Zsarolás az 1956 utáni megtorlások idején

A statáriumot 1956. december 11-én hirdették ki, és a szervezkedés mellett vonatkozott az emberölés különféle fajtáira, rablásra-fosztogatásra, gyújtogatásra, szabotázscselekményekre, fegyver és robbanóanyag rejtegetésére, illetve az ezekre vonatkozó bejelentési kötelezettség elmulasztására. A statáriális eljárásokat katonai bíróságok intézték, a rendeletet végül 1957. november 3-án vonták vissza.

Rainer M. János egy 1987-es, a témában az elsők között megjelent írása szerint

A Központi Statisztikai Hivatal 1957 elején kiadott, a forradalmi eseményekről szóló jelentése szerint 1956. dec. 11. – 1957. jan. 7. között a statáriálisan eljáró katonai bíróságok 71 főt ítéltek el. 1957. február 12-én egy budapesti bírósági tanácskozás 208 főben jelölte meg a statárium addigi elítéltjeinek számát.

Egy 1969-es értékelés szerint 1958. december 31-ig a rögtönítélő katonai bíróságok 405 főt, a polgári bíróságok 8 105 főt (ebből 329 fiatalkorút), az egyéb katonai bíróságok pedig 10 016 főt ítéltek el. A hatalom betegesen félt egy újabb fegyveres felkeléstől, így – főleg az első időszakban – nagyon szigorúan vette a fegyverrejtegetési ügyeket. Persze az ítélkezési gyakorlat nagyon széles skálán mozgott: akadt, akit néhány nem is használt roncs fegyver miatt kivégeztek, és volt, aki megúszta pár hónap börtönnel, de nagyon magas volt a halálra vagy 10-15-20 év börtönre ítéltek aránya. Az nagyon hamar világossá vált, hogy semmiféle lőfegyvert nem szerencsés birtokolni, így nagyon sokan szabadultak meg korábban kapott vagy talált puskáiktól, géppisztolyaiktól – a szerencsésebbek örökre. 

A rettegést és kaotikus állapotokat igyekezett kihasználni néhány ügyeskedő fiatal Szarvason. B. András és L. János azt találták ki, hogy zsarolólevelet írnak Benczúr Mihálynak: vagy fizet nekik, vagy feljelentik fegyverrejtegetésért.

Szarvason a napokban zsarolást kísérelt meg két 19 éves fiatal. Bertók András és Litauszki János. Hogy melyikük bűnösebb, azt a bíróság dönti majd el. Cselekményük viszont ma már mesébe illő, lehet, ők is ilyen forrásból olvasták. A két fiatal pénzt akart szerezni. Töprengéseik közben Bertók közölte Litauszkival, tudomása van arról, hogy szomszédjának, Benczúr Mihálynak bejelentetlen fegyvere van. – Megvan a tipp – gondolták. Együtt írtak névtelen levelet Benczúr Mihálynak, és közölték, tudomásuk van a fegyver rejtegetéséről, és ha 8 ezer forintot az általuk megjelölt helyre és időben le nem tesz, akkor kénytelenek lesznek a rendőrségen bejelenteni, aminek következménye statáriális tárgyalás és halálos ítélet

– írta 1957. április 20-i számában a Békés Megyei Népújság.

Figyelembe véve a zsarolók életkorát, lehetséges, hogy tényleg csak meggondolatlanságról volt szó, és nem is számoltak a következményekkel; ahogy az is, hogy a levél megírását valami korábbi sérelem, esetleg szomszédi viszály eredményezte. Abból kiindulva, hogy akkoriban az átlagkereset havi 1200-1400 forint között mozgott (egy ügyes bányász azért megkereshetett 3500 forint körüli összeget is), látható, hogy a levél írói nem akartak (jó eséllyel nem is tudtak volna) nagyot szakítani, de lehet, hogy nem is igazán számoltak a pénz értékével. Az mindenképp érdekes, hogy a cikk írója nem mulasztotta el megemlíteni, hogy a statáriális eljárás bizony minden esetben halálos ítélettel végződik; ez ugyan nem volt igaz, de elrettentésnek tökéletesen megfelelt.

Benczúr viszont nem engedett a zsarolóknak:

Nem rejtegetett fegyvert, így tiszta lelkiismerettel vitte a levelet a rendőrségre. Nem hiába. A rendőr elvtársak megfigyelés alatt tartották a megjelölt helyet, és a meghatározott időben ők is ott voltak, és a pénzért igyekvő Litauszki Jánost őrizetbe vették. A kihallgatás során mindent elmondott, társa nevét is. Most letartóztatva várják a bíróság ítéletét.

Azért azt érdemes megjegyezni, hogy Benczúr némi kockázatot is vállalt tettével, ugyanis a rendőrök minden további nélkül találhattak volna olyan tárgyakat nála (nem fegyvert, de egy tiltólistás könyv vagy régi zászló is megtette volna), amiért őt is elővehették volna, akár csak saját eredményességi mutatóik javítása érdekében. Mivel Békés megyében, főleg a tanyavilágban sokáig tartott az ellenállás (ráadásul a Viharsarok 1948 és 1956 között is hű maradt nevéhez, elég csak a Sárréti Sasokat vagy a Fehér Gárdát említeni), a térség nagy nehézségeket okozott a karhatalmistáknak, akik emiatt több esetben túlzott brutalitással léptek fel.

