Rudolf
2 °C
13 °C

Miért nem akadályozta meg a belügy Varga Zoltán disszidálását?

2017.05.03. 17:07
Varga Zoltán disszidálásától régóta tartott a III/III., konkrét információjuk is volt arról, hogy a magyar futballválogatott sztárja kint akar maradni Mexikóban, mégsem akadályozták meg. Vajon csak bénák voltak, vagy volt ebben szándékosság? A disszidálás előző cikkben bemutatott rendőrségi dokumentumai után vendégszerzőnk arra keresi a választ, hogy a belügynek érdekében állhatott-e a magyar olimpiai csapat botránya.

Varga Zoltán disszidálása, lelépése az 1968-as mexikói olimpiáról óriási botrány volt, ami után nemcsak Varga kapott papíron négy évet, de azok felelőssége is felmerült, akik miatt a Varga házaspár Nyugatra mehetett. Hogy pontosan mik voltak a disszidálás körülményei, az a számos megjelent írás ellenére ma sem tisztázott teljesen. Most állambiztonsági és rendőrségi iratokból, valamint a majdnem félévszázados ügy érintettjeinek visszaemlékezéseiből próbáljuk rekonstruálni a történteket.

Az előző cikkben leginkább a csapattársak, edzők, ügynökök vallomásaira és jelentéseire hagyatkoztunk, és bemutattuk, hogyan hálózta be az állambiztonság a magyar focit a hatvanas években. Minisorozatunk itt olvasható második, befejező részéből kiderül, hogy a Belügyminisztérium (BM) minimum megakadályozhatta volna a legnagyobb magyar tehetség távozását – valamiért azonban mégsem tette.

Már a '66-os vb-ről sem jött volna haza?

Varga Zoltánról, a ferencvárosi legendáról a politikai rendőrség tizenhét éves kora óta gyűjtötte az adatokat. „Igen csendes, magányos ember, aki – egyelőre legalábbis – csak a sportnak él. Magánélete eddig még nem ismert.” Az ügynököknek hamar feltűnt Varga zárkózott természete, ami felnőttkorában is jellemző volt rá. „Játékostársai, mint erről apja panaszkodott, meglehetősen idegenkedéssel fogadták és az efelett érzett elkeseredésén a fiú még ma sem tud teljesen úrrá lenni.”

1965-ben a Ferencváros az Egyesült Államokban túrázott: utána az a szóbeszéd járta, hogy Varga Zoltánt megpróbálta ott marasztalni a kint élő egykori Fradi-kapus, Henni Géza. A hír megalapozatlannak bizonyult, viszont 1966-ban, az angliai világbajnokságon már határozott utasításba adták Varga szorosabb megfigyelését.

A ferencvárosi „klub vezetői a legnagyobb izgalomban vannak, mert Varga úgy ment el, hogy ha elintézik neki a játékengedélyt, akkor nem tér haza”. Ezt a jelentést a „Bakos Miklós” fedőnevű ügynök adta. Jelentéséből az is kiderült, hogy a hírt Vargáról egy baráti beszélgetésen „Lakat Károly edző mondta”.

A világbajnokságon még a körmérkőzések előtt Varga Zoltán sérülésre panaszkodott, és haza akart utazni a feleségéhez. A szakvezetés a kéréstől megriadt, mert korábban sokat forgolódott körülötte Solti Dezső, az FC Internazionale menedzsere. Solti azzal csábította Vargát, hogy a világ legjobb edzője, Helenio Herrera akarja szerződtetni, mert szerinte Olaszországban megőrülnének a játékáért. Solti személye ismert volt az állambiztonság előtt. Többször tettek rá kísérletet, hogy kiutasítsák az országból, sikertelenül. Szerintük Solti a magyarországi

beutazásait festmény- és bélyegcsempészésre, sportvezetők korrumpálására, élsportolók hazatérés-megtagadásának rábírására használta fel.

