Náci játékok zsidóknak is

Bár a „nem árjáknak” otthon ekkor már tiltották a sportéletben való részvételt, a náci sportvezetés az olimpia előtt visszahívta amerikai emigrációjából az apja révén zsidónak minősülő vívósztárt, Helene Mayert. Az abszolút aranyesélyes sportolónő megfelelőnek tűnt a nemzetközi náci imázskampányhoz: azon kívül, hogy várható győzelmével az őt elüldöző hazájának szerez dicsőséget, azt is lehet propagálni vele, hogy nem is olyan nagy az antiszemitizmus a nácik alatt.

A visszahívás úgy nézett ki, hogy megüzenték: a sportoló Németországban élő családja kerül veszélybe, ha esetleg nem német színekben indul. Helene Mayer engedelmeskedett, mégsem győzött, csak a dobogó második fokáról üdvözölhette náci karlendítéssel Hitlert – a többi német sportolóhoz hasonlóan. Helyette az az Elek Ilona nyert, aki ezzel Magyarország első női olimpiai bajnoka lett. Mint az OSA remek kiállításáról is kiderül, „Csibit” nem sokkal korábban több itthoni egyesületből is kizárták az ugyancsak nem megfelelő származása miatt, így ő a Detektív Atlétikai Club nevű kiscsapatnak nyert aranyat.

Magyar sikerek a Náci Játékokon

Szigorúan eredményességi szempontból a magyar sporttörténet egyik legsikeresebb olimpiája a berlini: Magyarország tíz arannyal harmadik lett az éremtáblázaton – ezt a helyezést csak a Rákosi-korszak mélyén, Helsinkiben sikerült megismételni. Csík Ferenc aranya száz gyorson, Kabos Endre és a kardcsapat, az első női olimpiai bajnokságaink Elek Ilona és Csák Ibolya révén, három első hely birkózásban (Kárpáti Károly, Lőrincz Márton és Zombori Ödön), egy boxban (Harangi Imre), és nem utolsósorban a vízilabdázók címvédése 54-5-ös gólkülönbséggel – mindez nagyon jól nézne ki önmagában. A berlini olimpia azonban nem szimpla sportesemény volt, hanem Hitler grandiózus műsora. 

„Higgyék el nekem, a világ minden tájáról Berlinbe érkező sportolók csupán gladiátorok, rabok és udvari bohócok lesznek egy olyan diktátor színe előtt, aki már így is a világ urának hiszi magát” – mondta Heinrich Mann a játékok előtt az Olimpiai Eszme Megóvásáért rendezett párizsi konferencián. A „Náci Játékok” megrendezésének még nem sokkal a hivatalos megnyitó előtt is heves ellenzői voltak.

Viszonylag kevés hiányzott hozzá, hogy itt legyen a sporttörténelem első bojkottja. Az amerikaiak is komolyan fontolgatták a távolmaradást, de végül az ezt szorgalmazó NOB-tagjuk bukott bele a dologba, és jöttek helyette kevésbé finnyásak. Hitler az idős Coubertin bárót a berlini olimpiai hívévé tette, a későbbi NOB-elnök Avery Brundage pedig azzal a jelszóval, hogy az olimpiai mozgalom zavartalan folytatása „fontosabb, mint a német-zsidó viszony”, keresztülvitte az amerikai részvételt. (Brundage-t később nem csak emiatt bírálták: a ‘72-es müncheni olimpián is az ő szava döntött abban, hogy az izraeli sportolók elleni terrortámadás után is folytassák a versenyeket.)

Hitler az olimpia kedvéért sok mindent megtett, hogy Németország szebbik arcát mutassa a világnak. A megnyitó előtt eltüntették a kirakatokból a „zsidókat nem szolgálunk ki” táblákat, a sajtónak utasításba adták, hogy ideiglenesen tekintsenek el a faji propagandától – miközben a játékok kezdete előtt összegyűjtötték a cigányokat Berlin utcáiról. Még a nürnbergi törvények alapján félzsidónak számító német NOB-tagot is meghagyták a pozíciójában, vele demonstrálták, hogy a rezsim nem akarja befolyásolni a játékokat. Más kérdés, hogy Theodor Lewaldot az olimpia után, amikor nem volt már rá szükség, gyorsan lemondatták.

