Piri Reis térképei

1929-ben az egykori oszmán birodalom uralkodóinak székhelyeként ismert isztambuli Topkapi palota rekonstrukciójakor felettébb érdekes dokumentumra bukkantak a kutatók. Egy preparált gazellabőrre rajzolt térképet tartottak kezükben, ami valószínűleg egy eredetileg több részből álló világtérkép darabja volt. A felfedezés jelentőségét bizonyítja, hogy Kemal Atatürk, a Török Köztársaság megalapítója és akkori vezetője személyesen rendelte el a részletes tudományos vizsgálatot. A széljegyzetekkel és színes illusztrációkkal tarkított kartográf alkotás muzulmán időszámítás szerint 919-ben (i. sz. 1513) készült Piri Reis (eredeti nevén Muhiddin Piri) keze által, aki a török flotta egyik beglerbégje (admirálisa) volt. A térkép, amelynek egyes részletei meghökkentően precízek, az egyik legrégebbi ábrázolása az amerikai kontinensnek és az atlanti térségnek. Előkerülésekor a szakemberek azzal szembesültek, hogy olyan területeket is ábrázol, amelyekről Piri Reis 1513-ban vagy azért nem tudhatott, mert a korabeli leírások még nem adtak hírt azokról, vagy azért, mert a róluk szóló információk ilyen-olyan okokból nem kerülhettek a birtokába.

Piri Reis élete

Muhiddin Piri a Dardanellák európai partján, Geliboluban született valamikor 1465 és 1470 között. Fiatalon elszegődött nagybátyjának, Kemal Reisnek, a szultán admirálisának hajójára (a Reis egyébként admirálist jelent törökül). A kalandos tanulóévek alatt útjairól feljegyzéseket és rajzokat készített, leírta a megtett távolságokat, a kikötők jellemzőit, közben pedig megtanult görögül, olaszul, spanyolul és portugálul. A Velencei Köztársaság ellen 1499 és 1502 között vívott háborúban már hajóparancsnokként vett részt. A háborús évek után 1511-ben azzal a szándékkal tért vissza szülővárosába, hogy rendezze feljegyzéseit és elkészítse első világtérképét (e cikk tárgyát), melyet végül 1513-ban fejezett be. 1516-ban ismét a szultán szolgálatába állt, és hadisikereinek köszönhetően egyre magasabb rangot ért el. 1526-ban hajózási könyvet állított össze, amely 215 kisebb térképen kívül egyebek mellett addigi élettörténetét is tartalmazta. 1528-ban készítette el második világtérképét, melyből szintén csak egyetlen darab, az Észak- és Közép-Amerikát ábrázoló részlet maradt fenn (69x70 cm, tevebőr). Életének utolsó három évtizedéről keveset tudunk. A Déli-tengerek (Vörös- és Arab-tenger, Indiai-óceán) beglerbégjeként 1553-ban a Perzsa-öböl bejáratánál lévő Hormuz-szigetről kísérelte meg elűzni a portugálokat, ám visszavonulót fújt, amikor az ellenség felmentő hajóhada megérkezett. Az ütközet elkerülése miatt később halálra ítélték, amit 1554-ben Egyiptomban végre is hajtottak.

A térkép

Piri Reis alkotása egy úgynevezett portolán, a kor leggyakrabban használt térképformátuma. Általában állatbőrre rajzolták őket, mert az tartósabb volt és jobban ellenállt a hajóutak viszontagságainak (pl. a páradús levegőnek), mint a pergamen. A portolánokon nem használtak sem szélességi, sem hosszúsági vonalakat, a tengeren való tájékozódást a kulcspontokba rajzolt iránytűkből, az úgynevezett szélrózsákból kiinduló egyenesek segítették. A 90 cm hosszú és 65 cm széles rajz Közép- és Dél-Amerikát valamint az Ibériai-félsziget és Afrika nyugati részét ábrázolja. A vázolt terület nagysága és a korabeli világtérképek vizsgálata alapján a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy Piri Reis atlasza eredetileg valószínűleg négy szelvényből állt.

