Miért rajonganak a Fülöp-szigeteken az elnökért?

GettyImages-630081610
2017.01.02. 13:53
A májusban fülöp-szigeteki elnökké választott Rodrigo Duterte világhírnévre tett szert a drog ellen meghirdetett, eszközökben nem válogató háborújával, illetve a pápára vagy éppen az amerikai elnökre tett keresetlen megjegyzéseivel. Két történész mondja el a BBC Historynak a véleményét arról, hogy a fülöp-szigetekiek milliói miért rajonganak ezért a populista erős emberért.

Vannak előzményei Duterte stílusának a fülöp-szigeteki történelemben? A legnyilvánvalóbb párhuzamokat két korábbi elnökkel, Ferdinand Marcosszal és Joseph Estradával lehet megvonni. Marcos (aki 1965 és 1986 között vezette az országot) 1972-ben vezette be a statáriumot az erőszak és a jogtalanságok elleni harc ürügyével. Estrada 1998 és 2001 közti elnöksége idején totális háborút hirdetett a szeparatista Moro Iszlám Felszabadítási Front ellen. Hasonló érveket használt Duterte is a drogellenes háborúja igazolására – állítja Pauline Eadie, a Nottinghami Egyetem Csendes-óceáni Ázsia Intézetének igazgatóhelyettese.

Marcos arra hivatkozott, hogy a kommunisták és a muszlim lázadók veszélyt jelentenek a társadalomra és a nemzetbiztonságra. Estrada azt állította, az elszakadásra törő déli mozgalmakkal szemben csak az erőszakos fellépés lehet hatásos. Duterte hasonló álláspontra helyezkedett azokkal szemben, akiknek közük van a kábítószer-kereskedelemhez.  Az elnök azt is kijelentette, hogy

az emberi jogok nem áshatják alá a nemzeti érdekeket.

Marcos bírálóinak ezreit börtönözték be, kínozták meg és végezték ki. Ma hasonló történik azokkal az ártatlan emberekkel, akiket okkal vagy ok nélkül belekevernek a drogellenes háború erőszakába.

Rosszkor, rossz helyen

A statárium időszaka a hidegháború egyik tetőpontjára esett. Ez azt jelentette, hogy az Egyesült Államoknak nem állt érdekében fellépni a megbízható antikommunista szövetségesnek számító Marcos üzelmeivel szemben. Estrada hivatali ideje 1998 májusától 2001 januárjáig tartott, ez az időszak az amerikai–fülöp-szigeteki stratégiai kapcsolatok mélypontjára esett, amelyet az okozott, hogy a hidegháború már véget ért, de a két állam még nem találta magát egy oldalon a 2001-es terrortámadások utáni, az iszlamista terror ellen hirdetett háborúban.

A statáriumot kezdetben a lakosság többsége elfogadta, mint a rend helyreállításának eszközét. Ugyanezt láthatjuk most, Duterte drogellenes háborújával is. Az elnök hazai elfogadottsága nagyon magas. A filippínók hajlamosak személyiségekre, és nem ideológiákra szavazni, ennek nyomán került be a köztudatba a bobotante kifejezés. Tagalog nyelven a bobo őrültet, a botante szavazót jelent, a szójátékot tehát nagyjából őrülten szavazóknak fordíthatnánk. A kemény kezű vezető gondolata nagy vonzerőt jelent a kulturálisan és földrajzilag is széttagolt Fülöp-szigeteken, mint az egységhez vezető lehetséges út.

Kezdeti népszerűségük ellenére végül mind Marcost, mind Estradát békés, az egyház, a hadsereg, a baloldal és a társadalom jelentős része által támogatott forradalmak távolították el a hatalomból. Jelenleg Duterte – magához képest mindenképp – óvatosan igyekszik fenntartani a jó viszonyt ezekkel a szereplőkkel. Hivatalát annak köszönhetően szerezte meg, mert a tettek meglehetősen keresetlenül fogalmazó emberének látszott. Megmutatta, hogy képes rendet és békét csinálni a Mindanao szigetén található Davao város polgármestereként – politikáját persze itt is az emberi jogok semmibe vétele és a kegyetlen erőszak jellemezte. Azt ígérte a szegény rétegeknek, hogy jön a változás, és nagy többségük inkább neki, mint vetélytársainak hitt.

A fülöp-szigeteki és a nemzetközi sajtó is Dutarte drogellenes háborújára koncentrál. Azonban első hónapjaiban jelentős baloldali személyiségeket nevezett ki kormányzati pozíciókba, valamint fejlesztési pénzeket is felszabadított, például a 2013-as tájfunban súlyos károkat szenvedett Tacloban városában felépített állandó menedékhelyek ivóvízzel való ellátásra.

