A görög, aki magyarrá akart válni

A 48 éves arisztokrata óriási összeget, 80 ezer forintot ajánlott fel a Magyar Tudományos Akadémia megépítésére. Ez volt a legnagyobb magánadomány, amit az akadémiának bárki valaha is felajánlott, így az építkezés nem sokkal később megindulhatott. Emellett vagyonának jelentős részét fordította gazdaságfejlesztésre, folyamszabályozásra, gőzhajózásra, vasútépítésre, iskolákra és színházakra. Felvilágosult magyar hazafinak tartotta magát, országa fejlődését akarta előmozdítani.

Nem Széchenyi Istvánról van szó, hanem barátjáról, báró Sina Simonról, egy dúsgazdag görögországi aromán eredetű család utolsó férfisarjáról, aki 1858-ban tette önzetlen felajánlását. Az Osztrák–Magyar Monarchia legvagyonosabb embere volt, családjánál csak a Habsburgok és a katolikus egyház volt gazdagabb. Öt országban voltak hatalmas birtokai és házai. Ő azonban magyar, mégpedig jó magyar akart lenni mindenáron.

Pénzét elfogadták, de magyarrá lenni nem engedték. A magyar mellett felépítette a görög tudományos akadémiát is, amely halála után felvette a nevét. A budapesti akadémia falára csak néhány éve kerülhetett ki róla egy emléktábla.

A macedóniai görög eredetű Sina (Σίνας-) család a törökök elől menekült Szerbiába, onnan pedig a Habsburg Birodalom területére, majd éppen a törökökkel való kereskedelemből alapozták meg óriási vagyonukat. Ehhez némi szerencse is kellett – legalábbis Jókai Mór egy feljegyzése szerint: „B. Sina gazdagságának eredete, jön török szökevény gazdag gabonahajón, az útközben meghal, ő marad örököse.” Az író tovább is szőtte a legendát a nagyapáról, id. Sina Györgyről, akiről az Aranyember című regény címszereplőjét mintázta. Más források szerint az élelmes kereskedő gyapottal üzletelt a macedóniai török pasával, aki nem jól őrködhetett a rábízott országrészen, mert selyemzsinórt kapott a szultántól. A kivégzett pasa pénze üzleti partnerénél maradt, aki meg is alapította belőle a bécsi Sina-kereskedőházat.

Annyi bizonyos, hogy a családfő a 19. század elején villámgyorsan lemondott az Oszmán Birodalom állampolgárságáról, és hamarosan már osztrák alattvalóként lett a legnagyobb bank tulajdonosa. Nem sokkal később a császári udvar is az üzletfelei közé tartozott. I. Ferenc érdemei elismeréseként 1818-ban osztrák, majd négy évvel később magyar bárói címet és Temes megyei birtokokat adományozott neki.

A Sina Bank az alapító fia, ifj. Sina György irányítása alatt érte el fejlődésének tetőpontját. Hiteleztek cégeknek, arisztokrata családoknak és államoknak is, igazi konkurenciájuknak talán csak a Rothschild-bankház számított. Sina György vagyonából Magyarországon, Ausztriában és Csehországban óriási földbirtokokat vásárolt tönkrement arisztokratáktól. Összesen 240 ezer hold birtokosa lett, azaz nagyobb területen gazdálkodott, mint az Esterházyak. Egy magyarországi görög arisztokrata lányt, Derra Katalint vette feleségül, és házasságukból 1810-ben született meg egyetlen fiuk, Simon.

A magyar hazafiság pályáján

Sina György már a magyar gazdasági fejlődés egyik motorja volt. Részt vett a Duna Gőzhajózási Társaság megalapításában, ötven gőzhajójuk járt Bécsből és Pest-Budáról a Fekete-tengeren át a török kikötőkig. Mint Széchenyi István barátja és magánvagyonának kezelője, aktívan részt vett a gróf legfontosabb álmainak megvalósításában. Részese volt a Tisza szabályozásának, a Duna-Tisza csatorna és a budai hengermalom építésének, valamint a magyar vasúti hálózat kiépítésének is. Legfontosabb tette azonban az volt, hogy Széchenyi mellé állt az első állandó Duna-híd megépítésekor, és a Lánchíd Rt. elnökeként sikerült meggyőznie más bankárokat is, hogy vegyenek részt a beruházás finanszírozásában. Sina György még egyfajta Habsburg Birodalmi világpolgárnak tekintette magát.