Bár Solti rendszerint tagadta az őt ért vádakat, egy időre persona non grata lett, 1971-ben az ügynökök már kész tényként állították róla: „ma már köztudott, hogy Varga Zoltán disszidálásában is oroszlánrésze van”. Hogy ezt az állítást mire alapozták, a levéltári dokumentumokból nem derül ki.

Solti mindenesetre elindította a lavinát, a tartótisztek ezután folyamatosan kérték Vargáról az információkat. Az állambiztonság ekkor annyira komolyan vette a disszidálásáról szóló híreket, hogy még a III/III. csoportfőnöke, dr. Eperjesi László is foglalkozott az üggyel. „A foganatosított ellenőrzés során megállapítottuk: Varga Zoltán személyével kapcsolatban már több alkalommal elterjedt disszidálási szándéka.” Ám a III/III. csoportfőnöke egy mélyreható vizsgálat helyett inkább ad acta tette az ügyet.

Vajon miért adott a III/III. útlevelet?

Vargáról 1966-ban kezdték tehát komolyabban terjeszteni a disszidálási szándékát, de nem egyértelmű, hogy miért. Lehet, hogy előbb fordult meg a belügy fejében a dolog, mint Vargáéban.

A III/III. volt csoportfőnöke, Eperjesi László 1968-ban már új pozícióból, az IBUSZ vezérigazgató-helyetteseként adja áldását, hogy Varga Zoltánné kézhez kapja a Nyugatra szóló turistaútlevelét. Ehhez Kőnig Miklós (a Magyar Testnevelési és Sportszövetség Nemzetközi Osztályának a helyettese) közreműködése is kellett. Ő néhány évvel korábban, Eperjesi csoportfőnöksége alatt, a III/III. titkárságvezetője volt. Kőnig beleegyezése nélkül a magyar sportolók és hozzátartozóik nem kaphattak Nyugatra szóló kiutazási engedélyt.

A sportvezetés és az állambiztonság megfigyelte a labdarúgók családtagjait. Erről Fazekas József, a III/III-2/b alosztály rendőrhadnagyának jelentéséből értesülünk: „a BM III/3. Osztály felé játékosok vagy hozzátartozóik útlevelének kiadását vagy megvonását javasoltuk. A magyar labdarúgó-válogatott kerettagjainak feleségeit differenciáltan figyelőztettük a BM III/3. Osztály felé, abból a célból, hogy az érintettek tudtunk nélkül feleségükkel, gyermekükkel együtt ne utazhassanak Nyugatra.”

A Varga házaspár disszidálása után Eperjesi László és Kőnig Miklós gyanúba keveredett, amiért Varga Zoltánné mégis útlevelet kaphatott. Utólag is fura az együttállás: az IBUSZ-ba befutott útlevélkérelmet annak az Eperjesinek kellett továbbküldenie Kőnighez, aki két évvel korábban a Varga házaspár állítólagos disszidálási ügyével foglalkozott. A kérvény mégis átcsúszott a hivatalos szerveken.

A két állambiztonságisnak minden információja megvolt ahhoz, hogy Varga feleségének megint visszadobják az útlevélkérelmét. Ehelyett sebtében megadták neki az okmányt, holott tudták, hogy a házaspár egy időben utazik külföldre. Sőt, az állambiztonság közvetlenül az olimpia előtt még a konkrét disszidálási szándékukról is értesült. 1968. szeptember 10-én Ladányi Mihály, a III/d csoport századosa közölte: „Varga Zoltán az FTC és a magyar olimpiai labdarúgócsapat játékosaként 1968. szept. utolsó napjaiban Mexikóba utazik.”

Egyoldalú, nem ellenőrzött, megbízható hírforrásból származó adataink szerint disszidálni szándékozik, felesége érvényes útlevéllel rendelkezik.

Azelőtt bevonták Vargáné útlevelét és férjével együtt szigorú felügyelet alatt tartották, most viszont olyan helyzetet teremtettek, amivel kitárták előttük a kapukat.