A térkép tele van kis grafikákkal: az óceánon különböző típusú hajók, a szárazföldeken állatok láthatók, ezen felül pedig a kor szokásának megfelelően néhány fantázia szülte sziget is megtalálható rajta. Egyéni megoldás, hogy a szárazföld belsejében és a tengerek felszínén hosszabb-rövidebb magyarázó szövegek, afféle széljegyzetek olvashatók. Az ottomán török nyelven írt sorokból többek között megtudhatjuk, hogy Piri Reis a szerkesztés során összesen 20 kartográf munkát használt fel forrásként, köztük arab és portugál műveket, de említést tesz egy Nagy Sándor korából (i.e. 400-300) származó világtérképről is. A legérdekesebb bejegyzés azonban egy spanyol fogolyról szól, aki részt vett Kolombusz első három útján, és erről részletesen beszámolt fogva tartóinak, mi több, valószínűleg térképpel is szolgált (Kolombusz harmadik útja 1499 és 1500 között zajlott).

Antarktisz?

A török admirális rajza számos furcsaságot tartalmaz. Ezek közül a legszembetűnőbb, hogy Dél-Amerika partvonala nem sokkal a La Plata folyó torkolatvidéke alatt keleti irányba kanyarodik, és egészen a preparált bőrdarab széléig folytatódik. Az ily módon ábrázolt partvonalszakasz nem más, mint Antarktisz körvonala annak ellenére, hogy a kontinenst csak mintegy 300 évvel később fedezték fel – állítja Charles H. Hapgood professzor az 1979-ben megjelent Maps of the ancient sea kings című könyvében. Sőt, ezek a vonalak Antarktisz valódi partvonalai, melyeket napjainkban több mint 1000 méteres jégtakaró borít. Elméletét az amerikai légierő szakértői véleményére és egy 1949-es brit-svéd-norvég expedíció szeizmológiai kutatásának eredményére alapozza. Állítása szerint a térkép ezen részének forrása akkoriban készülhetett, amikor egy átmeneti globális felmelegedés során a jégtakaró felolvadt. Ez utoljára 6000-9000 évvel ezelőtt fordult elő, azaz a jégmentes területet a paleolitikum emberei térképezték fel, és az ő rajzaik jutottak el Európába, majd többszörös közvetítéssel Piri Reis birtokába, véli a professzor.

De hogyan kerülhetett az ottomán flotta tisztjéhez egy ilyen térkép? A híres alekszandriai és pergamoni könyvtárak pusztulása hatalmas történelmi amnéziát okozott az utókornak. Tudva levő, hogy számos itt őrzött és elveszettnek hitt ókori mű bukkant fel később arab közvetítéssel. Hapgood professzor szerint cseppet sem elképzelhetetlen, hogy olyan munkák jutottak el Piri Reishez, amelyek a föníciaiak vagy még régebbi idők hajósainak utazásairól szóltak. Ezek az őskori utazók a professzor szerint még jég nélküli állapotában találkozhattak a legdélibb kontinens partjaival.

Hapgood elméletét továbbgondolva Erich von Däniken ennél is merészebb állítást fogalmazott meg. A svájci író és régmúltkutató Antarktisz vélelmezett partvonalain túl bizonyos torzulásokra is felhívja a figyelmet, aminek szerinte az a magyarázata, hogy a térképnek vetülete van. Ezért láthatók észak-déli irányban a Mexikói-öböl és annak szigetei, és ezért olyan nyújtott a dél-amerikai kontinens. Magyarázatként egy érdekes kísérletet említ, melynek során egy rácsos sablon segítségével a térképet egy üres földgömbre másolták át, majd az eredményt aprólékosan összevetették a mesterséges holdak Földről készült felvételeivel. A végkövetkeztetés: Piri Reis egy igen nagy magasságból készített felvétel alapján dolgozott. Képzeljük el, hogy egy űrhajó lebeg magasan Kairó fölött, és fotólencséjét pontosan lefelé irányítja. Mivel bolygónk gömbölyű, minél messzebb van egy táj az optika Földre vetített középpontjától, annál nagyobb torzulás lép fel. Dél-Amerikánál az imént vázolt esetben egy sajátos, hosszanti torzulás lenne megfigyelhető, Däniken szerint pontosan úgy, ahogy a török admirális lerajzolta.

