Vilhelmina
12 °C
28 °C

Miért éppen Velencével szövetkeztünk a Habsburgok trónfosztása után?

Magyarország és Velence kapcsolata 1848-49-ben

880px-Daniele Manin Repubblica di Venezia
2018.07.04. 09:05
A Habsburgok trónfosztása után Magyarország természetesen szövetségeseket keresett, de a dolgok állása miatt csak köztársaságok jöhettek szóba és mindegyikkel akadt némi probléma. Franciaországot lekötötték a saját problémái, Svájc semleges volt, a Római Köztársaság messze, és nem kínált semmi előnyt. Maradt Velence.

Velencében 1848. március 17-én tört ki a forradalom – akárcsak nálunk, ott is a Bécsből érkező hírek adták a végső lökést. A birodalomban bevett gyakorlat volt az egy adott területről származó katonák szétszórása (ezért is követelték a márciusi ifjak a 12 pontban, hogy ne a magyar katonákat vigyék el, hanem a külföldieket). A velencei helyőrségben magyarok is szolgáltak (bevett gyakorlat volt az egy adott területről származó katonák szétszórása a birodalmon belül, ezért is került bele nálunk a 12 pontba).

A város kormányzója (Pálffy Alajos) és a katonai parancsnok (Zichy Ferdinánd) is magyar volt. Egyikük sem akart erőszakot alkalmazni, Pálffy még arra is hajlandó volt, hogy szabadon engedje a két legfontosabb politikai foglyot, Daniele Manint és Niccolo Tommaseót (Manin a későbbiekben ugyanazt a szerepet töltötte be, mint Kossuth, Tommaseo visszaemlékezése pedig fontos forrás). Zichy is engedékeny volt és 18-án beleegyezett a nemzetőrség megalakításába. Ugyanezen a napon tüntetők a Szent Márk téren utcakövekkel támadtak az egyik sorezredre, amelyik a tömegbe lőtt, egy magyar tiszt, Winkler Lajos hadnagy azonban lecsillapította a katonákat.

A forradalom az engedmények ellenére (vagy éppen azért) folytatódott. 1848. március 22-én az Arzenál munkásai fellázadtak és agyonverték a hajógyár osztrák parancsnokát, Marinovich kapitányt. A haditengerészet főparancsnokát, von Martini altengernagyot teljes vezérkarával együtt letartóztatták és megszerezték az osztrák flotta háromnegyedét is. Zichynek és Pálffynak választania kellett az utcai harcok és a város kiürítése között. A helyőrség olasz katonai azonban átálltak a velenceiekhez, a Winkler-eset pedig azt mutatta, a magyarok sem vállalnák a vérontást, úgyhogy maradt a távozás. Winkler néhány tucat magyar katonával együtt a városban maradt – belőlük alakult a magyar légió, amelynek századosi rangban ő lett a parancsnoka. Itt kötöttek ki a Radetzky seregéből érkező dezertőrök is – ennek azonban Magyarországon egy cseppet sem örültek. A 12 pont miatt nem egyezhettek bele a külhoni szolgálatba, ráadásul a légió és az osztrák csapatok esetleges összecsapása sokat rontott volna Bécs és Buda viszonyán.

Velence függetlenségének kikiáltása (1850-es litográfia)
Velence függetlenségének kikiáltása (1850-es litográfia)
Fotó: Wikimedia Commons

A Buda és Velence közti első tárgyalások 1848 őszén zajlottak le. Eddigre Velence helyzete lényegesen romlott márciushoz képest. Akkor az osztrákokat lekötötte a Piemonttal vívott háború, ami augusztusban fegyverszünettel végződött. A felszabadult osztrák erők elindultak Velence ellen – és nem foglalták el. Radetzky a kockázatos és sok veszteséggel járó utcai harcok helyett megelégedett a város blokádjával. Ebben a helyzetben Velencének jól jött volna egy szövetséges. Teleki László párizsi követ és Niccolo Tommaseo meg is kezdte az egyezkedést. A magyarok azonban nem akarták elriasztani Bécset azzal, hogy nyíltan lepaktálnak a lázadókkal, a velenceiek meg úgy látták, ha a császári csapatok megindulnak, a magyaroknak úgyis annyi. A tárgyalások csak 1849 tavaszán indultak meg újra. Kossuth 1849. április 20-án kelt levelében értesítette Manint a Habsburgok trónfosztásáról és ugyanazzal a lendülettel szövetséget is ajánlott Velencének, hiszen

e két független és szabad népnek, mely ugyanazon zsarnok ellen harczol, közös czélja és érdekei ezt kívánják meg.

A velencei magyar nagykövetté Bratich Jánost (Ivan Bratic) nevezte ki. Bratic ebben az időben egy Görögországban vásárolt hadihajó kapitányaként az Adrián cirkált, úgyhogy fel tudta venni a kapcsolatot Velencével. 1848-ban Magyarország akart nyitva tartani egy ajtót a tárgyalásokra Ausztriával és ezért nem szövetkezett Velencével, most viszont Manin egyezkedési szándékát zavarta meg Kossuth szövetségi ajánlata. Ez az akadály azonban elhárult azzal, hogy Velence végül is nem tudott megegyezni Ausztriával (pedig a császári hadvezetés nagyon szerette volna a „feleslegessé” vált sereget átdobni Magyarországra). A magyar-velencei szövetségi szerződést valamikor június elején írhatták alá.