Nem akarták megakadályozni?

A BM illetékesei könnyen megtehették volna, hogy meggátolják a Varga házaspár disszidálását: egyrészt úgy, hogy ekkor sem engedik ki a feleségét, másrészt pedig, hogy Vargát Mexikóban szigorúbban őrzik. A dokumentumokból az is kiderül, hogy – a „Nemere” fedőnéven a III/III. informátoraként beszervezett – Novák Dezsővel az olimpiai csapat kiutazása előtt tudatták Varga szándékát.

Ladányi Mihály százados írta szeptember 5-én: „Varga Zoltán FTC-labdarúgóval kapcsolatban olyan híreink vannak, hogy a mexikói olimpia után nem szándékozik visszatérni. Ezt a hírt támasztja alá gépkocsijának eladása is. »Nemere« fn. informátoron keresztül információt kérünk fenti tárgyban.” Ráadásul napokkal később „Nemere” utasítást kapott, hogy erősítse meg Varga Zoltánné Nyugatra utazásának a hírét, és azt is, hogy egy ideje már nem jelenik meg az FTC mérkőzésein és a közös vacsorákon.

Mindebből kiderül, hogy Vargáékról igyekezett a lehető legtöbb információt megtudni a politikai rendőrség. Ám Takács Tibor történész szerint „talán 1968-ban a hatóságok elaltatták magukat”. Felmerül a gyanú, hogy direkt teremtettek olyan helyzetet, hogy megszabaduljanak Vargától.

„Nem valószínű, de kizárni sem lehet teljesen – reagált erre a felvetésre Takács. – Azt nem lehet tudni, milyen érdekek húzódtak meg a háttérben. Közismert: az állambiztonság és a sporthatóság érdekei nagyon sokszor szembekerültek egymással. Ebben a konkrét esetben is lehetséges ilyesmi. De hangsúlyozom, hogy ez csak feltételezés, erre utaló nyomok nincsenek a fennmaradt iratokban.” Takács úgy véli: „Ha valaki nagyon le akart lépni, az le tudott lépni. Ez nem egy mindenható, mindent látó gépezet volt.”

Pontosan nem ellenőrizhető, de adalék, hogy több visszaemlékező mesélte: Varga Zoltánt Mexikóban kosárlabdázó méretű bőrdzsekisek kísérték mindenhova, ám a kritikus napon megfeledkeztek róla.

A céklát azért nem eszik a fiúk, mert piros

Az elérhető dokumentumokból nem lehet bizonyítani, hogy a III/III. kifejezetten akarta volna Varga disszidálását, de az biztos, hogy megakadályozhatta volna. Mégsem tette, és ehhez akár motivációt is lehet találni. Az FTC csapata 1968-ra a széthullás jeleit mutatta, noha a pályán sikert sikerre halmozott. Az állambiztonság a folyamatosan beérkező jelentésekből mindenről értesült, és nem biztos, hogy nagyon bánta.

Erről tanúskodik a Budapesti Rendőr-főkapitányság Politikai Osztályának jelentése, melyet dr. Tihanyi Sándor rendőr ezredes vezetett elő 1968. október 23-án – ugyanaz a Tihanyi, aki egy hónappal később elrendeli a nyomozást Varga Zoltánék ügyében. Tihanyi jelentése, az „FTC sportegyesületben tapasztalt jelenségekről” címet viseli. Az összefoglaló első mondata így hangzik: „Varga Zoltán disszidálási ügye nem elszigetelt jelenség, hanem következménye az FTC sportegyesületben is fennálló politikai kétarcúságnak.”