Az ország lakosságának jelentős részét sújtó szegénység régóta elhanyagolt probléma, amelynek enyhítése még a legkiválóbb politikusoknak is komoly kihívást jelentene. Dutertének kezdenie kell valamit az összeomlóban lévő infrastruktúrával és azzal, hogy már most sincs elég munkalehetőség a gyorsan növő lakosságnak. És el fog jönni az idő, amikor kezdenie kell valamit ezekkel a gondokkal, különben a közhangulat ellene fog fordulni, hiába bármilyen látszatintézkedés vagy retorikai keménykedés.

Kemény szavakkal

Amikor Duterte olyan enyhén szólva is meghökkentő kijelentéseket tesz, mint amikor a pápát egy kurva fiának titulálta, Obamának pedig azt üzente, elmehet a pokolba. Sokszor olyan személyeket vesz célba, akik országának régi gyarmati urait képviselik. És ez a gyarmati örökség mélyen átszövi az ország történetét – húzza alá Shelton Woods, az idahói Boise Állami Egyetem Kelet- és Délkelet-ázsiai Történeti Tanszékének professzora. A Fülöp-szigetek négy évszázadon át volt gyarmati sorban – az ország még a nevét is a későbbi II. Fülöp spanyol királyról kapta.  Duterte azelőtt jött világra (1945. március 28.), hogy hazája elnyerte volna függetlenségét. Generációja még bőven a saját bőrén tapasztalhatta meg a nyugati imperializmus hatásait.

A gyarmati uralom 1571-ben kezdődött – amikor a spanyolok a Fülöp-szigeteket a Spanyol Kelet-India részeként tagozták be a birodalmukba –, és 1946-ig tartott. A spanyol uralom idején a katolikus szerzetesek komoly befolyással bírtak a szigetcsoport életére, és munkájuk eredményeképp létre is jött a Távol-Kelet első keresztény többségű állama. De az általuk elterjesztett hit leginkább valamiféle középkori katolicizmus volt, a szerzetesek ugyanis gyakran használták ki a babonaságot és a félelmet, hogy hassanak a filippínók lelkére.

Elenyésző kisebbségben lévén a spanyolok uralmukat faji felsőbbrendűségük ideológiájára építették. Az őslakosokat a spanyolok indiónak, azaz indiánnak nevezték, ebben a formában pedig alsóbbrendűnek tekintették őket a Spanyolországban született spanyoloknál (peninsulares), a kreoloknál (az Amerikában született spanyolok), és a Fülöp-szigeteken született spanyoloknál (filipino) is.

Spanyolország 1898-ban a szigetcsoportot és nagyjából kilencmillió lakóját 20 millió dollárért eladta az Egyesült Államoknak. A népszerű szociáldarwinista eszméken és Rudyard Kipling A fehér ember terhe című költeményén felbuzdulva az amerikaiak nagy lelkesedéssel vetették bele magukat a terület további „felemelésébe”. Kipling verse Az Egyesült Államok és a Fülöp-szigetek alcímmel jelent meg 1899-ben, szövege könnyen értelmezhető úgy, hogy a gyarmatosítást nemes, civilizáló cselekedetként magasztalja, sokan hivatkoztak is rá igazolásul, például Theodore Roosevelt elnök, aki szerint „elég gyengécske költemény, de a terjeszkedés szempontjából van értelme”.

A többi gyarmatosító hatalomhoz képest az Egyesült Államok valóban jóindulatú gazdának bizonyult. Több ezer amerikai tanár dolgozott a Fülöp-szigeteken, az angol nem véletlenül lett az állam második hivatalos nyelve. Az amerikai tisztviselők korábban soha nem látott békét hoztak a Luzon-sziget északi részén élő igorot törzsek területén. A katonai bázisok biztonságot jelentettek, a vegyes etnikumú rendfenntartó erők pedig betartatták a törvényeket.

Azonban ezekért a jótéteményekért magas kulturális árat kellett fizetni. Ahogy a szerzetesek sem lehetettek helyi származásúak, a fővárosi társadalmi élet központjának számító Manila Army and Navy Club is csak amerikaiakat vett fel soraiba. Az amerikaiak is megerősítették a 350 éve sulykolt üzenetet: a filippínók elmaradott népek, az amerikai kultúra pedig – a korai hollywoodi filmektől a képregények szuperhőseiig – magasabb rendű bárminél, amit az őslakosok létrehoztak.

Visszatekintve erre a történelemre, feltehetjük a kérdést, hogy Duterte kemény retorikája a fülöp-szigeteki nacionalizmus előretörését jelzi-e. A válasz az, hogy nem. A kemény retorika inkább egy a múlt árnyaival leszámolni próbáló élettel teli kultúra és növekvő gazdaság tünete. A filippínók régen szakítottak gyarmati múltjukkal, csakhogy az újra és újra szerelmes üzenetekkel próbálja bombázni őket.

(Borítókép:  Rodrigo Duterte a szingapúri filippinó közösséggel találkozik 2016. december 16-án. Fotó: Suhaimi Abdullah/Getty Images)



  • Hírek
  • Személyi kölcsön