Nem úgy fia, Simon, aki különös vonzalmat érzett a monarchia rebellis népe, a magyarok iránt. Amikor édesapja 1856-ban meghalt, Bécsnek szinte egész lakossága ott tolongott a gyászmenetben. A temetésen tiszteletét tette Deák Ferenc, a magyar ellenzék vezére is, akitől a mesés vagyon 46 éves örököse azt kérte, hogy „legyen vezére s tanácsadója a magyar hazafiság pályáján, mert ő inkább akar lenni magyar nagybirtokos és hazafi, mint üzletember és világpolgár”.

Rejtély, miért akart a görög-aromán-osztrák férfi mindenáron magyarrá lenni, hiszen apja Bécs mellett Itáliában, Franciaországban és Angliában taníttatta, s csak a nyarakat töltötte a család simontornyai birtokán. Ilyenkor magyar nevelő is foglalkozott vele, akitől a görög, a német, az angol, az olasz és a francia után a magyar nyelvet is megtanulta.

Ő is egy magyarországi görög földbirtokos család lányát vette el: Ghyka (Gyika) Iphigenia öt lányt és egy fiút szült neki. Hamarosan tragédia árnyékolta be a család életét: előbb az egyik kislány, majd nem sokkal később a kisfiú is meghalt váratlan betegségben. Talán ez is hozzájárult, hogy Sina Simon egyre inkább a jótékonykodásra kezdett koncentrálni.

„A nemzet mívelése”

Sokban különbözött konzervatív, szigorú üzletember apjától. Lovagiasan pazarló hajlamnak köszönhető, hogy Magyarország egyik legnagyobb mecénása lett. Ha kellett, gyorsan adott, például árvizek vagy más természeti katasztrófák idején, többnyire azonban hosszú távon hasznot hozó kezdeményezéseket támogatott. Szőlészeti és kertészeti szakiskolát hozott létre, alapítója volt a Magyar Gazdasági Egyesületnek, és az ő pénzéből jelentek meg a kor legfontosabb folyóiratai, a Gazdasági Lapok és a Budapesti Szemle. A Nemzeti Színház, a Képzőművészeti Főiskola és a Nemzeti Múzeum egyik legfontosabb magántámogatója volt, de a legnagyobb összeget a Magyar Tudományos Akadémia székházának felépítéséhez nyújtotta.

A legtöbb magyar ma is tudja, hogy Széchenyi hatvanezer forintot ajánlott fel az akadémia alapítására, de azt alig néhányan, hogy az addig különböző ideiglenes bérleményekben működő intézmény székházának megépítésre Sina Simon ennél is nagyobb összeget, nyolcvanezer forintot adományozott 1858-ban.

A Bach-korszakban már nem volt szokás a „nemzet mívelése” érdekében nyilvános alapítványt tenni, de Sina adománya sokakat csatlakozásra buzdított, bár egyik felajánlás nagysága sem közelítette meg az övét. Ráadásul ugyanebben az évben egy másik akadémia is neki köszönhette a születését. A török uralom alól felszabadult fiatal Görögország Sina Györgyöt, majd halála után a fiát kérte fel bécsi képviselőjének. Sina Simon sosem járt görög földön, de örömmel vállalta népe képviseletét. Amikor felmerült, hogy Athénban is létre kellene hozni egy tudományos akadémiát, ő állt a kezdeményezés élére. 1859-ben I. Ottó görög király már az alapkőletételen mondhatott köszönetet Sina Simonnak, aki hozzájárult „Hellas újbóli fölemelkedéséhez”.

„Adjon nekem 100 ezer frankot, és felejtsen el örökre!”