Megpuccsolt ellenolimpia

Berlin Hitler hatalomra jutása előtt két évvel, 1931-ben kapta meg a rendezést. Az infrastruktúra nagyrészt már az 1916-os, szintén nekik ítélt, de az I. világháború miatt végül elmaradt olimpiára készen állt, így a vetélytársaknak nem sok esélyük volt. Budapest is indult, de nem kaptunk egyetlen szavazatot sem, még a magyar NOB-tag Muzsa Gyula is Berlint támogatta. A rendezés jogáról Barcelonában döntöttek, és a katalán város maga is pályázott, de a friss politikai átrendeződés miatt sem volt sansza. Alig két héttel a NOB-ülés előtt kiáltották ki a második spanyol köztársaságot, a barcelonai olimpia fő támogatója pedig a lemondatott királyhoz kötődő arisztokrácia volt.

1936 nyarán azonban Barcelona mégis olimpiára készült. A város úgy döntött, hogy ha már az igazit nem kapta meg, a szélsőjobboldali berlinivel szemben megrendezi a balos ellenrendezvényt: a munkásolimpiát. 1925-ben volt az első ilyen esemény, és a nemzetközi munkásmozgalomnak ezek a sporttalálkozók voltak a legnagyobb tömegeket megmozgató rendezvényei. Csoportos alakzatok, a kollektívumban rejlő erő, a tömeg esztétikája – ezek voltak a külsőségek, és bár itt is voltak helyezettek, a versenysportot elutasították. Itt tényleg amatőrök indulnak, valóban a részvétel a fontos, a nemzetek közötti versengés helyett ez a nemzetközi munkásosztály ünnepe – hirdették, miközben a baloldal szokásos megosztottságát tükrözve a kommunisták inkább külön rendezvényt tartottak, mert nem akartak közösködni szocialista sportszervezetekkel.

Barcelona kifejezetten Berlinnel szemben határozta meg magát. Mint a manifesztumukban írták: „A Berlinben szervezett Olimpia egy kétségtelen és szégyenletes csalás, az olimpiai eszme kigúnyolása. Egy olyan országban, ahol sportemberek millióinak tiltják meg, hogy társadalmi tevékenységüket folytassák, ahol a legjobb sportemberek ezrei szenvednek börtönben és koncentrációs táborokban, ahol a dolgozó tömegeket üldözik nézeteik és vallásuk miatt, ahol egy egész fajt törvényen kívül helyeztek, ott hiába is keressük az Olimpia igazi szellemét.”

Az Olímpiada Popular minden korábbinál nagyobb népi olimpia akart lenni. 6000 résztvevő érkezett a megnyitóra, a spanyolokon kívül a legtöbben Franciaországból, főleg szakszervezeti vonalon. Itt nem számított extrémnek, hogy egy úszó egyúttal anarchista legyen, és Svájcból autóstoppal menjen az olimpiára. A Glasgow-i biciklisták cikkcakkban gurultak végig Franciaországon, hogy minden városkában pénzt gyűjtsenek „az ügynek”, de komoly amerikai sportolók is voltak, akik Berlint egyénileg bojkottálva inkább ide mentek el, hogy részt vegyenek a munkásjátékokon.

A dolgok azonban máshogy alakultak. 1936. július 19. reggelén Katalónia elnöke, ahelyett, hogy a Népi Olimpia nyitó beszédét mondta volna el, a barcelonai rádióban katonai puccsot jelentett be, mely a marokkói kolóniákból kiindulva előző nap átterjedt Spanyolországra is – elkezdődött a spanyol polgárháború. Némi hezitálás után az Olímpiada Populart lefújták, a sportolók, miután előbújtak a lövöldözés elől talált menedékeikből, többségükben hazamentek, de jó néhányan ott maradtak harcolni Francóék ellen.