Nem úgy van az

Dr. Papp-Váry Árpád, a Magyar Földrajzi Társaság elnöke szerint nem szükséges a térkép keletkezésének hátterében földönkívülieket, vagy több ezer éves rajzokat feltételeznünk. A korabeli világtérképeken gyakran szerepel egy hatalmas, elnagyolt kontinens, az ún. Terra Australis Incognita (Ismeretlen Déli Földrész). A hiedelem, hogy léteznie kell egy ilyen kontinensnek, egészen Ptolemaiosz koráig nyúlik vissza, és abból az elgondolásból ered, hogy az északi földtekén található földrészeket csak egy nagy kiterjedésű, déli földterület képes ellensúlyozni. Feltételezhető, hogy a széljegyzetekben említett Nagy Sándor korából származó térkép Ptolemaiosz alkotása lehetett, és Piri Reis egyszerűen átvette ezt az elképzelést.

Papp-Váry szerint Közép- és Dél-Amerika torzulása is csak látszólagos. A Mexikói-öböl és annak szigetvilágának észak-déli tájolása például valószínűleg annak a következménye, hogy Piri Reis úgy tudta, Kolombusz Ázsia keleti partjait fedezte fel, ezért Kubát és Hispaniolát az akkoriban már ismert Japán-szigetekkel azonosította. Ez utóbbi viszont nagyjából észak-déli irányú, ezért a török admirális logikusan ennek megfelelően igazította a környező térséget. A vetület-teóriának az is ellentmond, hogy Piri Reis második világtérképének megmaradt darabján már helyesen, a valóságnak megfelelően ábrázolja a szóban forgó területet.

Meghökkentő precizitás

A lelet másik érdekessége a mai Brazília tengerpartjának részlet gazdag és közel pontos kidolgozása. Elgondolkodtató, hogy a korabeli térképek közül éppen Piri Reis alkotásán találkozhatunk először a La Plata folyó torkolatvidékének ábrázolásával, ami a mai Uruguay és Argentína határán fekszik. Vajon milyen forrásokból dolgozott a török admirális, amikor ezeket a területeket vázolta? Ki lehetett az a spanyol fogoly, akiről a széljegyzetekben olvashatunk? Egyáltalán 1513 előtt készülhettek-e használható térképek a Dél-Amerikai kontinensről?

Talán közelebb kerülünk az igazsághoz, ha sorra vesszük, hogy a kérdéses időszakban ki járt még Kolombuszon kívül a környéken. 1499-ben Alonso de Ojeda, miután elérte a guayanai partokat, egészen Curacao szigetéig hajózott. Az expedícióval tartott Amerigo Vespucci is, aki Ojedától elválva két karavellával délnek vitorlázott, és felfedezte az Amazonas torkolatát. Vicente Yaňez Pinzón, aki Kolumbusz első útján a Nina kapitánya volt, 1500 januárjában a mai Recife közelében érte el a brazil partokat, és északi irányban több hónapon át követte annak vonalát. 1500 körül a Pedro Alvarez Cabral vezette portugál flottát - melynek célja Afrika megkerülésével az Indiai-óceán volt - sodorta el a kedvezőtlen széljárás a brazil partokhoz. Itt kihasználva az alkalmat két kellemes hetet töltöttek el, mialatt hajóikkal fel-alá cirkálva megismerték a vidéket. 1501-ben a portugál korona három hajót indított a dél-amerikai partszakasz alaposabb felderítésére, és Amerigo Vespucci ennek az expedíciónak is résztvevője volt. Leírásaiból kiderül, hogy a három portugál hajó a La Plata folyó torkolatvidékén túlra jutott a felderítő út során. És még hosszan lehetne folytatni.

Nem kétséges, nagy volt a forgalom. Könnyen elképzelhető, hogy Piri Reis a rejtélyes spanyol fogoly beszámolóin kívül más forrásokhoz is hozzájutott. A XVI. század elején a török flotta virágkorát élte, az ottomán gályák állandó veszélyt jelentettek a keresztény lobogó alatt közlekedő hajókra a Földközi tengeren. Hadizsákmányként számos spanyol és portugál tengerészeti dokumentum került a török admiralitás birtokába. Úgy tűnik, Piri Reis műve tipikus korabeli hajóstérkép, semmi több.