Átverésekkel lett dollármilliomos a Barnum-cirkusz alapítója

A 19. században Amerikába utazó britek megdöbbentek „atlanti kuzinjaik” céltudatos üzleti szellemén. 1834-ben a keleti államokban tett hosszú utazása alatt Harriet Martineau közgazdász azt tapasztalta, hogy „az országban az összes pálya mindenki számára nyitva áll”, azonban a sikeréhség nyugtalan és meggondolatlan vállalkozásokhoz vezet. Martineau úgy látta, hogy az önfényező kultúra komoly beilleszkedési vággyal jár együtt, „a magánytól való félelemmel”, ami tisztán látszott az egymásnak válogatás nélkül osztogatott dicséretekből.

Amikor Phineas Taylor Barnum 1844-ben először utazott Angliába, hogy Hüvelyk Matyi tábornokot reklámozza, a csillagokkal díszített showman a Martineau által ábrázolt nagydumás jenki tökéletes karikatúrája volt. Akárhova ment, Barnum egyik kezét mindig a pénztárcájában tartotta, készen arra, hogy „üzletet kössön”. Londonban egyenesen Madame Tussaud viaszpanoptikumába ment, és komoly összeget ajánlott, mondván, hogy ott helyben megveszi az egész gyűjteményt. Lord Byron ősi birtokán megpróbálta lealkudni egy fa árát, amibe a költő belevéste a nevét. Midőn villámlátogatást tett Stratfordban, Barnum arcátlanul alkudozott Shakespeare egykori otthonára, amire a Punch magazin a faragatlanságát kigúnyoló sorozattal reagált.

A Connecticut állambeli Bethelben született Barnum mindenféle munkával megpróbálkozott az enciklopédia-ügynökösködéstől kezdve egy rabszolga-felszabadításért küzdő lap szerkesztéséig, míg megtalálta valódi hivatását. 1835-ben, nem sokkal azután, hogy élelmiszerboltot nyitott New Yorkban, a 25 éves ifjú megtudta, hogy egyik barátja nemrég eladta egy Joice Heth nevű afroamerikai rabszolgát érintő tulajdonjogi részesedését – dokumentumok bizonyították, hogy az idős hölgy 161 éves, és annak idején George Washington dajkájaként szolgált. Barnum megérezte a lehetőséget, hogy ezzel betörhet a New York-i szórakoztatóiparba, ezért elment a Philadelphiai Szabadkőműves Páholyba, ahol a „csodálatos néger asszonyság” a „drága öreg George-ról szóló történetekkel” szórakoztatta a közönséget, könnyes szemmel emlékezett virginiai gyermekkorára, majd egy rögtönzött dalcsokrot adott elő.

Barnumot teljesen lenyűgözte a produkció. „A külseje alapján ítélve a hölgyet akár 1000 évesnek is el lehetett volna adni.” Ami még jobb volt, Heth akkori tulajdonosa méltányos összeg fejében hajlandó volt megválni tulajdonától: 1000 dollárért Barnumé lehetett az ezeréves dajka. Miután visszatért New Yorkba, Barnum gyorsan egy sor lelkendező reklámcikket íratott az „agg hölgyről”. Pár héten belül bemutatta Heth-t a Niblo’s Garden szalonjában, és a fűszeresből lett showman már hetente 750 dollárt keresett, azon gondolkodva, milyen különlegességbe fog legközelebb befektetni.

Egymilliót keresni

Barnumnak 1841 végén, miután megmártózott az újságírásban és a szerkesztésben, sikerült megvásárolnia Scudder Amerikai Múzeumát: az automaták, diorámák és emberi furcsaságok körülkerített otthonát. A múzeumot a Broadway első számú látványosságává tette. Hitt abban, hogy „egyetlen módon lehet egymilliót keresni a támogatóim révén: rengeteg és épületes látványossággal kell szolgálni nekik, és nagyon olcsón.”