1. Magyarország és Velencze ideiglenes kormánya között védelmi és támadó szerződés köttetik. Békét vagy megegyezést a közös ellenséggel egyik fél sem köt a másik hozzájárulása és beleegyezése nélkül.

A szövetségtől Kossuth azt remélte, hogy a velenceiek levesznek némi terhet Magyarország válláról. A félszigeten bekövetkező kedvező katonai fejlemények majd arra késztetik az osztrákokat, hogy Magyarországról vonjanak el csapatokat. Manin is hasonlóan gondolkozott, csak fordítva.

2. [...] a két állam szárazföldi és tengeri hadereje teljesen együttműködik [...] Az egyesült tengeri hadak vezényletét mindig a legmagasabb rangú tiszt fogja átvenni [...] Ha a magyar és a velenczei hajóhad parancsnokai egyforma rangúak lennének, akkor [...] a két tiszt közül a rangidőset illeti [a parancsnokság].

Itt akadt némi gond, magyar tengeri haderő ugyanis nem létezett, de a szerződés szerint Velence segít létrehozni.

3. [...] A velenczei kormány minden segítséget megad a magyar tengeri haderő felszereléséhez, mind a szükséges anyagok, mind pedig a személyzet tekintetében. Ami a személyzetet illeti, az átadandó személyek közt előnyben részesülnek a Fiuméból, illetve a magyar tengerpartról származó tisztek és matrózok. [...]

5. [...] Magyarország a lehető leggyorsabban stratégiai támadást indít az Adria felé. A velenczei kormány [...] tengeri és szárazföldi [had]erejével támogatja a magyar hadsereg hadműveleteit.

A velenceieknek a szerződés szerint járó katonai segítség gyakorlatilag a nullával volt egyenlő. Kossuth voltaképpen egy (még) nem létező hajóhadat ígért Maninnak, illetve egy olyan hadsereget, aminek először is a szilárdan Habsburg-párti Horvátországon kellett volna keresztülvágnia magát (Kossuth és Bem tervezgették is a hadműveletet, csakhogy közben megjöttek az oroszok).

Mindezek után kérdés, a velenceiek egyáltalán minek írták alá a szerződést? Manin feltehetően nem kapott pontos híreket Magyarországról, ráadásul (akárcsak Kossuth) nem válogathatott a szövetségesek közül. Ha pedig ezek után is kétségei lettek volna, a szerződés utolsó pontja megnyugtathatta.

8. Magyarország méltányolván Velenczének Itáliáért tett áldozatait, rövid időn belül hadisegély gyanánt bizonyos pénzösszeget fog küldeni, és ez a segély időről időre meg fog ismételtetni egészen a háború végéig.

Radetzky, az itáliai osztrák hadsereg főparancsnoka Georg Decker 1850-ben készült festményén
Radetzky, az itáliai osztrák hadsereg főparancsnoka Georg Decker 1850-ben készült festményén
Fotó: Wikimedia Commons

Persze felmerül a kérdés, ezt hogyan juttatta volna el Kossuth a velenceiekhez, illetve mit is lehet kezdeni a pénzzel egy körülzárt városban. A velenceiek ettől függetlenül elfogadták a szövetségi ajánlatot. Bratic annyira fellelkesült a szerződéstől, hogy már az egyesült flottát látta maga mellett, ezzel magyarázható, hogy június közepén kiáltványt intézett a triesztiekhez, miszerint mindent meg fog tenni, hogy a semleges kereskedelmi hajózás sérelme nélkül hadat viseljen Ausztria ellen.

„Amennyiben egy ausztriai [...] kereskedelmi hajó lőszert, vagy hadifelszerelést, vagy az osztrák kincstár tulajdonát képező holmit szállít [,ellenség]. Hadifelszerelés és az osztrák kormány alkalmazottainak szállítását [...] a kereskedelmi semlegesség megsértésének tekintem. [...] minden osztrák [kereskedelmi] hajó [ellenségnek minősül], melynek fedélzetén [a szokásosnál] több ágyú, kézifegyver, és legénység található. [...]

Minden ausztriai gőzős és vitorlás, mely levelet visz az ellenséges polgári vagy katonai hatóságnak, elkoboztatik.

Minden osztrák hajó, amely figyelmeztetés ellenére olyan kikötőbe kísérel meg befutni, melyben már hadműveletek folynak, [...] elkoboztatik vagy elsüllyesztetik.

Az égő San Geremia templom egy osztrák tüzérségi támadás után (1850 körül készült festmény)
Az égő San Geremia templom egy osztrák tüzérségi támadás után (1850 körül készült festmény)
Fotó: Wikimedia Commons

Közben odahaza és Velencében is kicsúszott a talaj a magyarok lába alól. Június 26-án Manin még köszönőlevelet írt Kossuthnak és bejelentette, hogy követet is küld. Egy hónappal később viszont már arról beszélt a honfitársainak, nem tudni, mi van a velencei követtel, mi a helyzet Magyarországgal és főleg a pénzzel, amit Kossuth ígért, ebben a helyzetben pedig nem érdemes ragaszkodni a szerződéshez.

Forrás:  Az 1849-es magyar-velencei szerződés. Fordította és sajtó alá rendezte KRÁMLI Mihály. Documenta Historica 24., Szeged, 1995.

(Borítókép:  Manin és Niccolo Tommaseo kiszabadul a börtönből (Napoleone Nani festményének részlete - forrás: Wikimedia Commons)

A cikk az Index és a Napi Történelmi Forrás (www.ntf.hu) együttműködésből jött létre, olvassa az ő cikkeiket is!