A bosnyák piramis átírja a történelmet?

Esőisten ellenáll

Mi sajnos nem. A viszokói tartózkodásunk két napja alatt ugyanis vigasztalanul esik az eső, és bár töretlen lelkesedéssel végigjárjuk két hegy - a kutatók által Nap piramisnak nevezett Visocica és a közeli, kisebb Hold piramis - oldalán a feltárásokat, régésszel a Visocicán a terepet őrző Szanel Silajdzicon kívül nem találkozunk.

Szanel lelkesen körbevezet a járható területen - mivel az esőtől iszapos agyagos talaj miatt több munkagödör megközelíthetetlen - és végigmutogatja a leleteket. Az egymást fedő lapos köveken valóban látni megmunkálás nyomait, az egyik feltárási terület mellett szabályos megformálású köveket állítottak ki, az egyiken koncentrikus ívek: a feltételezések szerint a naprendszerre utaló ábrázolás maradványai. Ezen kívül azonban semmi feltételezésbe nem bocsátkozik a történész, csakúgy mint a múzeum igazgatója, így ő sem próbál találgatni, hogy kik és mikor hozhatták létre a feltárt létesítményeket, kik és miért temetkezhettek a területen.

A környék szívszorítóan gyönyörű. A Viszokót körülölelő hegyeken méregzöld vadon burjánzik, a dús erdőket elragadó tisztások tagolják, a térdig érő fű között millióféle vadvirág. Ha nem esne vigasztalhatatlanul a mindent eláztató, bőrig hatoló eső, akkor teljes szívből tudnánk értékelni a csendes boszniai táj szépségeit. A viszokói miliőt az esőtől függetlenül valamiféle megfoghatatlan misztikum hatja át, ezt kétségkívül a rendkívül szabályos formájú hegy teszi: a szemlélődő hajlamos minden kétség nélkül elfogadni, hogy valamiféle rejtélyes, piramisokat emelő ókori civilizáció élhetett a Balkánon.

Az ásatások területét elzáró BH Telekomos szalagok azonban mindenféle magasztosság nélkül áznak - a reklám nem véletlen, a kutatás mostani kiemelt támogatója állami és pályázati források híján a bosnyák mobilcég -, és a kutatói sátrak is üresen állnak.

Pedig a bosnyák piramisok híre számos archeológust csábított a boszniai kisvárosba: osztrák, görög, szerb, kanadai, dán, német és egyiptomi tudósok dolgoznak, vagyis inkább csak dolgoznának az ásatásokon. A nyáron számos nyugati egyetemről várnak önkénteseket, és az sem kizárt, hogy egy partnerprogram elindításával teremtik meg az ötéves program financiális hátterét is. Legutóbb egy angol kutató érkezett, két nappal előttünk, de az eső miatt még egyetlen percet sem tudott dolgozni.

Nem sokkal jutott előrébb az Egyiptomból érkezett Ali Abdullah Barakat sem, a világ egyik leghíresebb egyiptológusának Zahi Havasznak a közvetlen munkatársát azonban az is meggyőzte, amit eddig látott és kutatni tudott. "Barakat professzor szerint Viszokó határában valóban piramisok vannak" - mondja látható elégedettséggel az arcán Hodovic, aki vodkával is kínálja átázott csapatunkat. A vodkázás végül elmarad, akárcsak a Barakattal remélt találkozás, ő ugyanis - már-már fanatikus módon - a szakadó esőben is bőszen keresi az arra utaló jeleket, hogy emberi kéz munkájának eredményeképpen jöttek létre a hegyek.

Lelkesedés és hitetlenség

A tudóstársadalmat megosztja a kérdés, mesterséges vagy természetes eredetűek-e, sokakról a viszokóiak úgy érzik, szobatudósok, akik azért szkeptikusok, mert nem utaztak Boszniába, hogy saját szemükkel is lássák a piramist. "Mondhatják, hogy Budapest szép város, de csak akkor hiszem el, ha a saját szememmel látom" - Hodovic professzor érve meggyőzően hat. A helyi tudósok optimizmusa talán átragad ránk is, legalábbis miután az első napon igen lehangoló élményeink voltak a Hold piramison, a második napon, a múzeumi látogatás után felkeresett Nap piramis már sokkal meggyőzőbbnek tűnik.

Igaz, talán azért is, mert úgy voltunk ezekkel a piramisokkal, mint amikor gimnazista korunkban elhatároztuk, hogy randira hívjuk az iskola szépét: érzelmeink a kritikátlan lelkesedés és a tökéletes hitetlenség között ugrálnak. Amikor először, még a főútról látjuk meg a Visocicát, kissé bizonytalanok is vagyunk, hogy egyáltalán az a hegy-e a piramis; egyáltalán nem lóg ki a többi hegy és hegycsúcs közül.

