a főnökséget fuvarozta a 30 kilométeres szennyezett zónán belül.

Nem féltünk akkor semmitől. Nem is tudtunk semmit. "Nincs vész, nyugodtan lehet menni, nem veszélyes" – mondták. A barkasziak kamionnal vitték a köveket a reaktorhoz. Két deci bort kaptak minden ki és belépésnél. Odapusztult mind.

– mondja. Az emberek két okból kaptak bort: mert az alkohol valamilyen szinten véd a sugárzás ellen, de ha nem, két kör után úgysem érdekel senkit. Ugyanakkor például a helikopterpilóták nem ihattak semmilyen alkoholt, ők erre a célra fejlesztett jódtablettát kaptak.

Bali bácsi idővel a fél szemére megvakult, más hatását nem érzi az ott töltött napoknak. Nem sokkal a szolgálat után, mint sok társát, nyugdíjazták. Fizetségképp máig csak a villanyszámla felét kell kifizetnie, illetve havi 153 hrivnya (nagyjából 1600 forint) pótlékot kap. A teljes nyugdíja 1490 hrivnya (16 ezer forint), csak nagyon szűken tud kijönni belőle. Egészségügyi támogatást, biztosítást vagy bármilyen további kedvezményt nem kap.

Te azt hitted, hogy én kapok valamit? Semmi hasznom nem volt ebből. Teljesen elfelejtettek bennünket.

Buta hangulat volt

Fejes Ferenc 25 éves volt 1986-ban. "Nőtlen voltam, gyerek nélkül és hajtott a kalandvágy. Pedig parancs volt rá, hogy akinek nincs felesége és gyerekei, azok nem mehettek. Ott aludtam a munkásokkal, ettem velük, ha volt mit, segítettem, ahol tudtam" – mondja.

Fejes először egy hónapot dolgozott a zónán kívül, ahol a kitelepített lakosságnak építettek házakat. Másodszor 18 napra ment a zónába. Földet hordott, vízvezetéket fektetett, gödröket ásott és szállított, amit kellett.

Azt csináltam, amit mondtak. A kárpátaljaiaknak két falut kellett építeniük, egy 150 és egy 180 házast. Nem hiszem, hogy most laknak azokban a házakban. Ami a vízvezetékeket illeti: nem értettem, hogy minek kell egy zónában lévő faluba vízvezeték, amikor onnan mindenkit kitelepítettek. Csak mi voltunk ott, meg az erdőben a katonaság.

Maga a zóna csak jelképesen volt elkerítve, a helyiek szabadon mozoghattak. A hatóságok nem tájékoztattak senkit, az emberek pedig így nem is féltek. Inkább „olyan buta hangulat volt”. A szovjet vezetés már a baleset napján értesült a katasztrófáról, de azt csak két nappal később hozta nyilvánosságra és azt is csak azért, mert Svédország kíváncsi volt, miért emelkedik a környéken a radioaktivitás. Az atomerőmű környékéről is csak 36 órás késéssel kezdték meg az evakuációt – írta évfordulós cikkében a Naplopó kárpátaljai hetilap.

Csernobil miatt nem lehetsz szívbeteg

A Fejeshez és Tóthhoz hasonló munkásoknak nem kellett óvintézkedéseket tenniük, speciális felszerelésük nem volt. Az orvosi vizitek kimerültek abban, hogy naponta vért vettek a dolgozók ujjából. Még a reaktornál dolgozók sem voltak rendesen felszerelve, legtöbbjüknek csak egy gázmaszk jutott, ami sugárzás ellen nem sokat ér. A sugárzásmérők kiakadtak, a helikopterek is tönkrementek.

A reaktor felrobbanása után többek között nagy mennyiségű radioaktív jódizotóp került a levegőbe. Ez könnyen okozhatott pajzsmirigyrákot, mert a pajzsmirigy jódot vesz fel a szervezetből, hogy hormonokat termeljen. Hogy ezt megakadályozzák, jódtabletták segítségével túltelítettek a pajzsmirigyet normál jóddal, így kizárva 131-es tömegszámú jódizotóp.

Akkor nem foglalkoztam ezekkel a dolgokkal, de az idő megmutatta, hogy is van az. Idejekorán kezdesz elhasználódni. 47 évesen kaptam egy szívinfarktust, azóta kétszer kellett műteni a szívemet.

– mondja Fejes. "De Ukrajnában ez ki van találva: tudták, hogy szívbetegségek léphetnek fel a sugárzás miatt, ezért kivették a kategóriából. Csernobil miatt nem lehetsz szívbeteg."

A csernobili szolgálatért cserébe Fejes tíz évvel hamarabb mehetett nyugdíjba és az 1280 hrivnyás (14 ezer forint) nyugdíját 190 hrivnyával (2000 forint) megemelték. Ezen felül 100 kilowatt áramot és a gázszámla felét – egy szintig – jóváírják neki havonta. Orvosi ellátás vagy támogatás nincs.

„1280 hrivnyás a nyugdíjam és 1350 hrivnya a szívgyógyszer, amit életem végéig minden hónapban meg kell venni. A szívműtétem 56 ezer hrivnya volt. Két-három éves kereset. Mentem ide is, oda is, de mindenhol süket fülekre találtam. Pedig addigra már olyan állapotban voltam, hogy 150 métert nem tudtam legyalogolni. Anyósom segített csak. Ebben az országban addig kellesz, ameddig hasznot hozol. Utána már az a legjobb, ha nem is vagy” – fogalmaz.

Nyikolaj Antoskin vezérezredes szerint – aki a baleset idején a felszámolásban résztvevő repülőket irányította – a veszélyes zónában dolgozó likvidátorok 50-70 százaléka ma már nem él – írja a Naplopó. A kárpátaljai magyarokat pedig előszeretettel küldték veszélyes helyekre: a kitelepítéshez, a méregtelenítéshez, a szarkofágépítéshez. A halálozási ráta a megkérdezettek szerint 80-90 százalék volt a körükben, és minél közelebb voltak a reaktorhoz, annál hamarabb haltak meg. Ez nem meglepő, a normál sugárdózis – 10 nap alatt 100 röntgensugárzás – 15-20-szorosát kapták. A nagydobronyi Katona János például két hónappal a hazatérése után vérrákban halt meg. Akik még megmaradtak, azok is betegen, megbecsülés, hála és támogatás nélkül élik az életüket.

(Borítókép: Helikopterről a sugárfertőzést mentesítő anyagot szórnak szét a csernobili atomerőmű körüli térségben 1986. június 13-án. Fotó: Reuters / Tass)