Hogyan kerültek Rákosi művei tiltólistára a Rákosi-korszakban?

A Rákosi-korban kiemelt pártfeladatnak számított a rendszerhez hű káderállomány kinevelése és irányítása. A folyamatos káderképzés a régi felső-, és középvezetők elleni (sokszor erőszakos) fellépés miatt állandó emberhiánnyal küzdött. Ezen felül a rendszer sajátossága volt az is, hogy az élet minden területén gondoskodni kívánt az ideológiai nevelésről. Cikkemben azt kívánom röviden bemutatni, hogy az általam vizsgált üzem, a Ganz Hajógyár MDP Pártbizottságában a kádernevelésnek milyen volumenű buktatói voltak.

A Rákosi-rendszer egyik fő tulajdonsága az volt, hogy a munkahelyi-, és a magánéletet egyáltalán nem kezelték külön, és a munkavállaló családtagjainak státusza, végzettsége vagy politikai múltja mind-mind számíthatott a pártbizottság számára. A kérdéssel egy korábbi cikkemben részletesebben itt foglalkoztam, álljon itt annyi összegzésként, hogy az állampárt számára olyan körülmények is döntőek lehettek, amelyek a munkavállalón nem múltak (pl. az apa foglalkozása), vagy az, hogy mit tett a második világháború előtt és alatt.

Az oktatás kérdése az a döntő feladat melyről Rákosi elvtárs is beszélt, az oktatást ki kell domboritani, hogy olyan arányokat öltsön, hogy meg tudja oldani egy növekedő káderproblémánkat, (...) A pártitkár feladata hogy döntő szempontként vigye az oktatás vonalát. Kell beszélnünk arról, hogy megvizsgáljuk az oktatás felelőseinek valláshoz való viszonyát. Mert ahogy Rákosi elvtárs mondotta, akinek a valláshoz való viszonya jó, nem lehet jó kommunista.

(HU BFL XXXV. 136. 1. doboz 1949. október 7-ei pártbizottsági ülés jegyzőkönyve)

Folyamatosan visszatérő problémát jelentett, hogy a különböző rendezvényeken, úgymint a bolsevik forradalom évfordulóján, november 7-én, vagy május 1-én és április 4-én a felvonulók viselkedése nem volt kielégítő.

Ezt persze a párt (helyi) vezetősége nem verte nagy dobra, de tudott róla. Tekintve, hogy a Rákosi-korszakban többnyire különböző vádakkal, illetve erőszakkal válaszoltak a felmerülő problémákra, ez azzal is együtt járt, hogy a rendszer a saját kádereit is eltávolíthatta ezekben az esetekben. Ez a gyakorlat érthetően tovább rontotta a meglévő viszonyokat. Rákosi Mátyás 1949. augusztus 31-ei beszédében ezt a következő mondatokkal summázta:

A munkásigazgatók egy részénél azt tapasztaljuk, hogy kikerülik a népszerűtlen feladatokat, amelyekhez a munkafegyelem is tartozik, s helyette bratyi-szellemet honosítanak meg, amellyel a munkásigazgatók úgy akarnak népszerűséget biztosítani, hogy elnézik a hibákat.  

(HU BFL – XXXV.95.a, MDP Budapesti Pártválasztmányának ülései, 1949. augusztus 31. Rákosi Mátyás hozzászólása, 75. o.)

A káderesek munkája ezer szálon kötődött az Agitációs és Propaganda Osztályokéhoz, amely a centralizált rendszerben felülről kapta a szellemi útmutatást. A "nemzetközi helyzet fokozódásának" következtében azonban ezek aszerint változhattak, ahogy a felsőbb vezetés is változtatta hivatalos véleményét. A helyi agitproposok ezeknek  megfelelően módosították mind a munkásoknak közvetített pártpropagandát, mind pedig a káderképzés "tananyagát" is.

Az 1953 után bekövetkező változások ugyan az elvárásoknak és várakozásoknak nem megfelelő eredményeket hoztak, de legkeményebb terror korszakának véget vetettek. A "Rajk-banda" terveiről vagy a Tito-féle Jugoszlávia árulásáról szóló kirohanások elmaradtak, és ezzel párhuzamosan kerültek indexre azok a kötetek is, amelyek a kommunista pártnak kényelmetlenek lettek 1955-re – többek között olyanok is, amiket maga Rákosi jegyzett szerzőként. Az alábbiakban közlünk egy, a tiltásról szóló korabeli tájékoztatót – a címek között nem egy olyan van, amely A tanú című filmbe is bekerülhetett volna.

Borítókép: kommunista propaganda 1949-ben. Fotó: Hámori Gyula / Fortepan.