1938-ban egy illiberális rugóra járt a cseh és a magyar kormányfő agya

Az 1938-as év mind Csehszlovákiának, mind Magyarországnak fontos változásokat hozott, amelyek érintették az államok területét és politikai berendezkedésüket is. Mindkét esetben erősen érezhető Németország jelenléte: Berlin tevőlegesen vett részt az államhatárok őszi átrendezésében, de ihletet adott az akkor sikeresnek látott berendezkedésével a dicső jövőről álmodozó politikusoknak is.

Jelen esetben Imrédy Bélának és Jan Syrovýnak, akik országuk kormányfőiként több pontban is nagyon hasonló programot vázoltak fel beszédeikben, írásaikban az állampolgároknak. Igaz, Imrédy pozitív szövetségesként, míg Syrový veszedelmes szomszédként tekinthetett az útjukban álló, hatalmas tömböt képező Németországra, amelyet sem átugrani, sem megkerülni nem lehetett.

Sem Imrédy Béla, sem Jan Syrový nem készült politikai pályára. Előbbi kifejezetten sikeres pénzügyi pályát hagyott maga mögött a harmincas években, amikor megcsapta a kormányzati politika szele Gömbös Gyula révén. Utóbbi pedig a csehszlovák hadsereg főfelügyelőjeként működött 1938 szeptemberének végéig, amikor Edvard Beneš államfő kinevezte kormányfővé, mivel szerinte egy katonára volt szüksége ekkor az országnak. Ebben a minőségében kellett elfogadnia a Csehszlovákiát felosztó müncheni egyezményt 1938. szeptember 30-án, majd Beneš lemondását követően hivatalnok-kormányával együtt ideiglenesen az államfői hatalmat is gyakorolhatta – katonai kvalitásaira végül nem volt szükség, de politikusként mégis helyt kellett állnia, noha nem tartotta magát annak.

Amíg Syrový Prágában próbálta valahogy kormányozni az éppen átalakuló Cseh-Szlovákiát, kora ősszel Imrédy már egy elég világos programot ismertetett meg a magyarországi közvéleménnyel. Szeptember 4-én bő egyórás kaposvári beszédében a „magyar nemzet megújulásáról” szónokolt. Életrajzírója, Sipos Péter az elmondottak nyomán megjegyzi, Imrédy korábban még elvetette a forradalmiságot és a radikális reformok lehetőségét, a somogyi megyeszékhelyen azonban már arról beszélt, hogy eljön a „csodás magyar forradalom” ideje. Sipos szerint

Nemcsak Kaposváron, hanem október folyamán a Magyar út című cikkében is kifejtette nézeteit a jövő Magyarországáról.

Imrédy számára Németország pozitív példát jelentett, amit mondhatni önként követett. Csehszlovákiában viszont más tényezők is a német út felé terelték a politikát. A müncheni döntés után a közvélemény egyre inkább kárhoztatni kezdte az ország addigi vezetését, részben a franciabarát külpolitikája, részben a kritikák szerint belső katasztrófát okozó demokratikus és humanista beállítódás miatt. Nem véletlen, hogy a müncheni döntés után kialakult kevésbé demokratikus rendszert ma megkülönböztetően második csehszlovák köztársaságnak nevezik. Syrový itt is megtartotta decemberig a kormányfői posztot. (Ezzel egy időben nemzetvédelmi miniszter is volt, ettől a pozíciójától csak 1939. március 15-én, az állam megszűnésekor vált meg).

Syrový október 5-én közvetlenül a lemondó Edvard Beneš után tartott rádióbeszédet, amelyben nyugalomra intette az állampolgárokat, és felvázolta, hogy a jövőben Csehszlovákia a szomszédos országokkal való jó viszony kiépítésére fog törekedni. (Ez a kijelentése gyakorlatilag feleslegessé tette a Beneš-féle kisantantot). A belső átalakulás kapcsán Syrový úgy fogalmazott, hogy egy új, munkán alapuló Csehszlovákiát fognak felépíteni a csehek, a szlovákok és a ruszinok. (Ezek a szavai pedig a csehszlovákizmus elvén ütöttek rést.)

Érdemes megjegyezni a miniszterelnök szavai kapcsán, hogy felsejlik egy nemzeti állam képe, amely ekkor azonban nem jelentett egyet a magyarok kitelepítésével. A müncheni döntés után a benešistaként számon tartott külügyminiszter, Kamil Krofta kijelentette a prágai magyar követnek, Wettstein Jánosnak, hogy hajlandóak területi alapon egyeztetni a magyar kisebbségről.

Imrédy beszédét a Budapesti Hírlap szeptember 6-án így összegezte:

Programot adott a miniszterelnök, forradalmi jelentőségű változásokról szólott. Minden szavával, minden bejelentésével bebizonyította, hogy ebben az országban nagyszabású átépítés folyik azért, hogy a nemzetnek a háza új időknek új viharaival dacolni tudjon. [...] Ezt meg kell értenie mindenkinek. És ha megértette, meggyőződéssel kell méltányolnia a miniszterelnöknek azt a kijelentését, hogy keresi a magyar kezeket, minden magyarul érző embernek a kezét, aki igazán lelkében vállalja, elfogadja a keresztény nemzeti jobboldal szociális jegyében való megújulásnak programját. Keresi a miniszterelnök minden becsületes ember kezét pártpolitikai különbségre való tekintet nélkül, mert nem a múltat kell most néznünk, hanem a jövőt, amely előttünk áll. Ezután a nyílt, becsületes programvallás után joggal nyújthatja ki a miniszterelnök baráti jobbját és joggal várhatja, hogy az ország mögötte sorakozik.