Aztán, amikor beérünk a városba, és a Bosna folyó partján leparkolunk, a város fölé meredő hegy valóban egy monumentális, lenyűgöző piramisnak tűnik; éppen nálunk van egy fotó az egyik gizai piramisról, a Visocica csúcsa megdöbbentően hasonló. Még az első nap felmegyünk a Hold piramisra, mielőtt a tudósokkal beszélnénk, és akkor ismét a csalódottságot érezzük: a térdig érő fűben csak néhány próbaásatás nyomát látjuk, egy-két kő a sáros, agyagos, cipőnkbe, zoknikba beszivárgó földben. Másnap persze azt is megtudtuk, hogy ott még csak május 10-én kezdődött a munka, és az eső miatt nem haladnak túl gyorsan.

Lelet a cigisdobozból

Persze az esőre nem fogható, hogy az állítólagos Hold piramison nem láttunk túl sok piramisra utaló köveket, már csak azért sem, mert a Napon ugyanúgy szakad, mégis kezdjük ismét elhinni - talán a két kutatóval folytatott beszélgetések eredményeként is -, hogy nem képzelgés vagy átvágás ez a piramis-dolog. A sávosan rétegződő fehéres-barnás-sárgás mészkőlemezek között ugyanis fekete és sötétbarna köveket is látunk, amelyek láthatóan nem illeszkednek a hegy természetes anyagába.

A kövek ráadásul éppúgy lépcsőzetes elrendezésűek - bár a "lépcsőfokok" között kisebb a távolság -, mint az első egyiptomi piramisoknál, például Memphisz mellett, Dzsószer fáraó szakkarai piramisában. A kövek között állítólag csontokat is találtak a kutatók, Sanel egy lábnyomot is mutat, Silvana egy, a neolit korból származó lelettel lep meg minket, amit néhány napja találtak. A csiszolt kő a becsléseik szerint négyezer éves - ezért gondolják úgy, hogy maga a piramis is nagyjából ennyi idős lehet -, és a visocicai hegyoldalból, illetve a beszélgetésünk közben Silvana egyik cigarettás dobozából került elő - hogy ez a zadari egyetem docensének slendriánságára utal-e vagy éppen ez jelzi a lelet különös megbecsültségét, azt nem tudtuk meg.

Mint ahogyan azt sem, hogy mi lesz a Visocica sorsa, kiássák-e a teljes piramist, vagy csak bizonyítékerejű, értékelhető leleteket próbálnak találni. Abba sem akarnak még belegondolni, milyen következményei lehetnek a történelemírásra annak, ha kiderülne, hogy valóban több ezer éve épült lépcsős piramisokra találtak. Ők rövidebb távon és kevésbé szárnyaló kérdéseken gondolkodnak: az ötéves kutatási tervben a három piramis és az azok középpontjában lévő terület feltárása szerepel, és ha öt éven belül tényleg találnak valamit, akkor a következő évek, évtizedek kutatómunkájára biztosan lesz pénz is bőven. Persze az első öt évre is elő kell teremteni a kutatások több százezer eurós fedezetét - a viszokóiak optimizmusát látva meglepődnénk, ha nem sikerülne.

Optimisták

A városban is töretlennek tűnik a piramisok iránti lelkesedés. A kávézókban az italokhoz adott cukrostasakon piramis rajza emlékeztet arra, hogy hol is járunk, a ruhaboltok portáljain piramisos pólók lengedeznek, a cédébolt kirakatában a népzenei lemez borítóját piramis díszíti. A motelszobánk ablaka a piramisra néz természetesen, a kábeltévén kapásból két olyan helyi csatornát találunk, ahol a boszniai piramisokról van szó. Egyik adón élő közvetítés van az ásatások helyszínéről, a fixen rögzített kamera képe a felszínre hozott köveket mutatja, a közeli fák ágairól csöpög az eső. Viszokóban több helyen is lázas építkezés folyik, több hotelnek tűnő félkész épület is magasodik a település különböző pontjain - szemmel láthatólag nagyon bíznak a piramisok vonzerejében, ami érthető is, végül is a Loch Ness-i szörny is jót tett a skóciai Inverness városának, illetve magának Skóciának.

A viszokóiak jutnak az eszünkbe hazafelé is, amikor a Vajdaságban megállunk egy percre a Palicsi-tónál. Éjjel tíz óra elmúlt, éppen nem esik, de fagyos szél fúj, a tópart kihalt. Egyetlen kis büfénél látunk fényt, nagykabátba, csuklyába burkolózott büfés ül a néptelen terasz pultjánál, valamit olvas, ki tudja, talán az aznapi bevételét számolja - már ha volt neki. A büféről kézzel írtnak tűnő cégtáblát akar letépni a szél, a táblán felirat: Optimist. Nem tudunk nem a viszokóiakra gondolni - bár kérdéses, a hasonlatnak szívből örülnének-e.