Mi közünk a holokauszthoz?

Tavaly óta Auschwitz felszabadulása a holokauszt nemzetközi emléknapja. Ez már akkor, 1945-ben, fontos eseménynek számított, vagy csak később tulajdonítottak neki ekkora jelentőséget?

Valójában mi történt Auschwitzban ezen a napon?

Kádár Gábor: 1944 augusztusában Auschwitz 40 négyzetkilométeres körzetében több tucat kisebb táborban, üzemben, bányában 3342 SS-őr felügyelete alatt 135 ezer rab robotolt. Mindebből 1945 januárjára nem sok maradt. A gázosításokat november elején Berlin leállította, a krematóriumokat leszerelték, az iratokat elégették, a termelés befejeződött. Amikor január 18-án a szovjetek elfoglalták a közeli Krakkót, megkezdődött az Auschwitz-komplexum kiürítése. A nácik kaotikus körülmények között 58 ezer foglyot hajtottak halálmenetekben nyugatra, a legyengült, kiéhezett, fagyoskodó emberek százával hullottak, a lemaradókat agyonlőtték. Az auschwitzi táborokban csak 8 ezer járóképtelen, beteg fogoly maradt. Őket is meg akarták ölni, de a káoszban erre már nem került sor és többségük megélte az oroszok bevonulását.

Auschwitz felszabadulása

Ez azt jelenti, hogy Auschwitzban tulajdonképpen nem is voltak harcok?

VZ: A visszavonuló nácik persze nem Auschwitzot, hanem a saját bőrüket védték. Az is kétségtelen, hogy az oroszok célja nem a világtörténelem leggyilkosabb táborkomplexumának felszabadítása, hanem a menekülő ellenség üldözése volt. Bár az utolsó héten már üresek voltak az őrtornyok és nem volt áram a szögesdrótban, az Auschwitzban maradt foglyokra számtalan veszély leselkedett. SS-osztagok felrobbantották a krematóriumokat, felgyújtották a raktárakat, többször betörtek a táborba és véletlenszerűen legyilkoltak még párszáz foglyot, majd eltűntek. Az utolsó foglyok a nácizmust már túlélték, kérdés csak az volt, hogy élelem és gyógyszerek hiányában megélik-e a felszabadulást is. 27-én délután végre megérkezett a Vörös Hadsereg, amelynek több mint 200 katonája és tisztje esett el a környéken folyó harcokban. Közülük 66-an az auschwitzi táborok területén haltak meg.

Magyarország hol tart a holokauszt traumájának feldolgozásával?

VZ: Sztálint csak a halála akadályozta meg a szovjet zsidók kitelepítésében, Lengyelországban komoly antiszemita kampányokra került sor a kommunista diktatúra évtizedeiben. Ehhez képest Magyarországon a Kádár-rendszerben nem volt hivatalos antiszemitizmus. Az Aczél György-féle kultúrpolitika kategóriái szerint a téma általában a "tűrt", egyes esetekben a "támogatott" kategóriába tartozott. Azt hiszem, hogy a rendszerváltás után másfél évtizeddel elmondható, hogy a "hivatalos" Magyarország összességében sikeresen nézett szembe a kérdéssel. Ha nehezen is, de lényegileg lezajlott az üldözöttek kárpótlása. A holokauszttal kapcsolatban minden kormány tett fontos szimbolikus gesztusokat az áldozatok és a túlélők felé: van holokauszt emléknap, múzeum, állandó holokausztkiállítás Budapesten, valamint Auschwitzban. Ma Magyarországon valamennyi parlamenti párt súlyos tragédiaként definiálja a zsidóüldözést.

Ez azt is jelenti, hogy a magyar társadalom is megfelelő ismeretekkel rendelkezik erről a korszakról?

KG: A kép ellentmondásos. Az elmúlt 10 évben több közvélemény kutatás vizsgálta a magyar polgárok történeti ismeretanyagát, véleményét. A magyar lakosság általában véve tájékozottabb, mint az amerikai, vagy éppen a brit. Ha a volt szocialista országokat nézzük, akkor még nagyobb a különbség. 10 éve csak az oroszok fele tudta, miről ismert Auschwitz és Dachau, nálunk ez a szám 85% volt. A legfrissebb adatok szerint a magyar válaszadók 93-94%-a hallott már Auschwitzról. Több kategóriában jóval tájékozottabbak vagyunk zsidó honfitársaink szenvedéseiről, mint például a lengyelek. Úgy tűnik tehát, hogy az elmúlt évek szimbolikus kormányzati intézkedései nem voltak eredménytelenek.