(Imrédy beszéde ide kattintva megtekinthető.)

Majdnem egy hónappal később, október 7-én Syrový beszédét a Prágai Magyar Hírlap az alábbi módon kivonatolta:

Államaink határai megváltoztak — mondotta beszédében Syrový —, kisebb területen fogunk élni, de közelebb kerülünk egymáshoz, hogyha megértjük, hogy életünket politikailag, gazdaságilag és szociálisan át kell szervezni és biztosítani kell a rendet és nyugalmat. Syrový ezután foglalkozott a kormányra váró feladatokkal s kijelentette, hogy a közigazgatás terén széleskörű decentralizációt fognak megvalósítani. Az állam alkalmas arra, hogy valamennyi fiát és leányát foglalkoztassa és eltartsa, efelől senkinek ne legyen gondja. Legfeljebb szerényebben kell majd élni. A kormány gazdaság- politikájának vezető irányeszméje: munkát és kenyeret mindenkinek. [...] Syrový beszéde végén a lakosságot rendre és fegyelemre szólította föl a munka érdekében: [...] A kormány valamennyi tagja tudatában van annak, hogy a köztársaság új életének a csehek, a szlovákok és a ruszinok életre-halálra szóló testvériségén kell alapulnia. Ezt az egyenlőséget én és valamennyien, akik mögöttem állnak, egyértelműnek tartom az egyenlőséggel. A mai nappal új élet kezdődik, Minden erőnkkel nemzeti jólétünk és nemzeti kultúránk fölvirágoztatásán fogunk dolgozni. Hibákat nem szabad elkövetnünk.

A két összefoglalóból is kitűnik, hogy a kormányfők egyaránt a közös munkára helyeztek nagy hangsúlyt beszédeikben, amelyeknek a célja, hogy az ország lakosai (magyarok, illetve a három szláv nép) megújítsák államukat a jövőben. Imrédy és Syrový is egységesen beszél az állampolgárokról, akikre kivétel nélkül számítanak, és felülemelkednek a pártpolitikai megosztottságon. Mindkét politikus nyomatékosította, hogy szociális reformokat fognak hozni. Imrédy már beszédében vázolta, hogy miként kívánja orvosolni a földkérdés problémáját, erre Syrový nem tért ki október 5-én. Syrový rádióbeszédében említette, hogy az állam képes arra, hogy mindenkinek munkát biztosítson, erre a maga módján az általános hadkötelezettség bevezetése kapcsán Imrédy is utalt:

Nemcsak azt jelenti ez a mi számunkra, hogy érvényesítjük a minket megillető jogokat, hanem azt is, hogy munkaalkalmakat teremtünk belül az országban.

A hadkötelezettséggel kapcsolatos törvényjavaslatról Imrédy Béla megállapította továbbá: „A benyújtandó törvényjavaslat nemcsak az általános hadkötelezettséget mondja ki, [...] hanem ezen túlmenően megteremti az országban az önálló magyar hadsereg mellett az ősi magyar katonai szellemet. Valóra váltja a honvédelmi miniszternek azt a klasszikus kijelentését, hogy mindnyájan katonák vagyunk, mindnyájunkat terhel a honvédelmi kötelezettség.”

Ez pedig egybecseng Syrový tábornok gondolataival, aki az állampolgárok katonai mintájú megszervezésére bízta volna a „jövő építését” (ezt a kitételt a Prágai Magyar Hírlap nem, de az október 6-i Lidové noviny idézi):

Úgy kell küzdenünk ezzel a feladattal, hogy magunkat mint egy hadsereget szervezzük meg, amelyben minden egyes alakulat pontosan, precízen ellátja saját feladatát, és teljes hűségéről ad garanciát.

A felsorolt pár példából látható, hogy a két eltérő háttérrel bíró kormányfő saját államának megszervezéséről egyes kérdésekben hasonló módon gondolkodott. Imrédy és Syrový beszédében a jövőt országuk lakóinak közös munkájával, elhívásuknak beteljesítéseként vizionálta.

A jövőre nézve azonban inkább Syrový láthatta, hogy elképzelései valóra válnak: a második világháború folyamán a német megszállás alatt álló Cseh-Morva Protektorátus egyre inkább a német hadigazdaság számára lett átszervezve, ahol mondhatni valóban lett mindenkinek munkája, és szinte már a hadsereg rendszerét idézte a gazdasági élet beosztása. Imrédy akár bezzegországként is tekinthetett a Protektorátusra, azonban szavai nem értek el célt: nézeteivel saját kormányának egyes tagjai sem értettek egyet, a belpolitikai válságot azonban végül az oldotta fel, hogy Rassay Károly oknyomozása alapján kiderült: a második zsidótörvényt beterjesztő Imrédy egyik felmenője morvaországi zsidó volt.

A második világháború alatt Imrédy új pártjával a magyar politikai paletta szélsőjobboldalán helyezkedett el, majd a harcok lezárulta után a népbíróság háborús bűnösként halálra ítélte és kivégeztette. Syrový a német megszállás után nem vállalt semmilyen tisztséget, ugyanakkor az ellenálláshoz sem csatlakozott, ezért 1945-ben húsz év börtönbüntetésre ítélték hazaárulás címén. 1960-ban amnesztiával szabadult, de a kommunista rendszer nem biztosított neki nyugdíjat, ezért 1970-ben bekövetkezett haláláig éjjeliőrként dolgozott.

(Borítókép: Magyar katonazenekar a komáromi hídon a Felvidék visszacsatolásakor, 1938. november 6. - fotó:  Magyar Bálint / FORTEPAN)