Tihanyi ezredes Varga disszidálását azonnal nagypolitikai szintre emeli, a jelentés szinte vádirattá alakul át, és Varga személyén túlmenően már a Fradin belüli általánosabb problémákra van kihegyezve. A vádak között szerepel disszidálás, disszidensekkel való kapcsolattartás, fasizmus, antiszemitizmus, prostitúció, devizaügyletek, vámcsalás és csempészés is. Szót ejt Lakat Károly edző „kétarcú” megnyilvánulásairól. „A vezetők előtt lojális álláspontot képvisel, szűk körben, a csapat tagjai előtt cinikus, gúnyos formában tesz kétértelmű politikai megjegyzéseket. Szavajárása: »a céklát azért nem eszik a fiúk, mert piros«. (...) A nyugat-berlini túrán azt a tréfás megjegyzést tette, hogy »a párttagok aludjanak Kelet-Berlinben, a pártonkívüliek Nyugat-Berlinben«.” Tihanyitól megtudjuk, hogy a Ferencvárosban rendszeresen gyalázzák a rendszert. Olyan kijelentéseket tesznek, mint nem kell párttag a csapatba, ami Mátrai Sándorra utalt.

A gyenge pont

Bár hasonlók a többi fővárosi klubra is jellemzőek voltak, az ügyeket a Fradival kapcsolatban emelték csak politikai szintre. A jelentés fél mondattal utal arra is, hogy a BM a háttérből megpróbált változást kierőszakolni a klubnál. „Az egyesület vezetésében bekövetkezett változás az FTC-nél fennálló korábbi helyzetet, politikai légkörét nem javította meg. (...) Nem vonták le a megfelelő tanulságot, az abban hozott ítéletnek így semmi visszatartó hatása nem volt.”

Tihanyi Sándor jelentése nem sokat ért volna, ha nem áll elő egy aktuális problémával. A Fradiban két húzónév volt akkoriban: Albert Flórián és Varga Zoltán. Albert érinthetetlen volt a „császársága” miatt, ám ettől még aktívan figyelték, és a jelentésekből tudták, hogy sohasem hagyná el a Ferencvárost. Varga viszont sebezhető volt. Viszálya Alberttel és a tehetségéből fakadó becsvágya összeférhetetlenséget szült. Egy esetleges Varga-disszidálás kitűnő apropó lehetett, hogy végre összefogják azokat a „jelenségeket”, amelyek az egyesületben tapasztalhatóak.

1970. január 31-én leváltották az FTC éléről Kalmár Istvánt. Helyére az a Harót János került, akit a párt és a szakszervezetek delegáltak, és nem mellékesen Honvéd-szurkoló volt. Harót 1971. október 16-án megkapta az ügyvezető elnöki pozíciót, a klub elnökévé dr. Lénárt Lajos miniszterhelyettest nevezték ki. Ezzel teljes pártfelügyelet alá került a Ferencváros.

Csak a Fradi!

Varga Zoltánt a bíróság végül „4 évi szabadságvesztésre és a közügyek gyakorlásától 5 évi eltiltásra, továbbá vagyonának teljes elkobzására ítélte”. Fél évvel Varga lelépése után Albert Flórián súlyos lábsérülést szenvedett a Dánia elleni vb-selejtezőn. Albert két évvel később tért csak vissza, de már sohasem lett a régi. Ha Varga egy kicsit türelmesebb, akkor a magyar foci talán nem veszít el egy nagyszerű tehetséget. „Végül azért disszidáltam – mondta Varga a róla szóló könyvben –, mert rájöttem: a Fradi után én már nem tudnék sem a Honvédban, sem más magyar csapatban játszani. Fradista vagyok, és az is maradok.”

Varga Zoltán rejtélyes távozása nyolc fejezetben

Varga Zoltán disszidálásáról és a hatvanas évek sportelhárításáról jóval többet tudhat meg a sportelharitas.blog.hu oldalon. Vörös Csaba ott olvasható nyolcrészes cikksorozata lépésről lépésre tárja fel a sztorit és a kutatás fogódzóit, miközben szakértők segítenek megérteni a Varga-ügy szélesebb kontextusát.