Az évszázad legkorábbi húsvétja lesz idén
A XXI. század legkorábbi húsvétját ünnepeljük 2008-ban. A naptárban mozgó egyházi ünnep időpontja március 22. és április 25. közé eshet, de március 22-én nem lesz húsvét ebben az évszázadban - mondta el Hetesi Zsolt, az ELTE Csillagászati Tanszékének tanára.
Húsvétkor Jézus kereszthalálból való feltámadását ünnepli a kereszténység, amelynek időpontját a Krisztus halála utáni néhány évszázadban sok vita övezte. Végül 325-ben a niceai zsinat döntött arról, hogy húsvét a tavaszi napéjegyenlőséget, azaz március 21-ét követő első telehold utáni vasárnapra essen.
Jézus kereszthalála akkor történt, amikor a zsidók peszah ünnepére készültek, ezért a mai napig közel esik egymáshoz ez a két vallási esemény - ugyanakkor a húsvét és a peszah soha nem esik teljesen egybe. A húsvét a hold járásához kapcsolódik, ahogy a zsidók is a hold fázisaihoz kötötték a különböző eseményeiket. A peszah ünnep a zsidók Egyiptomból való szabadulására emlékeztet, amely a tavaszi napéjegyenlőség utáni teleholdra esett. Ennek ünneplésével alakult ki az egyistenhiten alapuló izraeli identitástudat.
A zsidó vallás szerint Isten parancsolatára ünneplik ebben az időszakban a peszahot, és míg állt a templom Jeruzsálemben, bizonyos terményekből, például árpából ilyenkor mutatták be az első áldozatot, mintegy hálaadásként az Egyiptomból történő szabadulásért. A holdhónapok számítása egyébként arra vezetett, hogy három évente egy-egy szökőhónapot kellett a naptárba iktatni, mert a holdhónapok csak 29 vagy 30 naposak, így egy idő után a 365 napból álló évhez képest lemaradásba kerülnek. A zsidó naptár szerint Niszan hónap 14. napjára esett Krisztus keresztre feszítése, míg feltámadása Niszan 16-án, vasárnap történt. A Biblia is ír arról, hogy a kereszthalálkor nappali sötétség következett be, ami viszont nem lehetett napfogyatkozás, mert az csak újholdkor következhet be. Jézus halála azonban nem ekkor, hanem teleholdkor történt.