Átverés volt a vasfüggöny hivatalos elvágása?

A vasfüggöny lebontása majdnem két hónappal a róla készült, Horn Gyula magyar és Alois Mock osztrák külügyminisztert a drótkerítés átvágása közben ábrázoló nevezetes fotó dátuma előtt, 1989. május 2-án kezdődött meg. Az utóbbi években elterjedt nézet szerint tehát az egész csak átverés volt, hiszen a politikusok jól láthatóan egy különálló kerítésdarabot vágnak el, valójában ekkor már réges-rég lebontották az akadályt. De valóban így történt ez?

A hivatalosan műszaki határzárnak nevezett „vasfüggöny” elnevezés, amely akkor az ideológiai és politikai megosztottságot jelképezte, Churchill híres 1946. márciusi fultoni beszédében hangzott el először. A megfogalmazás találó volt: az úgynevezett szocialista országok évtizedekig szinte hermetikusan el voltak zárva a Nyugattól.

A magyar–osztrák és a jugoszláv határon a határ menti drótakadály és az aknazár telepítése 1949-ben kezdődött meg, s 1955-ig – ekkor nyilvánították befejezettnek – az osztrák határszakaszon 356, a jugoszláv részen 630 kilométer hosszan építették ki. Ma már azt is kevesen tudják, hogy teljes szigorával talán fél évig fenyegette halállal az illegálisan átjutni akarókat, a sztálinizmus oldódásával elkezdték felszedni az aknazárat, s már a forradalom előtt befejeződött az eltávolítása.

A forradalom napjaiban a fő csapásokon egyszerűen átvágták a drótkerítést – mint jól tudjuk, kétszázezren jutottak át a határon, ám a vasfüggöny nem sokáig mutatott humánusabb arcot.
A kormány 1957 márciusában elrendelte a nyugati országhatár újbóli lezárását, 1957. június 30-án már régi pompájában, aknazárral kiegészítve vette el polgárai kedvét a szabadság választásától. Ragyogó műszaki alkotás volt: szögesdrót kerítés, négy-, illetve ötsoros aknamező, benne kb. 800 ezer taposóakna. A kivitelezés minősége kívánnivalót hagyott maga után, állapota gyorsan romlott, mire a konszolidációjával és emberarcúságával dicsekvő Kádár-rendszer 1963-ra minden igényét kielégítő színvonalúra korszerűsítette a műalkotást, s immár egymillió taposóaknával erősítette meg.

Kit és mit vágtak át?

Ráfordítás ide vagy oda, ennek a határzárnak is csak röpke néhány éve volt. Az élenjáró szovjet ipar újabb és újabb remekműveket alkotott, így 1965-ben az MSZMP Politikai Bizottsága elrendelte, hogy egy az egyben vegyék át a Szovjetunióban alkalmazott elektromos jelzőrendszert, amelyet 1971-ig működésbe is helyeztek. Ehhez véglegesen el kellett távolítani az aknazárat és a drótakadályokat, megépíteni a jelzőkerítést, valamint a vadfogó kerítést. A rendszernek az volt a lényege, hogy ha a 24 voltos feszültség alatt álló kerítéshez valaki hozzáért, az riasztotta a legközelebbi határőrsöt.

A nyolcvanas évektől jelentősen enyhült a kelet–nyugati szembenállás és a Kádár-rendszer lazulásának eredményeképpen egyre nagyobb nyomás nehezedett a belügyminisztériumra, hogy az igen költséges és politikailag egyre problematikusabb határzáron enyhítsen. Ám a Politikai Bizottság így is csak már a bomlás időszakában, 1989. február 28-án határozott a jelzőrendszer felszámolásáról. 1989. május 2-án Hegyeshalomban nemzetközi sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a 350 kilométer hosszú magyar–osztrák határon megkezdődött az elektromos határzár megszüntetése, és azonnal hozzá is kezdtek a munkálatokhoz. A hír – minthogy az első ilyen jellegű intézkedés volt a szocialista blokkban – óriási publicitást kapott Nyugaton.

Az NDK-ban, melynek polgárai akkor már sok ezren nálunk várták a határ átjárhatóságát, néma csend fogadta. Sőt a Berliner Zeitung budapesti tudósításában arról „tájékoztatta” a Magyarországra utazni akarókat: problémákkal küzd a magyar idegenforgalom, nagy a zsúfoltság a Balaton mellett, alacsony a szolgáltatások színvonala, viszont annál magasabbak az árak – a nyaralóknak egyre növekvő hányada képtelen megfizetni a drága szálláshelyeket.
A hivatalos pártlap, a Neues Deutschland budapesti tudósítója is ráijesztett a potenciális utazókra: az autópálya-használati díj tervének elvetéséről beszámolva nem felejtette el hozzátenni, hogy a kieső bevételt várhatóan a benzin árának újabb emelésével pótolja a kormányzat.

A nevezetes fotókra, Horn Gyula magyar és Alois Mock osztrák külügyminiszter ünnepélyes drótvágásának megörökítésére a világsajtó java részének jelenlétében, június 27-én, Sopronnál került sor: egy megmaradt rövid szakaszon személyesen vágták át a vasfüggönyt.

Akkoriban nagyon is köztudott volt, hogy a jelenet szimbolikus – a memóriát az idő gyöngítette el a ma széles körben elterjedt tévhitig. A politikusok tehát akkoriban nem a közvéleményt vágták át.