Olimpiai himnusz Hitlernek

Két héttel később elkezdődött a berlini olimpia. Míg a barcelonai megnyitón Pablo Casals zenekara játszotta volna az Örömódát, a berlini megnyitóra Richard Strauss írta az Olimpiai Himnuszt. Bár a zeneszerző a nácikat állatiasnak és tehetségtelennek tartotta, elfogadta a 10 ezer birodalmi márka honoráriumot, művét egyenesen Hitlernek dedikálta. A himnusz szövegébe maga Göbbels nyúlt bele, hogy egy kicsit harciasabbá és a náci jelszavakhoz hasonlatosabbá tegye:

Népek, gyertek vendégségbe, tárt kapukkal vár a nép!

Béke honoljon ez ünnepélyen! A harci jelszó legyen becsületesség.

Berlinben volt először fáklyafutás, az útvonal Budapestet is érintette, a Hősök terén tartották a fő ünnepséget. A berlini stadionba befutó utolsó váltótagot Leni Riefenstahl személyesen választotta ki esztétikai szempontok alapján – Hitler házi propagandafilmese kétrészes látványos filmet forgatott az olimpiáról. („Délután. Stadion. Futás és ugrás. Nem maradt szusz se bennünk. Lefokozom Riefenstahlt, a viselkedése leírhatatlan. Egy hisztérikus nő. Naná, nem férfi” – jegyezte fel a naplójába Göbbels.)

Bár Hitlert és Göbbelst megbotránkoztatta, hogy négy aranyával Jesse Owens „megszégyenítette a fehér faj”-t, (a fekete atléta Amerikában is másodrendű maradt: hogy a versenyek után bejuthasson a saját tiszteletére rendezett partira, a New York-i Waldorf Astoriában a teherliftet kellett használnia), összességében a XI. olimpia sport- és propagandatéren is a harmadik birodalom győzelmét hozta. Nem csak ők nyerték a legtöbb aranyat, a nemzetközi sajtó is arról cikkezett, hogy a játékok a németeket újra „emberibbé” tették, és visszaemelték őket a civilizált nemzetek közé.

Pontosan ez volt Hitler célja: az olimpia (valamennyire mindig meglévő, de 1936-ban kivételesen erős) politikai jellegét elkendőzve az igazságos nemzetközi versengés és a béke elkötelezettjének szerepében tetszelegni, és növelni a harmadik birodalom elismertségét a világban. Három hónappal a záróceremónia után létrejött a tengelyhatalmak katonai szövetsége, majd jött a Condor-légió, Guernica bombázása és a német segítség a falangistáknak a spanyol polgárháborúban.  A barcelonai játékok helyszínének szánt Montjuïc stadionból több ezer menekült szállása lett.

A berlini magyar bajnokok közül az úszó Csík Ferenc katonaorvosként halt meg egy légitámadásban. A  boxoló Harangi Imre pilótaként szolgált a háborúban, egy kényszerleszállásnál ő csak súlyosan megsebesült. A vívó Kabos Endre azon a villamoson utazott, ami a Margit-hídon ment keresztül, amikor '44 novemberiben a hidat felrobbantottak – az olimpiai bajnok holtteste sosem került elő. Halassy Olivér vízilabdázó a háborúban zsidómentő lett, ezt túlélte, de '46-ban szovjet katonák gyilkolták meg – valakinek a védelmére kelt, ezt torolták meg rajta. A túlélést és újrakezdést Elek Ilona testesítette meg: miután sikeresen végigbujkálta a nyilasuralmat, 1948-ban 12 év után védte meg a címét. 

(Borítókép: Nemzetek bemutatója a Nagy Olimpián. Köpeczi-Boócz István karikatúrája a Nemzeti Sportban, 1936. augusztus 23. Forrás: Vera and Donald Blinken Open Society Archives)