Már-már mániákus gyorsasággal fektetett be, vásárolt és kölcsönzött egy csomó újfajta érdekességet „minden természeti és művészeti ágból, megalkotva minden látni- és tudnivaló enciklopédikus szinopszisát, ami e furcsa világ furcsa rendszerében létezik”. Az új darabok, amiket Barnum az ötemeletes áruházába hozott – többek között a Fidzsi hableány, ami egy majomfej és egy halfarok hátborzongató kombinációja volt – hatalmas szenzációt keltettek.

De ez csak a történet egyik fele. Fáradhatatlan pofátlansággal elkezdte újfajta márkával ellátni a korábban kiállított tárgyakat – egy indián husáng „Cook kapitány halálát okozó husánggá” változott –, kitalált mindenféle reklámstratégiát, hogy a New York-i múzeumot a „város csodájává” tegye, amiről „az egész város beszél”. A bevétel kis idő múlva az eget ostromolta. Barnum különleges reklámok iránti hajlama alig egy évvel később lehetővé tette, hogy összes tartozását kifizesse, és titokban egy második helyszínt is megvásárolt: Peale Amerikai Múzeumát, így onnantól ő irányította a két intézmény közötti színlelt versengést.

Nem csupán Amerika dőlt be Barnum varázsának. Különlegességei nemsokára Nagy-Britanniában is figyelmet keltettek – leginkább a showman kilencven centis távoli unokatestvére, Hüvelyk Matyi tábornok. Barnum emelte ki Tomot az ismeretlenségből és tanította meg énekelni, táncolni, pantomimre és másokat utánozni – olyan sztárt csinált belőle, aki három alkalommal is fellépett Viktória királynő előtt.

Barnum most már komoly vagyonra tett szert, rengeteg pénzt költött egy hatalmas mór stílusú palota építésére Bridgeportban, Connecticutban. Ez a fényűző új épület a brightoni Royal Pavilion mintájára készült, és Barnum „Iránisztán”-nak nevezte el.

Barnum a nagy nyilvánosság előtt közönyösen viseltetett az üzleti módszereit kritizálók egyre növekvő kórusával szemben, nyilván úgy gondolta: „inkább szidjanak, mint hogy ne vegyenek észre”.

Kápráztató borzongás

Barnum egetverő karrierjének végső szakasza két harcedzett cirkuszi veteránnal kötött üzlettel kezdődött: W. C. Couppal és Dan Castellóval lépett szövetségre. Az 1870-ben alapított P. T. Barnum Nagy (vagy Óriási) Utazó Múzeuma, Állatsereglete és Cirkusza Amerika legnagyobb utazó cirkusza lett balett-táncosokkal, akrobatákkal, kocsiversenyzőkkel, tűznyelőkkel és egy folyton növekvő állatsereglettel – ez a 60 kocsis, vasúti behemót a kápráztató borzongás éjszakai viharát hozta el minden nagyobb városba. Ilyen cirkuszt még nem láttak azelőtt. „Hatalmas, szörnyű, elképesztő, valóban gigantikus – írta az egyik néző –, vannak olyan dolgok, amik látványától kiszárad és összezsugorodik az agy… Ezek egyike Barnum Első és Egyetlen Legnagyobb Látványossága a Földön.”

Amikor Barnum 1891-ben meghalt, egy 10 millió dollár értékű birtokot hagyott maga után. Nevét az olyanfajta szélhámosságok szinonimájaként használták, amikre az ő reklámbirodalma is épült. A jenki „nyomulás” fölényes követe volt (nem helytállóan tulajdonítják neki a mondást, hogy minden percben születik egy balek), ám Barnum a 19. századi kapitalizmus elfogadható arca is lett. A „reklám Shakespeare-je”, az évszázad egyik legsikeresebb önéletrajzának szerzője.

Utóirat az örökségéhez: cirkuszának örököse, a több vállalkozás felvásárlásából, összeolvadásából született Ringling Bros. and Barnum & Bailey Circus – a Ringling fivérek 1906-ban vásárolták meg Barnum birodalmát és 1919-ben egyesítették a sajátjukkal – idén májusban tartotta utolsó előadását. A 146 évig működő vállalkozás bezárásának indoka a magas fenntartási költség és a csökkenő látogatószám volt.

A teljes cikk a magyar BBC History 2017. júliusi számában olvasható.