Ugyanakkor nagyon rossz adataink is vannak. Csak minden tizedik magyar felnőtt tájékozott a kérdésben és csupán minden ötvenedik rendelkezik releváns tudással. Az érettségizettek majd fele, a főiskolások harmada, az egyetemistáknak pedig a negyede meg sem képes becsülni a holokauszt áldozatainak számát. További egyötödük még a nagyságrendet sem találja el. Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy a magyar lakosság nem csak a holokauszttal, hanem általában a magyar történelemmel kapcsolatban tájékozatlan. Gyakran hasonló arányban születnek rossz válaszok a Trianonnal, második világháborúval, 1956-tal kapcsolatos ismereteket mérő kérdésekre is.

Mi a helyzet a felelősség kérdésével? A magyar társadalom elfogadja-e saját történelmi felelősségét?

KG: Éppen ellenkezőleg. 1944-ben Magyarországon európai deportálási "rekord" született: 56 nap alatt 430 ezer zsidót deportáltak Auschwitzba. Az akcióban néhány tucat német náci mellett 200 ezer magyar csendőr, rendőr és hivatalnok vett részt. Ehhez képest ijesztő adat, hogy a történtekért a legmagasabb tudásszinttel rendelkező egyetemisták csupán 10%-a szerint visel inkább felelősséget Magyarország. Meghökkentő azt látni, hogy a felmérések szerint a magyar lakosság szerint mi magyarok kevésbé voltunk felelősek a hazai zsidóüldözésekért, mint a Szovjetunió, vagy éppen az USA. Egy másik abszurd adat szerint a zsidók ugyanannyira voltak felelősek saját üldözésükért, mint a magyar lakosság.

VZ: Ez az önmentegető tendencia korántsem csak a holokauszttal kapcsolatban jelentkezik. Általában is a felelősség elhárítása jellemző ránk, ráadásul egyúttal szeretjük magunkat a valóságosnál jóval bátrabbnak, szolidárisabbnak látni és láttatni. A kutatások eredményei szerint kétmillióan állíttak, hogy valamelyik rokonuk ellenállt a németeknek és segítették az üldözött zsidókat. A magyar felnőttek válaszai alapján úgy tűnik, mintha az elmúlt 50 év során háromszor annyian álltak volna ellen az épp aktuális elnyomóknak (nyilasok, nácik, kommunisták, szovjetek), mint ahányan részt vettek a bűnök elkövetésében. Az ilyen állítások, vélemények nyilvánvalóan hamisak.

A haláltábor '45 január 27-én

Mi következik ezekből az adatokból? Növekszik az antiszemitizmus vagy a holokauszt tagadása válik elfogadottabbá?

VZ: A holokauszt tagadása ma nem jelent komoly problémát Magyarországon. Még a parlamentből kiesett, antiszemita MIÉP is inkább csak relativizálja a történteket. David Irwingnek szerencsére nem sok követője van hazánkban, hülyének lenni pedig alapvető emberi jog. Ennél jóval aggasztóbb tény, hogy minden felmérés szerint Európában éppen Magyarországon a legalacsonyabb a 15-29 év közötti korosztály demokráciatudatossága. Úgy tűnik, hogy a rendszerváltás után született vagy felnőtté váló generáció nem látja világosan, hogy melyek a demokrácia értékei. Nem éltek diktatúrában, vagy ha éltek, nem emlékeznek rá, ezért nem tudják, hogy a jelenlegi társadalmi berendezkedés mitől jobb, mint a többi. A demokráciát egyre többen csak a velük nem törődő, saját zsebüket tömő politikusok visszataszító játszótereként értelmezik. Nő a vonzalom a keménykéz iránt. A magyar választó egyre inkább történeti-szimbolikus törésvonalak mentén adja le szavazatát, a történeti tudásszint viszont alacsony.

A politikai elitnek és az értelmiségnek fel kellene ébrednie. Ha hagyjuk, hogy a "demokrácia" a húszas évekhez hasonlóan ismét szitokszóvá váljon, ha beletörődünk abba, hogy a rendszerváltást egyre több fiatal gúnyosan "gengszterváltásként" aposztrofálja, akkor ne lepődjünk meg, ha sokuk elfordul a demokráciától és hamis történeti képzetek alapján egy autoriter politikai fordulat hívévé válik. Jó lenne, ha megértenénk: alapvető közérdek, hogy a fiatal korosztály és a növekvő számú diplomás továbbra is a plurális demokrácia híve maradjon. Ellenkező esetben készüljünk fel, hogy az utcán randalírozó szélsőjobb mellett ők is egyre nagyobb számban tűnnek fel a zavargások során.

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!