A családnak palotája volt Bécsben és Velencében, de ennek ellenére úgy tervezték, hogy tartósan Gödöllőn fognak letelepedni. Felújították a Grassalkovichoktól megvásárolt kastélyt, a nem sokkal korábban pusztító tűzvész után újjáépíttették a helyi templomot és iskolákat, adományaikkal sokat tettek azért, hogy a kis falu elegáns nyaralóhellyé váljon.

Hosszan készülődtek a királyi házaspár gödöllői látogatására. A szabadságharc idején az osztrák csapatok feldúlták a kastély melletti pavilont, amelyben a magyar királyokat bemutató arcképcsarnok volt kiállítva. Sina Simon felújíttatta az épületet, a tönkrement képeket restauráltatta, a hiányzó királyi portrékat pedig a legnevesebb magyar művészekkel megfesttette. Mások mellett megrendelője és mecénása volt Barabás Miklós festőművésznek és Izsó Miklós szobrásznak is.

A művészekkel való viszonyára jellemző a róla feljegyzett anekdota: Sina megkért egy tehetséges fiatal festőt, hogy írjon valamit az emlékkönyvébe. Úgy tűnik, a tehetséghez szemtelenség is párosult, mert a festő le is írta, amit a mecénáshoz forduló legtöbb magyar legfeljebb csak gondolt: „Adjon nekem 100 ezer frankot, Sina úr, és felejtsen el örökre!” A báró – ahelyett hogy megsértődött volna – így felelt: „Ön sokkal szeretetreméltóbb annál, hogy érdemes volna elfelejteni. És sokkal tehetségesebb annál, hogy a henyélésre alkalmat nyújtsak önnek.” Azzal ösztöndíjat adott a festőnek.

A család gödöllői élete nem tartott sokáig. Sina Simon fia halála után úgy tervezte, hogy lányait magyar főúri családok fiaihoz fogja feleségül adni, hogy ezzel biztosítsa a család teljesen magyarrá válását. Ezt a szándékát a magyar arisztokrácia elutasította: amikor Gödöllőn táncmulatságot rendezett, hogy négy lányát bemutassa a környék ifjúságának, alig érkeztek látogatók. A legvalószínűbb, hogy a magyar főnemesi ifjak egyszerűen rangon alulinak tartották, hogy olyan családba házasodjanak be, ahol a nagyszülők még „török bazárosok” voltak.

Sina Simon nagyon csalódott volt a sértésnek is beillő fiaskó után. Családjával együtt elutazott Gödöllőről, és soha nem tért vissza. Néhány évvel később a kastélyt is eladta. Négy lányának a magyar királyné, Erzsébet segített férjet találni, mindegyiküket európai arisztokraták vették el. Sina érdeklődése egyre inkább sosem látott második hazája, Görögország felé fordult, ahol jobban megbecsülték. A görög akadémia felépítése után ő finanszírozta az athéni csillagvizsgáló megalapítását is, amiért a hálás görög csillagászok krátert neveztek el róla a Holdon.

Az egyik legnagyobb magyar mecénás 1876-ban, 65 évesen halt meg bécsi otthonában, néhány évvel később felesége is követte. Sina Simon lányai szinte végzetszerűen rossz házasságokat kötöttek. A legnagyobb, Anasztázia egy nőcsábász osztrák báróhoz ment hozzá, akitől később elvált, örökségét pedig jótékony célokra fordította. Eleni egy görög herceg felesége lett, férjével együtt rulett-függővé váltak, és egész egyszerűen eljátszották vagyonukat. Iphigeniát egy francia arisztokrata vette el, aki szintén féktelen játékszenvedélyének hódolva apasztotta a Sina-örökséget, amíg meg nem halt fiatalon, vérbajban. Irene a görög miniszterelnök fiához ment hozzá, akit később elhagyott, vagyonát görögországi régészeti kutatásokra fordította.

Így esett, hogy Sina Simon halála után néhány évvel nyomtalanul eltűnt a 19. század legnagyobb családi cégbirodalma.

A teljes cikk a magyar BBC History 2016. decemberi számában olvasható.