Az 1956. november 4-e utáni időket figyelembe véve Békés megye olyan sajátos helyzetben volt, hogy amíg az ország különböző részein november-decemberben a rend viszonylag helyreállt, addig ebben a megyében novemberben és még december első felében is komoly és nyílt ellenforradalmi tüntetések, megmozdulások voltak

– idézte Vincze Gábor a megyei rendőrség egy 1960-as jelentését.

Békés városában december 9-ig két nagy tüntetés is volt, és a kisebb falvakba is rendre ki kellett vonulnia a sokszor szovjet páncélosokkal megerősített karhatalomnak, mert a lakosság tiltakozott a régi-új vezetés visszatérése, vagy épp a forradalomban részt vettek lefogása miatt.

Békés megyei a forradalom egy másik áldozata, Onofrei Károly is, akinek annyi volt a bűne, hogy belépett budapesti munkahelye munkástanácsába. 1957. március 17-én érkezett haza, egyből őrizetbe vették; a kínzásokban két nappal később halt bele. Arra is akadt példa – akárcsak az ötvenes évek elején – hogy a nyomozó hatóság maga helyezett el bizonyítékokat házkutatások során. Ahogy Erdmann Gyula írja Békés megye 1956-ját feldolgozó sorozatának első kötetében:

A szarvasi Szarvasi György és társai előbb 3-10 évet kaptak, majd II. fokon 10-15 évet. Pedig számos jogi tévedés derült ki a tárgyalásokon, a tanúk egy részét be sem idézték; a lényeges pedig az, hogy Szarvasi rendet tartott Szarvason, ő is a békés forradalom embere volt. A súlyos büntetés oka: a vádlottak vagy értelmiségiek, vagy kulákok voltak, akiket Rákosi alatt már többször elítéltek úgynevezett közellátási vétségért. Igazi koncepciós per volt ez, Szarvasinál még töltényeket is elrejtettek a nyomozók, amit aztán ők maguk persze "megtaláltak".

Ebből a néhány példából is világossá válik egyrészt az, hogy a levél íróinak miért jutott eszébe Benczúr megzsarolása, és látható az is, hogy a megzsarolt is iszonyatosan nehéz helyzetbe került. A cikk írója is feltette azt a (költőinek szánt) kérdést, hogy vajon csak megtévedt fiatalokról, vagy elvetemült gazemberekről van-e szó, sőt a választ is megadta; "Bertóknak más bűne is van. Március 15-e előtt a rendőrséget, a kommunistákat is fenyegette. Módszere azonos. Névtelen levelet írt a rendőrségnek, s a MUK-ot emlegette, amelyben a kormány, a népi demokratikus államrend megdöntésével, a kommunistákkal való leszámolással, a rendőrök meggyilkolásával fenyegetett. A levelére halálfejet rajzolt. A levélből kitűnt, hogy örömmel üdvözölné a demokratikus államrend megdöntését. Ezért a tettéért is felel a bíróság előtt."

A MUK, vagyis a Márciusban Újra Kezdjük volt az, amitől jelentősen megemelkedett a különféle pártvezetők pulzusszáma. Noha nagy, szervezett mozgalomról nem beszélhetünk, sok kisebb csoport használta a jelszót, amelyet röplapokon, falfirkákon terjesztettek, tevékenységük pedig arra is jó volt a(z i)gazságszolgáltatásnak, hogy felnagyítsa az ellenállás mértékét.

Bertók és Litauszki ugyanakkor viszonylag olcsón megúszták. Ítéletük kivonatát szintén Erdmann közölte monográfia-sorozatának III. kötetében. (Itt sértettként Benczúr György szerepel, feltehetőleg ez a helyes névverzió.)

A 19 éves motorszerelő Bertók (egy hét hónapos gyermek apja) 1 év 6 hónapot, a barátja, Litauszki György (19 éves földműves) 10 hónapot kapott. Bertók 1957. március elején egy levelet írt a rendőrségnek, melyben annak tagjait Kádár-csemetéknek, hazaárulóknak, piszkos kommunistáknak nevezte, jelezve, hogy ha március 15-én csak egy embert is elhurcolnak, a nép a vérüket veszi. Aláírás helyett a szöveg végére egy halálfejet rajzolt.

Az ítéletből is látszik, hogy mind az ellenállók, mind a hatalom készült március 15-re. A 48-as forradalom évfordulója sokáig vörös posztó maradt a pártállam szemében, még a hetvenes-nyolcvanas években is történtek preventív őrizetbevételek az ünnep idején. Az is látható, hogy Benczúrnak származása (egy katonatiszt apa nagyon rossz ajánlólevél volt) miatt akár akadhatott félnivalója is, mégis úgy gondolta, a rendőrséghez fordulni a kisebbik rossz. A zsarolók is viszonylag szerencsések voltak, hiszen jóval hosszabb börtönbüntetést is kaphattak volna, ha mondjuk szervezkedés kezdeményezéséért veszik elő valamelyiküket.

(Borítókép:  Falfirka, 1958. - forrás: Fortepan /  Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.c.10)